Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 12. Ernő
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Jó szakmával biztos jövő

Oktatás
Dunaújvárosi Szakképzési Centrum
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Pálinkás István - 2016. feb. 21., 18:26

Tavaly szeptemberben, kilenc szakmában és az érettségi előkészítőben összesen kétszázkilencvenkettő, a most induló keresztfélévben pedig száznyolc személy kezdi meg tanulmányait a Dunaújvárosi Szakképzési Centrumban.

Őszi Attila, a centrum főigazgatója elmondta, nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy tájékoztassák a 7-8. osztályos diákokat a továbbtanulási lehetőségekről.  

-Oktatási kiállításokon vettünk részt, pályaválasztási értekezletet szerveztünk a szülőknek is, illetve sok kiadványt készítettünk, amelyeket az 50-70 kilométeres körzetben lévő iskolákba eljuttattunk ismertető DVD-kel együtt.  Ezáltal sikerült gyümölcsöző együttműködéseket is kialakítanunk, amelyeket nem csak elmélyíteni, hanem bővíteni is szeretnénk a duális képzés érdekében, például a helyi iparkamarával, a megyei képzési bizottsággal, nagyobb vállalatokkal, kis vállalkozásokkal egyaránt. Országos szinten jól állunk. A felnőttképzésben is kivesszük részünket, a GINOP 6.1.1.—15 projekten belül pedig hat szakmában indulnak meg a képzések ebben a hónapban.

Milyen a duális képzés fogadtatása?

-A gyakorlati képzéssel a tanulók és a szülők többsége is elégedett. A tagintézmények gyakorlati oktatásvezetői, szakmai referensei folyamatos tartják a kapcsolatot a képzőhelyekkel. Követik és betartják a képzési programot. Akadnak fehér foltok, ám alapvetően működik. Lényeges feladatunk, hogy a tanulókat a rendszerben tartsuk, és csökkentsük a lemorzsolódást. Centrum szintű munkaközösségeket hozunk létre ebben a hónapban, amelyek fő feladata a saját szakterületükön való tapasztalatcsere lesz: módszerek, közös, új tanulási-tanítási technikák tudása.

Elegendő oktatóval és szakmai mesterrel rendelkezünk?

-Vannak hiányok, főleg a gépipar, nehézipari gépészet területén. A többi huszonkét ágazat közül ez a legkeményebb. A Dunaújvárosi Egyetemmel nagyon jó a kapcsolatunk. Szeptemberben elindul a műszaki szakoktatói szak gépész területen. Bízunk abban, hogy sikerül embereket bevonni. Készülőben van az együttműködési megállapodásunk az egyetemmel, a kamarával, a Klikkel és egyéb centrumokkal. A cél az, hogy jobb legyen az oktatás minősége és jobb legyen a gyerekeknek is. Kormányzati támogatás szempontjából semmi probléma. Biztos anyagi háttér van, az ősz folyamán már pótoltunk az elmaradt karbantartásokat, úgy mint a kisebb beázások megszüntetése, bútorok. Összességében 15-20 millió forintot tudtunk költeni a lemaradások behozására. Idén nyáron, a nagyfelújítások időszakában ezt folytatni szeretnénk. A 44 centrum helyzete biztosított, a dunaújvárosinak még maradványa is van. Szakmailag önállóak vagyunk, a fő csapásirány pedig egyértelmű, a célok, amiért küzdenünk kell, teljesen vállalhatók.  A centrum műhelyként is kíván működni.

Lesznek még programjaik a közlejövőben?

-Június első hetében a középfokú végzetteknek rendezünk állásbörzét. Ide hivatalosak lesznek a környék vállalkozói, vállalatai is. Egy helyen lesz a munkaadó és a munkavállaló, s még munkapszichológus segítségét is igénybe vehetik, hogy sikeres legyen a pályára állásuk.

A rovat további hírei: Oktatás

Petőfis fecskeavató

Petőfis fecskeavató

2016. okt. 28.

Negyvenhat új tanítvánnyal indult a tanév a Petőfi iskolában, ahol csütörtökön a negyedikesek felavatták a fecskéket, hivatalosan is petőfisekké nyilvánítva őket.

Zöld nap a Tudományos Héten

Zöld nap a Tudományos Héten

2016. okt. 26.

Előadások, tudományos, interaktív valamint zöld közlekedési kiállítás. Többek között ezekkel a programokkal várják az érdeklődőket a második alkalommal meghirdetett „zöld napra”.

Iskolai kishírek

Iskolai kishírek

2016. okt. 23.

Ismét Kiváló Tehetségpont lett a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium. Ezt a kitüntető címet immáron másodszor nyerte el az iintézmény.

Dunaferr iskola - Változás a vezetésben

Dunaferr iskola - Változás a vezetésben

2016. okt. 19.

A Dunaferr iskola éléről távozott Csapó Gábor, aki mostantól a Szakképzési Centrum főigazgatói feladatait látja el, az igazgatói feladatokat ideiglenesen Zemankó Zoltán látja el.

Lejárnak a diákigazolványok

Lejárnak a diákigazolványok

2016. okt. 18.

A vasúti utazási diákkedvezmény igénybe vételének feltétele az érvényes diákigazolvány, amelyet az oktatási intézmény állít ki. A MÁV-START felhívta a vonattal utazó diákok figyelmét, hogy az előző félévben kiadott diákigazolvány-matricák október 31-ig használhatók fel kedvezményes utazásra.

Tovább bővül a HASIT program

Tovább bővül a HASIT program

2016. okt. 18.

A Dunaújvárosi Egyetem Hallgatói Sikeresség Támogatása (HASIT) újabb elemekkel bővül, melyeknek elsődleges célja az eddig remekül működő rendszer fenntartása, bővítése.

Újra a Határtalanul! programmal

Újra a Határtalanul! programmal

2016. okt. 17.

A Határtalanul! programnak köszönhetően, a Dózsa György Általános Iskola 7. osztályos tanulói idén ősszel Budapestre, 2017 tavaszán pedig Erdélybe látogathatnak majd.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Nem volt esély a Gyergyó ellen

  2. Alakul a DFC 2026-os kerete

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Elvitte a három pontot a VRCK

  5. DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Embedded thumbnail for DSTV: az év első dunaújvárosi babája

DSTV: az év első dunaújvárosi babája

Embedded thumbnail for DSTV: petárdák helyett kutyatáp

DSTV: petárdák helyett kutyatáp

Top hírek

  1. Gyászol a kórház, elhunyt dr. Makkai Noémi

  2. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  3. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  4. DSTV: havas hangulat, éles bevetés

  5. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő