A minap érdekes hírre lettem figyelmes. Állítólag, a halál pillanatában mindnyájan egy unciányi súlyt veszítünk el. Ez 21 gramm. Évszázadokon, talán évezredeken át az emberek úgy hitték, a léleknek határozott fizikai megjelenése van.
De csak 1907-ben történt, hogy egy bizonyos dr. Duncan Mac Dougall a Massachusetts-i Haverhill-ből ténylegesen megpróbálta megmérni a lelket. Máig kérdéses kísérletében egy speciális ágyon, mely egyben precíziós mérleg is volt, végső stádiumú haldoklók súlyát mérte a halál közvetlen beállta előtt és után. Megállapítása szerint a súlykülönbség 21 gramm. Dolgozatát, amelyben azt állította, hogy a halál beálltakor súlyveszteséget mért, ami összefügg a lélek testből való távozásával, az American Medicine című folyóiratban publikálta 1907 áprilisában. Idén márciusban szembesülünk egy másik veszteséggel. 25-én, nagypénteken emlékezünk Krisztus kereszthalálára. Hogy Ő mennyit veszített súlyából, mikor kilehelte lelkét nem tudni, csak azt, amit az evangéliumok elmondanak Jézus haláláról.
„Elvégeztetett! És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.” /Jn 19,30/ Nem hagyott hátra tartozást, kiegyenlítetlen számlát, félbemaradt munkát és kétes értékű hagyatékot. Krisztus testamentuma, hagyatéka nem más, mint a golgotai kereszt és még állítólag 21 gramm. Az a 21 gramm, amit kilehelt a kereszten, hogy aztán harmadnap a Lélek segítségével feltámadjon a halálból és aztán 50 nappal később ezt elküldje, odaadja nekünk. Ennek fényében azt hiszem a Lélek már egész más súlycsoportba és dimenzióba kerül, mint a tudós szerint megállapított 21 gramm. Elég a köznyelvben megszokott szóképekre gondolni: „mázsás súly nyomja a vállát, nagy kő esett le a szívéről és mindenkinek megvan a maga keresztje”.
Nyilván egy ember sem jár bolygónyi teherrel a vállán, mint Atlasz, és senkinek sincs kő a szívén (legfeljebb lejjebb a veséjén), és csak jelképesen vonul a Via Dolorosán néhány fanatikusabb zarándok húsvéttájt keresztel a vállán, de a jelképek mögött mégis súlyos sorsok állnak. Ki-ki bizony életének egy-egy epizódját teherként cipeli, noha fizikai súlya talán alig mérhető. Nehezebb lehet a terhe annak az embernek, ki nap-mint nap nem tud szabadulni egy nyomasztó gondolattól, noha minden körülmény adott az ő jóléte számára, mint a kubikus, ki nap-mint nap több tíz tonnát mozgat, de estére örömmel nyugszik el kis házában. A Lélek és annak súlya tehát egyáltalán nem elhanyagolható tényező senki életében. Éppen ezért nem gondolhatunk csak húsvéti szokással és pünkösdi királysággal a mostani időkre. Jézusnak volt ereje végig járni a szenvedések útját, cipelni a keresztet, hordozni a világ bűnét, és kilehelt lélekkel újra közénk jönni. Angyal segített a mázsás kő elhengerítésében, hogy aztán a Lélek erejével a mennybe menjen.
Ám ne higgye senki, hogy valóban megmérhető ez az állítólagos 21 grammnyi lélek. Gondolatainknak, szavainknak, cselekedeteinknek másfajta súlya van. Egy-részt az, amivel másokon szamaritánus módjára segítünk, terhet levévén vállukról, vagy éppen cserben-hagyva felebarátainkat terhelten, akár saját bűneinkkel farizeus módjára megítélünk. Másrészt a lélek súlyát mi magunk is cipeljük, hiszen segítség nélkül ezektől szabadulni nem tudunk. Húsvét hajnala és pünkösd ünnepe, amely evangélikus gyülekezetünk templomának 20. jubileuma lesz idén májusban, megszabadít és felszabadít bennünket bűneink terhétől, de ugyanakkor megmutatja a kegyelem keresztjének súlyát, hogy felelősen és szeretettel éljük életünket, hiszen a Lélek által szabadságra és üdvösségre hívattunk el a mi Urunk Jézus Krisztus által. Ámen.
-Stermeczki András evangélikus lelkész-
