A Bánki is megtartotta a szalagavatót
A Dunaújvárosi Sportcsarnok adott otthont a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola szalagtűző ünnepségének tegnap délután öt órától.
A Vangelis zenéjére való bevonulás után a diákok köszöntése következett, majd a három végzős osztályt Gyöngyössy Csaba igazgató köszöntötte, aki a szalag jelentőségéről is beszélt: reményről, az álmokról, a tervekről a munkáról, a tanulásról, sikerről. Reméli, hogy az elmúlt évek alatt az iskola pedagógusainak igyekezetüknek megfelelően sikerült annyi tudást átadni, hogy a diákok sikerrel vegyék az előttük álló akadályokat. Az igazgató beszéde után következett a szalagtűzés, majd az ünnepi műsor. A Pentelei Kurjantók előadása után moderntánc-bemutatót láthattak a szülők, hozzátartozók és barátok. Utánuk a 12.A osztálytánca következett akiket a 13.B váltott bécsi keringőjükkel. A 12.A ezek után még készült osztályénekkel és bécsi keringővel is, míg a 13.B egy moderntánc-egyveleget adott elő. A nagy sikerű évfolyamének után köszönetnyilvánításokkal zárult a szalagtűző est.
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: ünnepelt a Bóbita Tagóvoda
2025. okt. 13.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda a napokban. A remek hangulatú rendezvényre nagyon készült az ovi közössége. Hangkép.
DSTV: mindent a gyerekekért
2025. okt. 05.
A gyermekek fejlődése nem csak az iskolai tananyagon és az ott nyújtott teljesítményen múlik, derül ki a DSTV összegzéséből. A segítő tevékenységek javíthatják a gyerekek tanulási készségeit – városunkban is új lehetőség nyílt a nebulók számára. Hangkép.
DSTV: évnyitó a "magdásoknál"
2025. szep. 06.
Sok gyermek élete változott meg szeptember 1-jén az iskolakezdéssel, derül ki a DSTV összeállításából. Nem volt ez másképp a BIROK Szabó Magda Tagintézményében sem – az iskola felkészült az új tanév kihívásaira. Hangkép.
DSTV: iskolakezdésre tanárportré
2025. szep. 01.
Fiatal pedagógus portréjával folytatódott a DSTV sorozata. Az idei tanév első napjára időzítve Illés Nóra, a Vasvári iskola munkatársa beszél hivatása szépségeiről és kihívásairól, a gyerekek és a közösség kínálta különleges miliőről. Hangkép.
Tiszta lappal – újrakezdőket is vár a Kálvin gimnázium
2025. aug. 21.
A lehetőségről már írtunk, most itt a kapcsolódó hirdetés: a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola szeptember 1-jéig várja azokat a 16-99 éves jelentkezőket, akik elkezdeni, újrakezdeni vagy folytatni szeretnék középiskolai tanulmányaikat. (X)
Esti iskola délelőtt? Igen, már ilyen is van!
2025. aug. 16.
Városunkban úttörő rendszerben szervezi meg egyik esti munkarendű osztályát a Kálvin János Református Gimnázium és Általános Iskola: a 11. évfolyamon 9-14 óra között tanítanak. A kezdeményezés hátteréről Gyurkity Katalin, az intézmény pedagógiai igazgatója beszélt.
DSTV: nem csak tanár
2025. aug. 13.
Folytatódik a DSTV sorozata a városban népszerű pedagógusok bemutatásáról. Ezúttal Lászlóné Durecz Andrea, a Móricz iskola tanára sokrétű, a diákok környezeti nevelése terén is jelentős eredményeket elért pályáját összegzik. Hangkép.