Dunaújváros Hetilap

Értékteremtés - Elkészült a szaunapark a kempingben

Molnár Emese - 2016. március 19. 22:56

Nem csak a város, hanem az ország is bővült egy különleges kikapcsolódási lehetőséggel: a Duna partján, a csodás zöldövezeti környezetben, a Szalki-sziget kempingjében elkészült a szaunapark.

Vasárnaptól immár hivatalosan is üzemel a Szalki-sziget kempingjében kialakított szaunapark. A kempinget és a szabadstrandot üzemeltető (és a kivitelezését is elvégző) DVG Zrt. szombaton megnyitóünnepség szervezett, ahol több csapat, baráti-munkahelyi társaságok is fakanalat ragadtak és bográcsban főzték az ebédnekvalót.

Előtte/Utána

A sziget és a kemping népszerű helyszín volt, gyerekkori- családi élmények színtere a város történetében. Azonban a ’90-es évek elején majdnem az enyészetté vált az egykor szebb napokat is megélt, a hazai és külföldi turistáktól hemzsegő-pezsgő Szalki-sziget. Pontosan tíz évvel ezelőtt határozott elképzelése volt a sziget rehabilitációjáról az akkor még ellenzékben lévő Fidesz helyi szervezetének. - A szigeten mindig történik valami, amire büszkék is vagyunk- kezdte köszöntőjét Cserna Gábor polgármester a megnyitó ünnepségen.

-Mi úgy gondoltuk, hogy a Szalki-sziget a dunaújvárosiaké, ezért 2006-ban elhatároztuk, hogy ha lesz rá politikai lehetőségünk, ha bizalmat kapunk a választóktól, akkor visszaadjuk a dunaújvárosiaknak úgy, hogy sportolásra, kulturális programokra, tartalmas kikapcsolódásra alkalmas legyen. Év, mint év tűztünk ki fejlesztési célokat a területen, amelyeket önkormányzatunk saját költségvetési forrásból valósított meg. 2010-től jó partnert találtunk a város cégében, a DVG Zrt-ben a beruházásokra. Először a vízminőséget kellett helyreállítani, onnantól kezdve megnyílt a fürdőzési lehetőség a szabadstrandon. Tavaly nagyobb faházakat alakítottunk ki, így már éjszakákat is el tudnak tölteni a kirándulók, pihenni vágyók. Most pedig egy újabb elemmel bővült a kínálat, amikor is átadhatjuk a szaunaparkot. De itt még nem állunk meg, hiszen további fejlesztési terveink vannak- fogalmazta Cserna Gábor.

A régi tíz kisház külsőleg és belsőleg is faburkolatot kapott. Három kisházban szaunát alakítottak ki, és vannak pihenőhelyiségek, mosdók, zuhanyzók. A kisházak előtt egy nagy, fatüzelésű dézsát helyeztek ki, amely melegvizes fürdőzésre biztosít lehetőséget. Mindezek mellett téliesítették a közösségi térként szolgáló gomba-épületet is. Nyílászárókat szereltek fel, a fűtött helyiségben vendéglátóegység működik. Ez lesz a kemping, a szanunapark bázisa is, itt lehet majd intézni a bérléseket.

Hingyi László, a körzet önkormányzati képviselője azt mondta, szeretnék, ha a városlakók jó szívvel használnák, élveznék a kemping nyújtotta lehetőségeket.

- Nem kell messzire elutaznia a családoknak, a városlakóknak, baráti vagy munkahelyi társaságoknak, hiszen ide is le tudnak jönni a Szalki-szigetre kikapcsolódni, szórakozni, pihenni. Szeretnénk még a közeljövőben hidegvizes-merülővizes medencét a szaunához, és egy játszóteret kialakítani a gyerekeknek. A hosszabb távú elképzeléseink között pedig az szerepel még, hogy kiszélesítjük a szigetre vezető utat, felújítjuk a parkolót, stégeket építünk a horgászoknak, illetve, a legutóbbi közgyűlésen döntöttünk arról is, hogy indulni kívánunk olyan pályázaton, amely egybefoglalja a sziget és az öböl fejlesztését is. Június 25-én Horgász- és Halászléfőző-versenyt rendezünk, amelyre szeretettel várjuk az érdeklődőket, versenyzőket.

Dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára arról is beszélt portálunknak, hogy a tíz évvel ezelőtt megkezdett fejlesztésekkel nem állnak meg, a horgászturizmusra is nagy hangsúlyt fektetnek.

