Így lehet érvényesíteni az szja-kedvezményt
Nem késett le semmiről, aki tavaly év közben nem nyilatkozott arról, milyen kedvezmények csökkentik személyi jövedelemadóját, illetve adóalapját, ezt ugyanis pótolni lehet az szja-bevallásban, így igénybe lehet venni a nem érvényesített adókedvezményt - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A legtöbben az első házasok kedvezményét, a családi kedvezményt és a súlyos fogyatékosság kedvezményét érvényesítik a bevallásban.
Az adóhatóság közleményében ismerteti: az első házasok kedvezménye azoknak a pároknak jár, akiknek legalább az egyik tagja először kötött házasságot 2014. december 31-e után. Mértéke - legfeljebb 24 hónapig - az adóalapra vetítve 31 250 forint, házaspáronként havi ötezer forint. A házastársak megoszthatják a kedvezményt vagy meghatározhatják, melyikük veszi igénybe. A kedvezmény abban a hónapban már nem jár, amikor a szülők magzatra vagy gyermekre tekintettel először érvényesíthetnek családi kedvezményt. A házasságkötés előtt családi kedvezményre jogosító gyermek, magzat az első házasok kedvezményét nem befolyásolja.
A családi kedvezményt főszabály szerint azok érvényesíthetik, akik családi pótlékra jogosultak. Várandóság címén a kedvezményt a fogantatástól számított 91. naptól a megszületésig lehet igénybe venni. Összege egy, illetve két eltartott esetén havi 10 ezer forint, míg három és több eltartottnál 33 ezer forint eltartottanként. A kedvezmény az adóalapot csökkenti. Ha a keretet nem lehet teljes egészében családi kedvezményként igénybe venni, családi járulékkedvezményként érvényesíthető.
A családi kedvezményt is meg lehet osztani. Ha valakinek a családjában év közben változás volt - például a gyermek sikeres érettségit tett, a szülők elváltak vagy született egy gyermek -, és ezt nem jelezte a munkáltatójának, az szja bevallásban kell figyelembe vennie. Ha ugyanis valaki év közben jogosulatlanul vette igénybe a családi kedvezményt vagy annak egy részét, a többletet vissza kell fizetnie - figyelmeztet az adóhatóság.
Azoknak, akik rokkantsági járadékban, illetve fogyatékossági támogatásban részesülnek, és akik olyan betegségben szenvednek, amely súlyos fogyatékosságnak számít, 2015-re 5250 forint személyi kedvezmény jár az adóból. A kedvezmény azokra a hónapokra érvényes, amikor az adózó súlyos fogyatékossága legalább 1 napig fennállt. A kedvezmény érvényesítéséhez szükséges orvosi igazolást nem kell csatolni a bevalláshoz, csak meg kell őrizni az elévülésig.
A NAV felhívja a figyelmet arra is, hogy utoljára a 2015-ös adóévben érvényesíthető a lakáscélú hitel, a felsőoktatási tandíj és a felnőttképzési díj halasztott kedvezménye.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Advent második vasárnapján a remény gyertyáját gyújtjuk
2024. dec. 05.
December 8-án, advent második vasárnapján sok-sok programmal és fellépővel várja az érdeklődő dunaújvárosiakat az Adventi Forgatag. A programok délután öt órakor kezdődnek, az ünnepi köszöntő után Szabó Zsolt alpolgármester és Kovács István görögkatolikus parókus gyújtja meg a város második adventi gyertyáját.
Wesley-Da Capo: az igazi Mikulás látogatása (galériával)
2024. dec. 03.
A Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola részesült abban a megtiszteltetésben, hogy ellátogatott a nebulóikhoz Joulupukki, az igazi lappföldi Mikulás. Az Arany János iskola tornatermében gyűlt össze a várakozó gyerekek tömege, egytől egyig mind nagyon izgatottan várták a nagy találkozást.
DSTV: együtt segítenek a rászorulókon
2024. dec. 03.
A beszámolót már olvashatták, most jöjjön a DSTV összegzése: baráti társaság kezdte, komoly közösséggé duzzadt csapat folytatja azt a karitatív kezdeményezést, amelynek célja a nélkülözők segítése a közelgő ünnep időszakában. Hangkép.
Ég az első adventi gyertya – megnyitotta kapuit az Adventi forgatag (galériával)
2024. dec. 02.
A nagy hagyománynak örvendő adventi vásáron remek programokkal és finom ízekkel várják a látogatókat vasárnaptól, a karácsonyi kivilágítás pedig igazán meghitté teszi a közösségi teret és környékét. Az első adventi gyertyát is meggyújtották, ezzel ünnepélyesen is elkezdődött a várakozás időszaka.
Fekete lap a település történelemkönyvében
2024. dec. 02.
Bensőséges, szomorú-szép megemlékezés helyszíne volt a Pentele Klubház még múlt pénteken: a Dunapenteléről kitelepített családok emléke előtt adóztak az ünnepség résztvevői.
Az év végéhez közeledve is kell a vér
2024. dec. 01.
Remek mutatók egész sorával, új helyszínekkel és az ünnepi időszakban szép események egész sorával jelentkezünk a véradások kapcsán. A lényeg viszont változatlan: aki vállalja a csapolást, három embertársa életét menti meg!
Dupla születésnapot ünnepeltek
2024. nov. 30.
Ketten ünnepelték születésnapjukat: Vörös Józsefné Klári néni és Horog Józsefné Julianna néni 90 évesek lettek. A dupla születésnapot mindketten egy helyszínen, a Dunasori Idősek Otthonában, családjuk körében töltötték.