Döntőbe juthat a Hellas Express
Izgalmasnak ígérkező mérkőzésekkel folytatódik ma este hét órától a városi futsal bajnokság pontvadászata az Arany iskola tornatermében.
A szokásokhoz híven három találkozóval folytatódik ma este a városi futsal bajnokság küzdelemsorozata, melyben már a tízedik fordulót kezdik meg a pontvadászatban résztvevő együttesek. A mai este ráadásul igen izgalmasnak ígérkezik, hiszen egy olyan rangadóra kerül sor, mely akár el is döntheti az aranyéremről döntő párharc egyik résztvevőjének kilétét. Este hét órától ugyanis a második helyezett Hellas Express és a harmadik Rutin Mix mérkőzik meg egymással, s abban az esetben, ha előbbi diadalmaskodna, úgy a hátralévő három fordulóban már nem tudna annyi pontot veszíteni, hogy mai ellenfele megelőzze a tabellán, s befusson a döntőt jelentő első két hely valamelyikére.
A játéknap második találkozója is érdekesnek ígérkezik, ugyanis a negyedik Mirage és az ötödik Dunabiztos Micro együttesét mindössze egyetlen pont választja el egymástól a tabellán, így itt is sok izgalomra számítanak azok, akik kilátogatnak az Arany iskola tornatermébe. Az este zárómeccsét hetedik Steelworkers és a még pont nélkül álló Zéró Tolerancia vívja egymással: itt egyértelműen előbbi számít az esélyesnek, s komoly meglepetést jelentene, ha az eddigi összes meccsét elveszítő Zéró Tolerancia ma kezdené meg pontjai gyűjtögetését.
A városi futsal bajnokság mai menetrendje
2016. 02. 01. 19:00 Hellas Express – Rutin Mix
2016. 02. 01. 20:00 Mirage – Dunabiztos Micro
2016. 02. 01. 21:00 Steelworkers – Zéro Tolerancia
A bajnokság állása: 1. Mészi Frucht 27 pont, 2. Hellas Express 27 pont, 3. Rutin Mix 21 pont, 4. Mirage 19 pont, 5. Dunabiztos Micro 18 pont, 6. Varázs-Kép 15 pont, 7. Steelworkers 14 pont, 8. DFDSE 13 pont, 9. Papa SE 12 pont, 10. Széchenyi Pékség 9 pont, 11. Dr Ink Team 6 pont, 12. Kan-Ászok 6 pont, 13. Zéró Tolerancia 0 pont, 14. Dzsó-Ker FB 0 pont.
A rovat további hírei: Sport
Magabiztos DFC-siker idegenben
2025. okt. 19.
Már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Szekszárd elleni bajnoki találkozón.
Túl van a pódiumedzésen a női tornászválogatott Jakartában
2025. okt. 19.
A női tornászválogatott sikerrel teljesítette pódiumedzését a 2025-ös torna-világbajnokságon Jakartában – számolt be Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára.
Nem volt esélye Újpesten a DAB-nak
2025. okt. 19.
Az emberelőnyeit remekül kihasználó Újpest ötgólos győzelmet aratott a fáradtabban mozgó Acélbikák ellen a két gárda szombat esti mérkőzésén az Erste Ligában.
Idegenben szerepel a DFC
2025. okt. 18.
A Szekszárd elleni mérkőzéssel folytatja a harmadosztályú bajnokság küzdelemsorozatát a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután.
Két harmadig volt esélye a DAB-nak
2025. okt. 18.
Háromgólos vereséget szenvedtek a DAB jégkorongozói a DVTK otthonában lejátszott találkozón az Erste Liga péntek esti fordulójában.
Kialakult a négyes döntő mezőnye
2025. okt. 17.
A BVSC ellen juthat be a Magyar Kupa idei kiírásának fináléba a DFVE női vízilabda csapata.
DSTV: szép eredmények a DKSE Kupán
2025. okt. 17.
A tornászok sem unatkoztak a közelmúltban – a fiúk után a lányok is a szőnyegre léptek. Remek eredmények születtek a hétvégi DKSE Kupán, melyen ismét kitettek magukért a hazaiak fiatal versenyzői. Hangkép.








