Krisztusi korban, friss diplomával a kezében
Nagy terveket dédelgetve szerepel a Bartók Kamaraszínházban hétről hétre Csadi Zoltán színművész, aki a dunaújvárosi közönség egyik kedvencévé vált odaadó játéka, nagy munkabírása és tehetsége révén. Az alábbiakban vele beszélgetem az életéről, a közelmúlt és a jövendő lehetséges eseményeiről.
Zoltánt az egyik előadás előtt faggattam gyermekkoráról, származásáról.
- Egy Galánta melletti kis faluból, Feketenyékről származom. Bár nem jellemző, hogy az a régió sok színészt adott volna, de azért előfordult már ilyen a környéken, hiszen tőlünk 25 km-re van Zsigárd, ahol Kaszás Attila született – meséli gyökereiről a fiatal művész, majd folytatja. – Az indíttatásom is meglehetősen prózai. A családunkban egyáltalán nem volt semmilyen művészember, sőt még értelmiségi sem. Egyszerű munkáscsaládból származom. Igaz, a műveltség nincs abszolút összefüggésben azzal, hogy ki hová született. A nagyapám egyszerű parasztemberként is olvasott és művelt ember volt. Rengeteg könyve volt, szeretett olvasni. Ez, és amit otthon láttam, mind-mind hatott rám. Később, már iskolásként gyakran jártam szavalóversenyekre, részt vettem az iskola kulturális életébe és a színjátszó kör tagja voltam. Édesanyám szerint mindig is színész akartam lenni, de erre én ennyire határozottan nem emlékszem – mondja és mosolyog. - Amikor 18 évesen döntenem kellett, egyértelmű volt, hogy ezt a pályát választom. Azonnal felvételiztem a színművészetire, ami akkor nem sikerült. Ezután elvégeztem a Shakespeare Színművészeti Akadémiát, majd évekkel később mégis bejutottam a Színművészeti Egyetemre, ahol a közelmúltban diplomáztam. A vizsgadarabom Petőfi: Úti levelei voltak, amely tulajdonképpen a prózai naplója, s amelyet viszonylag kevesen ismernek. Ez az utazásai alatt készített beszámoló 1847 májusában íródott, huszonévesen, két évvel a halála előtt. Petőfiről egyébként azt gondolom, hogy ha ma élne valószínűleg egy progresszív lázadó lenne. A személye rettentően izgatott a történetben, ezért dolgoztam fel ezt a témát. Visszagondolva Petőfire, a halála óta eltelt 200 év, és Ő a Nemzeti Pantheon tagja lett, holott egy huszonéves fiatalember volt.
Zoltán azt is elárulta, hogy a szakdolgozatát az Anna Karenina színpadi adaptációjából írta, amit öt évvel ezelőtt, első rendezéseként a Bartók Kamaraszínházban állított színpadra. Mint mondta, ma már kellő távolságból tudta szemlélni a darabot, és pontosan látta az erényeit és a hibáit is, de nagyon büszke rá.
Persze, egy színészi pálya is tele van nehézségekkel, buktatókkal.
- Számomra a legnagyobb nehézségek a pályám kezdetekor adódtak. Bár a szüleim féltettek, amikor eljöttem otthonról, de hamar túlléptek ezen, amikor elfogadták a döntésemet, és amikor látták, hogy ez egy megmásíthatatlan döntés és jól érzem magam, pozitívan hat rám ez a közeg, kinyíltam, és a rendezőktől, kollégáktól is csak jó visszajelzéseket kaptak rólam. Azóta is mondhatom, megtaláltam a számításom ezen a pályán. A nehézségek elsősorban nyelvi nehézségek voltak. A felvidéki anyanyelvi kultúrával sokat küzdöttem, a jellegzetes nyelvi formulákat, beidegződéseket le kellett vetkőznöm. Még ma is nagy gondot fordítok erre. Igaz, ha hazamegyek, akkor felveszem ugyanezt, tudatosan váltok. Meg is jegyzik sokszor: nagyon pesties a kiejtésed… A legnagyobb próbatétel azonban az volt, hogy egymagam voltam Budapesten. Akkor még tartózkodási engedélyt is kellett intézni, s minden mást, így önmagam ellátását is én oldottam meg. Nagy feladat, de egyben jó iskola volt, az életre és önállóságra nevelt. Ezért is mondhatom, hogy amit elértem, ahová eljutottam, azt önmagamnak köszönhetem. Természetesen a kitartást otthonról, a szülőktől, nagyszülőktől hoztam. A kitartásban, a szorgalomban és a kemény munkában hiszek, mert annak előbb-utóbb megvan az eredménye. Ha csak a színész szakmát nézem, gyakran mondják, hogy kevés tehetséggel és sok munkával, alázattal, gyakorlással mindenen túl lehet lendülni. Ezt személyesen tapasztalom. Látom, ha az ember valamit akar, küzd, hajlandó lemondani sok mindenről, mer áldozatot hozni, akkor ez meghozza a gyümölcsét. Még ha utólag azt mondja, nem is érte meg, mégis egyfajta önigazolás az elért eredmény.
