Elkezdődött a nagy húsvéti sonka- és tojásrazzia
Megkezdődött a húsvéti termékek ellenőrzése. Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal igazgatója az InfoRádiónak elmondta, ebben az időszakban nagy mennyiségű, kényes kockázatot magában rejtő termék kerül forgalomba.
'Ez az ellenőrzés-sorozat már csaknem 10 éves hagyományra tekint vissza. Év közben vannak olyan ünnepkörök és események, amelyek indokolják, hogy az adott időszakra jellemző termékeket kiemelten ellenőrizzük' - mondta Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal igazgatója az InfoRádiónak.
Hozzátette: nagy mennyiségű, kényes kockázatot magában rejtő termék kerül ilyenkor forgalomba, és mind az előállítókat, mind a forgalmazókat próbatétel elé állítja a többszörösére növekedett árumennyiség szabályos szállítása, tárolása, a higiéniai követelmények betartása.
'A húsvéti időszakban az ellenőrzés az ünnephez kötődő termékekre vonatkozik, elsősorban a különböző pácolt, füstölt, nyers vagy főtt húskészítményekre. A sonkafélékre, illetve azokra a húskészítményekre, amelyeket a magyar hagyomány szerint a sonkákhoz hasonló módon készítünk és fogyasztunk el' - hangsúlyozta a Nébih igazgatója.
Mint mondta, természetesen a vizsgálat körébe tartozik a tojás is. 'Ebben az évben nagyon szigorúan odafigyelünk arra, hogy a külföldről származó, esetleg hosszabb utat és tárolási időt megélt tojások ne magyar termékként kerüljenek forgalomba, hiszen ez az élelmiszer-hamisítás egyik formája' - hívta fel a figyelmet az igazgató.
Pleva György szerint az édesipari termékek ellenőrzése sem maradhat el, mind az előállítóknál és a forgalmazásban is vizsgálják majd ezeket a termékeket, és a tervben előírt mintavételek is megérkeznek majd ebben az időszakban.
'Februárban teszteltük a Magyarországon kapható tejcsokoládékat, ezzel is próbálunk a fogyasztóknak tanácsokat adni, hogy milyen módon válasszák ki az édességeket' - jegyezte meg. Hozzáfűzte: a különböző szeszes italok ellenőrzésére is sor kerül, illetve a szezonális gyümölcs és zöldség is beletartozik a vizsgálati körbe.
'Ebben az időszakban megnő a külföldre történő bárány kiszállítás is, ezeknek az állatvédelmi aspektusait is vizsgáljuk majd. A nyulak és a baromfik piacra jutása is megnövekszik, erre is odafigyelünk' - hangsúlyozta Pleva György, a Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatal igazgatója az InfoRádiónak.
-OPH-
A rovat további hírei: Közélet
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!
2025. okt. 12.
Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.
Az égi műhelybe távozott Németh István órás
2025. okt. 11.
Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.
Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)
2025. okt. 10.
Idén már 26. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de ezúttal is díjazták az "Első Fecskéket", valamint a jubiláló virágosítókat is.
Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)
2025. okt. 09.
Zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda szerdán délelőtt és a remek hangulatú rendezvényen városunk közvetlen vezetése is részt vett.
A menhelyi állatoknak is jár a második esély
2025. okt. 09.
Az állatok világnapjához kapcsolódóan számos figyelemfelhívó programot szerveznek Dunaújvárosban is. Az állatok tisztelete és megbecsülése azonban nem csak egy napra korlátozódik – hosszú évekig kell felelősséget vállalni jólétükért. Így az Ebrendészeti Telep védencei is megérdemlik a szerető otthont.
A város zöldítését segíti az Urbact projekt
2025. okt. 09.
Nemzetközi delegáltak, szakemberek, egyetemisták és meghívott vendégek gyűltek össze a Szalki-szigeten. Elérkezett a sokat emlegetett Urbact IV. BioDiverCity projekt záróeseménye – szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel zárták a programot.