A köpeny kissé gyűrött, viseltes, ám fényesre suvickolt a kard. A férfi tekintete bizakodást sugároz. És a ’48-as nemzetőr karján ott a trikolór – az egyesítő szimbólum, a nemzeti azonosságjel.
Borsos József híres képe a ’48-as forradalom lázában született. Nem véletlenül süt róla az emelkedettség.
Alig hogy fölkelt és megindult a pesti ifjúság, már egy nap múlva, március 16-án megkezdődött a „a közbátorság fölötti őrködés” csapatának, a nemzeti őrseregnek a felállítása. Ennek követelése megelőzte a forradalmat: már Kossuth egy héttel korábbi országgyűlési feliratában is szerepelt. S mi más lehetett volna a nemzetőrség megkülönböztető-azonosító jele, mint a piros-fehér-zöld hármas egysége, amelyről az 1848-as XXI. törvénycikk kimondja: „A nemzeti szin, és ország czimere ősi jogaiba visszaállíttatik.”
2014 decemberében a 168 éve született törvényre emlékezve, egyben „Magyarország zászlaja és címere iránti tisztelettől vezérelve, megbecsülésének kifejezése érdekében” új törvényt alkotott Országgyűlésünk. E törvény elrendeli: március 16-a legyen zászlónk és címerünk napja, emlékezésképp, egyszersmind „… fejet hajtva mindazon emberek, közösségek és emlékük előtt, akik e zászló és címer alatt harcolva életüket, szabadságukat adták a magyar nemzetért, vagy e zászló és címer tisztelete miatt szenvedtek bármilyen sérelmet vagy hátrányt…”
Szimbólumaink az ünnepeink kísérői, hétköznapjainkban pedig a hivatalos okmányainkat meghatározó jelképek: a magyar önazonosság kifejezői.

