Húsvéti játszóház a Mórában
Ünnepi hangulat és boldogság áradt a Móra iskolában tartott húsvéti kézműves játszóházból. A szép alkotások a tanulók családjainak otthonát díszítik.
Húsvéthez közeledve minden iskola, óvoda és gyerekkel foglalkozó intézmény ünnepi hangulatba öltöztette napjait. A foglalkozások a nyuszi, tojás páros köré összpontosulnak. Így volt ez a Móra Ferenc Általános Iskolában is, ahol hagyományaikhoz híven idén is kialakították a játszóházat. Számos foglalkoztató asztallal készültek a 35-40 fős gyerekseregnek. Minden asztalnál más-más technikával lehetett egyedi dísztárgyakat készíteni, melyek a húsvéti mondakörhöz szorosan kapcsolódnak. Ünnepi üdvözlőket, ablakra ragasztható, különböző mintájú papírdíszeket és egyéb dekorációkat készíthettek a tanulók önállóan vagy segítő tanáraikkal. Nagyon jó hangulatban töltötték el ezt a pár különleges órát. Mindenki kibontakoztathatta kreativitását, örömét lelhette saját kezűleg készített dísztárgyaiban. Amit a rendezvény végeztével mindenki haza is vihetett, ezzel is hozzájárulva a család ünnepi készülődéséhez. A közös alkotás fejleszti a koncentrációs készségüket és kézügyességüket, az együtt töltött idő alatt is játszva tanulnak a diákok, fejlődésükért sokat tesz az ott dolgozó tanári kar.
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: közös hangot kerestek
2024. máj. 21.
Nagyszabású szakmai nappal ünnepelte alapítása 30. évfordulóját a Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola, Szakiskola és Gimnázium, derül ki a DSTV összegzéséből. Az országos hírű szakembereket felvonultató, Közös Hang című eseményt a Városházán rendezték. Hangkép.
Ingyenes felkészítő sorozatot szerveznek
2024. máj. 16.
P. Szabó János évtizedeken át tanított villamossági tárgyakat a Bánkiban, majd a Dunaferr iskola villamos tagozatán. Nyugállományba vonulását követően sem pihen – most például ingyenes felkészítő sorozatot szervez továbbtanulást tervező diákoknak.
Nárcisz már érettségire készül a Rostiban
2024. máj. 10.
A tizenegyedik évfolyamba jár, két tantárgyból vizsgázik a 17 éves fiatal. Nárcisz a várostól mintegy 200 kilométerre, a Somogy megyei Nagybajomban lakik, speciális tanterv szerint tanul. Súlyos izomsorvadásos betegség sújtja. Most utazik először a városba – hétfőn vizsgát tesz a Rostiban.
Móricz 70: folytatódik az ünnepi sorozat
2024. máj. 03.
Koltai Róbert színművész az iskola öregdiákjaiként tér vissza a Móriczba szombaton, majd kamarakiállítással folytatódik az intézmény 70 évét ünneplő jubileumi programsorozat.
DSTV: játék és fegyelem az oviban
2024. máj. 01.
Folytatódott a DSTV sorozata az óvodásokról – ezúttal a fegyelmezés kérdései kerültek terítékre Gyenes Évával, a Dunaújvárosi Óvoda igazgatójával. Még a szülők és az óvónők egymásra utaltságáról, együttműködéséről is szó esik. Hangkép.
Rangos életműdíjat érdemelt Lukács János
2024. ápr. 23.
A rajztanítás, vizuális nevelés terén elért eredményeiért a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete (MROE) elismerését, az Alma-díjat vehette át a napokban Lukács János, az Arany János Általános Iskola nyugalmazott oktatója. Szeretettel gratulálunk!
DSTV: harmónia a Waldorf iskolában
2024. ápr. 21.
Tartalmas előadássorozatnak adott otthont a Waldorf iskola a napokban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Harmóniában Minden Nap című rendezvényen többek között a család, az egészség kérdéseivel foglalkoztak. Hangkép.








