Dunaújváros Hetilap

A cafeteria-rendszert át kell alakítani?

doszerk - 2016. február 23. 18:25

Nem egyeztethetők össze az uniós joggal a SZÉP-kártya rendszer és az 'Erzsébet étkezési utalvány' rendszer egyes elemei - mondta ki keddi ítéletében az Európai Unió Bírósága.

Kende Tamás nemzetközi jogász szerint rövid időn belül lépnie kell a jogalkotónak.

Az uniós bíróság döntésének egyik jogkövetkezménye, hogy a magyar jogalkotónak át kell alakítania a cafeteriára vonatkozó jelenlegi rendszerét, lehetővé téve, hogy - az uniós jogszabályok szerint - külföldi vállalkozások, akár fióktelep formájában is szolgáltathassanak Magyarországon - magyarázta Kende Tamászi a hirado.hu-nak.

Ennek értelmében néhány hónapon belül szabaddá kell tenni a magyar piacot - folytatta. Ha ez nem történik meg, az Európai Bíróság egy következő eljárásban bírságot szabhat ki Magyarországra - jegyezte meg, hozzátéve, hogy egy másik ügyben a napi tétel félmillió euró volt. A nemzetközi jogász szerint ez nagyon súlyos jogsértés volna.

Kende Tamás úgy vélte, a keddi bírósági döntés hátrányt jelenthet Magyarországnak azokban a kártérítési perekben is, amelyeket nemzetközi bíróságokon indítottak korábban a külföldi szolgáltatók.

-OPH-

A rovat további hírei: Közélet

Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban

Változik az ügyfélfogadás a Polgármesteri Hivatalban

2025. jún. 26.

Módosul az ügyfélfogadás már pénteken is, majd hétfőn és kedden zárva tart a hivatal. A következő ügyfélfogadási nap jövő szerdán lesz!

DSTV: előadás a függőségekről

DSTV: előadás a függőségekről

2025. jún. 26.

Fontos ismeretterjesztő előadásra várta a szülőket az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szertelen Ház szakemberei a gyerekeket leggyakrabban érintő függőségekről, a megelőzés és a felismerés módszereiről számoltak be. Hangkép.

Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben

Hűsítő figyelmesség a tikkasztó hőségben

2025. jún. 25.

Azzal talán mindenki egyetért, hogy a héten borzalmas volt a hőség. Akinek nem volt dolga, nem is lépett az utcára – aki viszont útnak indult a Rómain, hűtött vizet kapott Szabó Zsolt alpolgármestertől és Motyovszki Mátyás képviselőtől.

A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül

A vasmű "megmentése" – kommentár nélkül

2025. jún. 25.

Egyetlen nap alatt 1700 dolgozót küldött el a Dunarolling Dunai Vasmű Kft hétfőn. Dunaújvárosban talán nincs olyan ember, akinek ne lenne kötődése a szebb napokat látott acélipari óriáshoz – a vasmű szolgált városunk alapjául. 

„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló

„Dunaújváros fái négy évszakban” – a napokban lezárult az első, tavaszi forduló

2025. jún. 24.

Mint arról már korábban beszámoltunk, remek felhívást tett közzé Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő. A címben említett fotópályázatról már olvashattak – most lezárult a tavaszi ciklus, következik az első díjátadó.

Régen vágyott tervet valósítanak meg most

Régen vágyott tervet valósítanak meg most

2025. jún. 24.

Régóta fennálló problémát orvosolnak a Váci Mihály utcában. A gyalogos közlekedés könnyítése érdekében felújítják a járdaszakaszt, ahol nap mint nap százak sétálnak át. A 4. választókörzet képviselője, Barta Endre számolt be a rekonstrukciós tervekről.  

Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom

Generációk találkozása – az idősek és a diákok közös ünnepe lett a Pünkösdi Vigalom

2025. jún. 21.

A karácsonyi szeretetvendégség akciója után újra együtt ünnepeltek: a Pünkösdi Vigalom immár hagyományos mulatságának lebonyolításában vállalt fontos szerepet a Pentelei iskola a dunasori idősek otthonában a közelmúltban.