Jazztörténelmi pillanat a Művészben
Több szempontból sem hagyományos, hanem rendkívüli élményeket kínáló jazz-estnek nézünk elébe a Művész Jazz klubban február 5-én 21 órakor. A 2008-ban alakult Hajdu Klára Quartet Plays Standards lemezbemutatóját hallgathatják meg az érdeklődők.
A címe pedig arra a szintén nem hétköznapi jazzmuzsikusra és énekesre hangol, aki méltán rázta fel a jazzvilágot: „Dedicated to Chet Baker”. A legendás jazz trombitás emlékének adózva, a korongon Chet Baker kompozícióit és az általa híressé lett jazz örökzöldeket saját stílusban megszólaltatva igazán különös világ tárul fel a rajongók előtt.
A lemezbemutató egyben a Montreux-i Jazz fesztivál nemzetközi zongoraversenyén tavaly harmadik helyezést elért Oláh Krisztián (zongora), valamint Bögöthy Ádám (bőgő), Hoff Marcell (dob) csapattagokkal és egy rendkívüli vendéggel, Fekete-Kovács Kornéllal (trombita, szárnykürt) nemesedik kerek egésszé.
Hajdu Klára, aki nem először lép a városi jazzrajongók elé, már több alkalommal bizonyította hangjával azt a különösséget, amiért talán Chet Baker munkái is megérintették:
-Nagyon sok olyan lemeze jelent meg, amelyeken világhírű jazz standardeket játszik és énekel. Ezek közül válogattunk tízet, ami a lemezre került. Nagyon gyorsan készítettük el. Tavaly októberben a Junior Príma díjas Oláh Krisztián lett a zongoristánk, aztán Kornéllal kiegészülve két próba után már mentünk is a stúdióba. Gördülékenyen folyt a munka. Mondhatom, hogy a szerelem első hallásra, tizenöt évre datálható, s úgy tűnik, örök. Az első Chet Bakertől meghallott felvételről nem is tudtam eldönteni, hogy nő vagy férfi, annyira kellemes hangszín volt. Aztán gyakorlatilag minden lemezét megszereztem, amin énekel, holott trombitásként jegyzik. Annyi történt, hogy saját lendületünkre, ízlésünkre formáltuk ezeket a dalokat, a hangszereléseket. Aki ismeri a hangzásunkat, hasonló világra számíthat.
Klára azt sem titkolta, hogy a lemez elkészültekor közölte a Művész Jazz Klubot szervező Mádai Balázzsal (akiről tudja, hogy Chet Baker rajongó), hogy a fővárosi bemutatót követően azonnal szeretné városunkba hozni az anyagot. Egyfelől azért, mert számára is megkapó, hogy a vidéki jazzéletben van egy ilyen klub, másrészt öröm számára, hogy itt mindig teltház fogadja, ami pozitív visszajelzés az értékek ápolásában.
A lemezbemutató koncertet a Bartók színház aulájában rendezik, asztalfoglalás ezen a számon: +36-30-20-367-4025
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: ünnepi sorozat a zeneiskolában
2025. máj. 05.
Idén is gazdag programmal várta a muzsika szerelmeseit a Sándor Frigyes Hét keretében a jeles hangszeres muzsikus, zenepedagógus nevét viselő iskola. A DSTV a programözön egyik szép kísérletén, a családi koncerten forgatott. Hangkép.
DSTV: célegyenesbe fordul a KineDok
2025. máj. 04.
Az évad utolsó előtti vetítéséhez érkezett a KineDok idei sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben. A Szabad Szemmel című kezdeményezés legutóbbi eseménye a kassai fürdő történetét mesélte el – a 66 szezon című film archív kockákból és személyes visszaemlékezésekből merített. Hangkép.
DSTV: gyermekkönyvtári forgatag
2025. máj. 03.
Mozgalmasság jellemezte a József Attila Könyvtár legutóbbi időszakát is, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény gyermekkönyvtárában például ismét kreatív délután várták az érdeklődőket: a húsvét és a tavasz alkalmából kézműves foglalkozással készülhettek a legifjabb könyvbarátok. Hangkép.
DSTV: Szoborváros I.
2025. máj. 01.
Különleges összeállítással jelentkezik a város születésnapjára időzítve a DSTV. A város köztéri szobrait veszik sorra, az első részben természetesen a városépítés hőskorában az utcákra, terekre került, mára a városkép meghatározó tényezőivé vált alkotásokra koncentrálva. Hangkép.
"... más világban szerettünk volna élni"
2025. ápr. 29.
"A Volt, L-múlt című könyvem 4. Sugárúti Fesztiválon történő bemutatása elé szánom ezt a kis ajánlót – szeretettel várva mindenkit egy csipetnyi múltidézésre, régi történetekre, az elmúlt város utcáin történő barangolásra." Tóth István vendégposztja.
DSTV: ünnepeltek a versbarátok
2025. ápr. 29.
Szép közösségi eseményről számol be a DSTV összeállítása. Verssel, dallal, szép szavakkal ünnepelte a magyar költészet napját a Versbarátok Klubja, a jó hangulatú felolvasóestnek az MMK színházerme adott otthont az ünnepre időzítve. Hangkép.
Gondolatébresztő tárlattal készültek
2025. ápr. 28.
Újabb időszaki kiállítását nyitotta meg a Magyar Papírmúzeum. A konferenciával egybekötött megnyitón három eseményt ötvöztek: a már említett időszaki kiállítás mellett két rendkívüli gyűjteménynek is otthont ad az intézmény.