Zoltán 2003-ban végzett a Shakespeare Színművészeti Akadémián és a Pesti Kamaraszínházban kezdett dolgozni. Ott látta őt egy koprodukció alkalmával Smuck Imre, az akkori művelődési vezető és megkereste, mi lenne, ha a Vízkereszt, vagy amit akartok című darabban társfőszerepet játszana. Ő pedig a kíváncsiságtól hajtva nem tudott nemet mondani.
- Előtte a városról csak a focicsapata révén hallottam. Elvállaltam a szerepet és ezt a produkciót évente újabb egy-egy előadás követte. Majd, amikor 2008 táján kezdett alakulni a társulat, akkor Pesten körbeértek a dolgok. Úgy éreztem, nem tudok tovább fejlődni. Hát miért ne próbáltam volna ki önmagam? Ez a szakma a váltásról is szól, és eljöttem Dunaújvárosba, amit nem bántam meg! Nagyon sok mindennek tanúja, a részese lehettem. Ez a színház, amin végigment az elmúlt nyolc év alatt, az valami újnak a születése volt. Persze, felhasználva a régebbi és jól működő hagyományokat, de komoly változás, fejlődés volt ez. A saját társulattal pedig joggal mondható, hogy egy önálló színházzá vált. Természetesen hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindennel elégedett vagyok, de az az út, amit bejártunk, az példaértékű és a sikere elvitathatatlan. Büszke vagyok erre a színházra!
A sikerek mellett azért akad némi hiányérzet is. Például a rendezés hiányzik. Pedig volna ötletem, mondanivalóm. Ha újra lehetőséget kapnék, akkor Babitstól a Jónás imáját és a Jónás könyvét fűzném össze egy előadássá. Sajnos, Babitsot kevesen értik, miközben igen érzékletesen beszél nagyon mai problémákról. Biztos, hogy kortársi szemlélettel nyúlnék hozzá, korszerű színházi eszközökkel, formákkal talán a fiatalokhoz is közelebb lehetne hozni a mondanivalót. Ez egy nagy álmom. Szerepálomként pedig megemlíthetem a Hamletet, vagy Csehov bármelyik férfiszerepét. Igaz, volt egy találkozásom már Csehovval, a Sirályban. Ám az a szerep nagyon rossz élmény volt, mert nem az én szerepem volt, nem tudtam vele mit kezdeni. Nem éreztem jól magam. Szerencsére ilyen szerep nem volt más, csak ez az egy. Aztán például nagy kihívás, nagy szere Oidipusz királyt eljátszani. Aztán kimondottan örülök, hogy a felolvasó színházi darabok gazdája én lehetek, mert itt kicsit lehetőségem van rendezni is. Most egy norvég darabbal készülünk, az Egy fiú árnyékával. Aztán a záródarab egy lengyel mű lesz, a Gardénia, csupa női szereplővel.
Kevesen tudják, de Zoltán a színházi élete mellett tevékenyen közreműködik egy kanadai alapítású, torontói székhelyű, 30 milliós költségvetésű alapítvány, a Rákóczi Alapítvány ügyvezetőjeként annak működésében.
