Átlátható és ellenőrizhető közbeszerzések
Együttműködési megállapodást írt alá a Közbeszerzési Hatóság és a Megyei Jogú Városok Szövetsége a jogszerű közbeszerzési magatartások kialakításáért és elterjesztéséért.
A Közbeszerzési Hatóság kiemelt célként kívánja patronálni a regionális érdekeket képviselő helyi önkormányzatok célkitűzéseinek megvalósulását, egyúttal az önkormányzatok közbeszerzési eljárásainak szakmai támogatását a közpénzek átlátható, tisztességes és hatékony felhasználásának védelme, mint közös érdek céljából.
A stratégiai együttműködési megállapodás keretében a felek vállalják azt is többek között, hogy a jövőben törekszenek a regionális érdekek megjelenítésére az önkormányzatok közbeszerzési eljárásai feltételrendszerének meghatározásakor, illetve regionális szinten is szorgalmazzák a jogszerű közbeszerzési magatartások kialakítását és elterjesztését.
Fotó: dunaujvaros.hu
A Hatóság független szervként segíti az önkormányzatok közbeszerzéseit a jogértelmezéssel kapcsolatos szakmai kérdések terén.
A szerződő felek fontosnak tartják, hogy a hazai közbeszerzésekben megfelelő garanciák védjék a közpénzek ésszerű és hatékony elköltését, azok átláthatóan és ellenőrizhetően kerüljenek felhasználásra.
A kijelölt célok elérése érdekében a Hatóság új lendületet véve dolgozik egy korszerű szolgáltató hatóság kialakításán, amely ügyfélközpontúságával élen jár a hazai közigazgatásban.
A rovat további hírei: Közélet
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.
Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!
2025. aug. 15.
Szülinapi zsúrral egybekötött alkalommal debütál új véradási helyszínként a V2 Motorock Cukrászda – az önkénteseket, naná, a motoros véradókat is szombaton délután várják a Béke körúti bázison! Flyer.