Halászléfőző versenyre készülnek a horgászok
A Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület tagjai a szaunaavatón mi mást is készíthettek volna bográcsban, mint jóízű halászlevet.
Somfai Rudolf, az egyesület elnöke örömmel beszélt arról, hogy dr. Dorkota Lajossal és Cserna Gáborral egyeztetve, a közös célok megvalósításáért a megújuló Duna parti környezetben horgászversennyel egybekötött halászléfőző bajnokságot is tartanak.
-Már az egyesület nevében is kifejezésre juttattuk, hogy azonosulni kívánunk a város polgárainak, valamennyi horgászának a szabadidős és a turizmust szolgáló elképzelésével. A helyi Tourinform irodával közösen szervezzük meg június 25-én a horgász- és halászléfőző-versenyt. Hagyományt kívánunk létrehozni, amit a mi természeti adottságaink révén is szeretnénk kihasználni. A kemping felújítása remek alkalom erre, kulturált kínálattal, környezettel rendelkezik a térségben.
Az egyesület haltelepítési tervének megfelelően, ezen a héten 15 mázsa háromnyaras pontyot telepítenek a kikötői és a felső öbölbe.
-Érdemes szólni arról, hogy a nagy Dunai 66 kilométeres szakasz halgazdálkodási jogát is megkaptuk tizenöt évre, tehát a Fejér Megyei Szövetség és a Velence Tavi és Dunamenti Szövetség legutóbbi ülésén döntés született a haltelepítésről. Elsősorban ivadékokrat telepítünk. A kormoránok válogatás nélkül csapnak le minden hengeres és egyéb halfajra. Az ütemterv szerint egy-két hét múlva már csukát, süllőt is telepítünk, majd kecsegét, aztán harcsát, menyhalat. Lévai Ferenc tógazdával, halnemesítővel egyeztetjük a mennyiséget. A menyhal és harcsa telepítésére azért van szükség, mert a halászok számolatlanul szedték ki a halakat, ezért felborult a biológiai egyensúly. Túlszaporodtak az Al-Dunáról feltelepedett gébek, amelyek nagymértékű ikra- ivadékpusztítást végeztek. Az említett két halfaj a fenéken a jövevényhalakat szedi össze. Ezeket a fajtákat követik majd a horogérett, háromnyaras és nagyobb halak telepítése, amit mindenképpen meg kell, hogy előzzön a kormoránok gyérítése.
A rovat további hírei: Közélet
Felújítás előtt az újtelepi "Tündérkert"
2025. szep. 08.
Az újtelepi összetartó közösség ismét nagy fába vágta a fejszéjét – a Jókai utcában található Tündérkert játszótér kap jelentős ráncfelvarrást. A közösségi tér a fejlesztésnek köszönhetően sokkal biztonságosabb és szebb lesz, a gyerekek – és szüleik – legnagyobb örömére.
DSTV: megnyitott az óvoda
2025. szep. 08.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása az EGYMI tagóvoda zászlóbontásáról. Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Megszületett! Hangkép.
Meghitt, szép eseményen ünnepelte immár 35. születésnapját a „Jószoli” család
2025. szep. 05.
Megható pillanatok, örök emlékek: bensőséges ünneppel emlékezett a Jószolgálati Otthon fennállásának 35. évfordulójára. Az intézmény 1990. szeptember 3-án nyitotta ki kapuit akkor még Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthona elnevezéssel, de az évek alatt már sokszor kiderült – ez a hely nem csupán intézmény, de egyúttal biztonságos családi közeg is. Igazi otthon.
Dunaújvárosba érkezik a Richter Egészségváros: egy nap az egészségért és a közösségért
2025. szep. 04.
A Richter Gedeon Nyrt. országjáró edukációs és egészségmegőrző programsorozata, a Richter Egészségváros szeptember 20-án látogat Dunaújvárosba, a Városháza térre. Színes kínálattal csalogatnak – mindenkit szeretettel várnak!
Új intézményt alakítottak ki, már fogadják a gyerekeket az EGYMI óvodájában
2025. szep. 04.
Égető szükség volt Dunaújvárosban olyan intézményre, amely berkein belül megfelelő ellátásban részesülnek az SNI-s és más nehézséggel élő gyerekek. Ezekkel az óvodásokkal eddig kizárólag a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben foglalkoztak – a napokban új intézmény kezdte meg működését.
Megkezdődött az idei tanév az egyetemen is
2025. szep. 04.
Megkezdődött a 2025/2026-os tanév. Az oktatási intézmények életében ez mindig izgalmas pillanat, és egyben újrakezdés is: új kihívások, élmények, új barátságok – a Dunaújvárosi Egyetemen is üdvözölték az elsőéves hallgatókat.
Elkészült a klímák beszerelése a bölcsiben
2025. szep. 03.
Még a nyár első felében adott hírt arról a Napraforgó Bölcsőde, hogy klímaberendezésekre indítanak gyűjtést – az akció rendkívül sikeresnek bizonyult, ugyanis mára az intézmény összes csoportját felszerelték klímával. A készülékeket már használják, számoltak be a közösségi akció kezdeményezői.