- A szabadidőm jelentős részét ez teszi ki. Az alapítványt 1993-ban alapították. Vannak ösztöndíj- és étkeztetési programjaink is, de a fő programunk a Rákóczi tábor, amely minden évben június végétől július közepéig tart. Ez egy két hetes magyarság-ismereti mozgótábor. Ide száz magyar fiatalt választunk ki pályázatok alapján a Kárpát-medencéből. Ebbe az ifjúsági vezető képző táborban végiglátogatják a résztvevők a híres magyar történelmi helyeket, úgy hogy nem tocsogunk a fájdalomban, hanem a történelmi tényeket ismertetjük velük. Az utóbbi években sok előadás szólt az 1944-es tragédiákról. Nem csak a holokausztról, hanem a délvidéki vérengzésről és a malenykíj robotról is. Vallom, hogy ismernünk kell ezeket a történelmi tényeket, hogy a jövőnk ne bizonytalan talajra épüljön. Jómagam rendkívül fontosnak tartom ezt a munkát, mert akkor tudok színészként jól dolgozni, ha a lelkemben, a szívemben rend és béke van. És ez a nyugalom akkor van, ha amit csinálok, az jól működik.
Az ügyvezető és színművész jelenleg egy gyönyörű boxer kutyussal él együtt. Mint kifejti, nagyon jó lecke és tanulóidő ez, hiszen később szeretne majd egy gyermeket, és most megtapasztalja, milyen is a felelősségvállalás, gondoskodni egy élőlényről a nap 24 órájában.
A családtagjaim nagyon közel állnak hozzám. Két keresztfiam van a Felvidéken. Rajtuk látom, mennyire megy az idő. Olykor nagyon jó hazamenni a falumba, mert az valódi ünnep, de jó visszajönni a saját lakásomba is, mert ma már inkább oda tartozom. Úgy érzem, fiatal vagyok ahhoz, hogy konformista legyek, szeretnék még új inspirációkat kapni.
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: "A fiú" a Bartók színpadán
2024. nov. 24.
Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, Florian Zeller A fiú című drámáját mutatta be a Bartók Kamaraszínház. A DSTV összeállításában szó esik a produkció kihívásairól, a drámai karakterekről, valamint az előadás üzenetéről is. Hangkép.
Utószó Boldizsár Ildikóval a mesék csodálatos világáról
2024. nov. 23.
A városunkban született és felnőtt író, etnográfus mesekutató és -terapeuta lesz a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) és a Kálvin János iskola közös programjának következő vendége: a Városháza házasságkötő termében kalandozhatunk a mesék birodalmában kedden délután.
DSTV: őszbúcsúztató az Intercisa Múzeumban
2024. nov. 23.
Családi délutánnal ért véget a Múzeumok Őszi Fesztiválja programsorozata az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény színes kavalkáddal várta a vendégeket – a kézműveskedés mellett pincétől a padlásig séta, de még szabadulószoba is csalogatott. Hangkép.
Azahriah, a Platon Karataev és a Fishing on Orfű is Music Hungary-díjban részesült
2024. nov. 22.
Azahriah, a Platon Karataev és a Fishing on Orfű is Music Hungary-díjban részesült - közölte a Music Hungary Szövetség csütörtökön az MTI-vel.
DSTV: a vendéglátás legendái a városépítés hőskorában
2024. nov. 21.
Izgalmas programmal folytatódott az Intercisa Múzeum gasztronómiai sorozata a Múzeumok Őszi Fesztiválja kínálatában. A Késdobálótól az Arany Csillagig – vendéglátás az '50-es években című előadással várták a látogatókat. Hangkép.
Jubilál a kultúra egyik zászlóshajója
2024. nov. 20.
Öt évtizeddel ezelőtt, napra pontosan november 4-én nyitotta meg a kapuit a Munkásművelődési Központ és a József Attila Könyvtár. Van mire büszkének lennünk és lenniük. A napokban az MMK-ba látogattunk el, ahol Kováts Rózsával beszélgettünk az intézmény múltjáról, jelenéről és jövőjéről.
Viccelődni a templomban? Lehet!
2024. nov. 20.
Istennek van humora? És ha igen, fekete is? (Mármint a humor.) Erre és ezekhez hasonló mulatságos kérdésekre válaszol a Luther Pub következő eseménye az evangélikus templom gyülekezeti termében pénteken este.