Balázs Elemér Group - Ma este lemezbemutató a Művészben
A Balázs Elemér Group érkezik ismét városunkba, március 18-án 21 órakor az Örök szerelem című lemezbemutatójukat hallhatják a jazz rajongók a Művész Kávézóban. Balázs Elemér már másodszor muzsikál a Művész közönsége előtt.
-Nem tudom miért, de az egyik legkedveltebb helyem lett Dunaújváros, és a Mádai Balázs-féle jazz klub. Nagyon hangulatos a légkör, kevés ilyen hely van most az országban. Éppen ezért, nagy örömmel és izgalommal jövök újra koncertezni. Ez a lemezünk valóban különleges, unikális feldolgozás. Várjuk, hogy megszólaljon a vonósokkal, egy ilyen konspiráció mindig fantasztikus. Más hangzásvilág, más köntösbe bújtatott darabok ezek. Több országba is megyünk fellépni, Rómában két-három koncertes előadásunk lesz, utána New York következik, amit szintén nagyon várunk. Ott beszáll már Tim Ries barátom is, aki szintén járt már Dunaújvárosban. Úgy érzem, egy olyan lemezt készítettünk, ami jó keresztmetszete az egész eddigi munkánknak.
A jazzkoncerten Perjési Gyulával és társaságával is találkozhatunk, egyáltalán nem véletlen, hiszen mind zenei válogatására, mind pedig ízlésvilágára is ügyel kora fiatalságától kezdve.
-Még valamikor a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején vettem részt egy jazz dzsemborin Varsóban, ahol beleszerettem a jazzbe. Jó darabig csak rádióban és lemezen tudtam hallgatni, most pedig egy nagyon jó társasággal szintén fel lehet újítani ezeket a zenéket élőben, mert az élő zenének összehasonlíthatatlan a hangulata, a varázsa, mint bármilyen hanghordózóról hallottal. Annak idején megérintett ez a zene, s azóta is szeretem. A Művész jazz klubja pedig kiváló helyszín erre. Zene közben majdnem zavar a beszélgetés, amit ugyan nem lehet megkerülni, de én a zene miatt járok ide.
Ambrus István (Jampi) 1970 őszén még a régi Vasmű Klubban hallott először jazzt. Akkor Kőszegi, Babos Gyula, Pege Aladár játszott éppen:
-Tizenhét-tizennyolc éves lehettem akkor. Általában nem fog meg a jazz ilyen fiatalokat. Engem viszont akkor annyira megfogott, hogy az őrület. Azóta csak a rock, a blues és a jazz! Több, mint negyven országban éltem, sok koncerten voltam, a jegyeket máig őrzöm, az életem szerves része mindez. Katartikus élmény, hogy ilyen fiatalembereket látok, hallok játszani, az akkori utánpótlást. Jó, hogy viszik tovább. Fergeteges bulikat kerekítenek.
A rovat további hírei: Kultúra
Készen áll a bemutatókra a Vasas csapata
2025. aug. 07.
Amint arról korábban már olvashattak hasábjainkon, a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes komoly nemzetközi meghívásnak tesz eleget. Belgiumba utaznak, ahol a Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztiválon lépnek közönség elé.
DSTV: mesés karakterek
2025. aug. 07.
Az emberi fantázia határtalanságáról készített terjedelmes összeállítást a DSTV. A csodák birodalmában avatott szakember, Törökné Antal Mária gyermekkönyvtáros volt a kalauz – Marcsi néni arról is szót ejtett, milyen karakterek és milyen szereppel jelennek meg a mesékben. Hangkép.
Szélfestmények Dunaújvárosból – Velencéig
2025. aug. 06.
Különösebb csinnadratta nélkül, de annál fontosabb műtárgyakra hívja föl az intézmény mellett sétálók figyelmét a Kortárs Művészeti Intézet "kirakatkiállítása": Koronczi Endre két képét láthatják – az alkotások mintegy előhírnökei a Velencei Biennálé seregszemléjén szereplő műegyüttesnek.
Mesevarázs a Bartók színjátszótáborában
2025. aug. 05.
Feszített tempó és nagy-nagy lelkesedés, kreatív energiák és sok-sok ötlet – ugyan csak egy turnusban rendezték, de annál nagyobb sikert aratott a résztvevők körében a Bartók Kamaraszínház nyári színjátszótábora. És a végén, naná, a vastapsot érdemlő bemutató sem maradt el!
DSTV: papírszínház a gyerekkönyvtárban
2025. aug. 04.
Színes kínálattal, többek között papírszínházi bemutatóval csalogatott a József Attila Könyvár, derül ki a DSTV összegzéséből. A gyerekkönyvtárban hangos kacajok és kíváncsi szemek követték a diavetítéssel egybekötött produkciót. Hangkép.
Hirosima élő öröksége – ősbemutató az élet diadalának néma, makacs, büszke tanúiról
2025. aug. 02.
Különleges koncert, különleges szerzemény: a városunkból elszármazott kortárs zeneszerző, Nagy Ákos Hibaku Jumoku – The Trees of Hiroshima (Hirosima fái) című darabját a tokiói Liszt Intézetben mutatják be augusztus derekán, az atomtámadás 80. évfordulójának emléke előtt tisztelgő hangversenyen.
DSTV: sikeres volt a táborok sora
2025. aug. 02.
Öt héten át szervezett tematikus táborokat a vakációzó diákoknak az MMK csapata, derül ki a DSTV összegzéséből. A számvetés során kiderül, a táborlakók körében vonzó volt a kínálat, amely az intézmény árnyas ligetében várta őket. Hangkép.