-Ütemezve, előre elhatároztuk, hogy melyik évben mit szeretnénk megvalósítani a Szalki-szigeten. Nem országos, nem uniós forrásokból, hanem saját erőből, kisebb, de biztos léptékben. Kikotortattuk az iszapot, azóta a szabadstrandot ingyenesen használhatják a városlakók, a fürdőző vendégek. Következett a kemping. Faházakat építtettünk, ahol meg tudnak szállni a turisták. Az egyre növekvő igényeknek eleget téve helyreállítattuk a régi, nagyon rossz állapotban lévő kisebb betonházakat, amelyből szaunapark jött létre. Emellett a gombának nevezett központi épület is felújításra került, ahol társasági rendezvényeket is lehet tartani. Ahogy Cserna Gábor polgármester és a körzet képviselője, Hingyi László is mondta, a fejlesztésekkel nem állunk meg. Szeretnénk a horgászturizmushoz megfelelő létesítményeket kialakítani, játszóteret építeni az itt megpihenő családoknak. Utolsó lépésként, ami lezárná, kompletté tenné ezt a fejlesztést, egy csónakos kikötő, ahol a víz szerelmesei tudnának állomásozni. Ez utóbbi fejlesztést beillesztenénk a Modern Városok Program keretébe. Ezt a csomagot már előkészítettük a horgászokkal is egyeztetve, hiszen olyan elemeket is tartalmaz, mint az öböl kikotrása. Ott kialakítanánk, felújítanánk épületeket, ahol a horgászturizmus vendégei is meg tudnának szállni. Körülbelül 400-500 millió forint keretösszeg volna ezekre a fejlesztésekre. Bízom benne, hogy ennek forrását, támogatását még az idén elő tudjuk teremteni, és akkor folyamatosan végezzük el a munkálatokat- mondta dr. Dorkota Lajos.

Vasárnap tehát megnyitja kapuit az új szaunapark a kempingben. A DVG Zrt. tájékoztatása alapján hétfőtől péntekig 15-21 óra között, szombaton és vasárnap 9-21 óra között lesz nyitva a szaunapark. Most vasárnap 15 órától szauna szeánszokat rendeznek óránként.

És az árlista:

3 órás jegy: 1400 Ft
egész napos jegy: 2500 Ft
10 alkalmas bérlet: 11 000 Ft
20 alkalmas bérlet: 20 000 Ft
Szauna bérlése: 10 000 Ft/ 3 óra

Szeánszok:
1 alkalom: 500 Ft
2 alkalom: 900 Ft
3 alkalom: 1200 Ft
4 alkalom: 1350 Ft
5 alkalom: 1500 Ft

A szaunában kötelező szauna lepedőt vagy törölközőt használni, amennyiben otthon felejtik, bérlésre lehetőség van a közösségi épületben.

Szauna kellékek bérlése
törölköző: 200 Ft
darázsmintás szauna lepedő: 250 Ft
köntös: 300 Ft
szauna szoknya: 400 Ft

A szaunába előre bejelentkezni, szaunát foglalni vagy érdeklődni a (25) 511-450-es telefonszámon lehet.

Elkészült a szaunapark

Elkészült a szaunapark - fotó: Sándor Judit

A rovat további hírei: Közélet

Újabb szakaszon újulhat meg az Aranyvölgyi út

Újabb szakaszon újulhat meg az Aranyvölgyi út

2025. nov. 03.

A Venyimi úti kereszteződéstől egészen a McDonald's gyorsétteremig megújulhat az Aranyvölgyi út a Versenyképes Járások Program keretében.

Adjon vért az év végi hajrá előtt, várják az önkénteseket!

Adjon vért az év végi hajrá előtt, várják az önkénteseket!

2025. nov. 02.

Különleges alkalmak, folyamatosan intenzív vérigény, több kitelepülés – az év végéhez közeledve is sűrű programról számolhatunk be a véradások frontján. Minden csepp segítség számít; nagyon várják a véradókat!

DSTV: a város fái – nyári fotókon

DSTV: a város fái – nyári fotókon

2025. nov. 02.

A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összegzése: folytatódott a Dunaújváros fái négy évszakban című fotópályázat – a nyári ciklusban is különleges fotók születtek. Az elmúlt ciklus értékelése is befejeződött – a Városháza "C" szárnyában rendezett díjátadóval. Hangkép.

Finanszírozás a gyakorlatban – szakmai nap vállalkozóknak

Finanszírozás a gyakorlatban – szakmai nap vállalkozóknak

2025. nov. 01.

Milyen lehetőségei vannak egy vállalkozásnak, ha forrást keres? Hogyan működik a Demján Sándor Tőkeprogram? Mit kínál a Széchenyi Kártya Program? Válaszok a kamarában kedden délelőtt!

Izgalmas fejlesztés valósul meg a LIFE SeedNEB projekt keretében

Izgalmas fejlesztés valósul meg a LIFE SeedNEB projekt keretében

2025. nov. 01.

Virágágyások egy panelház tetején? Zöld tető és zöld falak egy óvoda épületén? Dunaújvárosban ez sem elképzelhetetlen, sőt. A hamarosan megvalósuló beruházásról és a korábbi jó tapasztalatokról számoltak be a városvezetők a legutóbbi sajtótájékoztató részeként.

DSTV: mécsesek gyúlnak szeretteink emlékére

DSTV: mécsesek gyúlnak szeretteink emlékére

2025. nov. 01.

Az emlékezés fontosságát emeli ki az ünnepi időszakban a DSTV összeállítása. Elhunyt szeretteinkre emlékezünk ilyenkor, október végén, november elején nagyon sokan látogatnak ki a temetőkbe mindenszentek és a halottak napja alkalmából. A gyász és a közösség ünnepe lett. Hangkép.

Sok embernek segít az ingyenes melegétel

Sok embernek segít az ingyenes melegétel

2025. okt. 31.

Dunaújvárosban jelenleg három ételosztó ponton, három helyszínen vehetik át az ingyenes melegételt az arra rászorulók. Egy ideje már az Óvárosban, az ESZI egykori épületében is kialakítottak egy átadópontot.