Dunaszekcső, Solt-Tételhegy, Paks, Balatonakarattya, Abaújvár, Kállósemjén – csak néhány a talajmozgás sújtotta számos település közül. Ezt a jelenséget ugyanis hazánk hatszázötven községe szenvedi meg.
E települések közelében kétezer helyszínen ismert az úgynevezett „lejtős tömegmozgás” valamelyik formája – suvadás, partrogyás, rétegcsúszás, omlás, talajfolyás, vagy a legenyhébb, a kúszás.
A leginkább veszélyeztetett térségek egyike a Mezőföld. Kulcs, Rácalmás, Dunaföldvár, és persze Dunaújváros egyaránt a lejtőcsuszamlás ismert áldozata. A legnagyobb partfalomlás ma ötvenkét éve Újvárosban következett be. Ennek előzménye: 1963 végén a Radar városrész és a kórház melletti partszakaszon a talajvíz vészesen megnövekedett, a Duna a löszt omlékonnyá tette, a partfalat alámosta a víz. A tragédia napja 1964. február 29-én jött el.
Fotó: Dunaújvárosi Hírlap Archívum
A partközelben élők először mély, fenyegető morajlást hallottak. Ahogy elmondták: mintha a föld alatt ágyúk dörgése hangzott volna. Ez volt az előjel. Félórás csönd után tompa dörrenések hallatszottak, majd óriási robajjal bekövetkezett a suvadás. Több mint egy kilométer hosszan hihetetlen mennyiségű, 10 millió köbméternyi löszfal szakadt le és zuhant a folyóba. A kárjegyzőkönyv szerint a Vasmű I-es szivattyútelepe körülbelül 35 métert csúszott a Duna felé, és 12 fokkal elfordult függőleges tengelye körül. A csatlakozó csővezetékek elszakadtak. A propellerkikötő hídja és a kikötővel kapcsolatos létesítmények tönkrementek. A „Szakadópart” szélén lévő ideiglenes épületek egy része a közművekkel együtt a mélybe zuhant. A partfalomlás a város és a vasmű biztonságát egyaránt veszélyeztette.
A katasztrófa okát vizsgáló szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a kedvezőtlen hidrogeológiai adottságok és vízjárási viszonyok mellett a 60-as évek felelőtlen városüzemeltetése, annak alacsony színvonala is okolható. A közműveket elhanyagolták, azok állapota leromlott. A talajvíz szintje a telepítés óta jócskán megemelkedett, némely partszakaszon akár 9-13 méterrel is. A legfőbb ok azonban a városépítés során az ökológiai viszonyokba történt durva beavatkozás volt.
A probláma később is jelentkezett (Fotó:MTI)
A helyreállítás megkezdődött, az alapfokú védelmi munkák is megindultak. Részben ennek volt köszönhető, hogy a jó egy év múlva, 1965 tavaszán bekövetkezett újabb partomlás már nem járt olyan súlyos következményekkel. Újvárosban és a környéken az évtizedek alatt elvégzett partfalerősítés eredménye, hogy az utóbbi időben már csak kisebb földmozgások történtek. A tavalyi vízügyi konferencián az egyik szakértő azt mondta: Rácalmás-Öregfalu már a Duna mélyén lenne, ha nem stabilizálják időben a partfalat. Elképzelhető, hogy Dunaújváros egy újabb partfalcsúszásnál mekkora kárt szenvedett volna a védőművek megépítése nélkül…
A mindenkori legnagyobb suvadás hazánkban egyébként másfél évszázada történt: az észak-magyarországi Arló fölött 1863-ban olyan hatalmas földmozgás indult meg, hogy a Csahó-hegy szinte leszakadt. Később a földindulás kétszer megismétlődött, a lezúduló talaj elzárta a Szohony-völgy alját, és az így képződött gát fölött a 20-as évekre kialakult az Arlói-tó.
