Jó egészségnek örvend Major Zoltánné, aki a napokban tölthette be a kilencvenedik életévét. Ez alkalomból az önkormányzat nevében Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte fel.
Major Zoltánné Zsizsi néni 1926. február 25-én született a Tolna megyei Sióagárdon. Három testvére közül ő a legidősebb. Gyerekkorát Pápán töltötte, mert édesapja a Magyar Királyi Légügyi Hivatal tiszthelyetteseként a Pápai repülőtéren szolgált hangármesterként. Zsizsi néni négy polgári után 1941-től kétéves parlamenti gyors- és gépíró iskolába járt és szerezte meg vizsgáit. Első munkahelye 1943-ban a pápai repülőtéren volt. 1945. március 28-án a pápai repűlőtér teljes állománya parancsot kapott németországi kivonulásra. Hosszú és nagyon neház út volt. 1945 novemberében tértek haza, bár a családnak felajánlották, hogy elviszik őket Amerikába, és házat kapnak, repülősként alkalmazzák őket, de ennek ellenére az egész század úgy döntött, hogy hazatér. Mire hazaértek, a pápai házukat kirabolták, elvesztettek mindent. Az édesapa természetesen nem kapott állást, és Ozorára mentek a nagyszülőkhöz. 1946-ban a Szekszárdi Kereskedelmi Hitelbankhoz került gyors- és gépírókent, ott „kapta” a Zsizsi nevet. Itt ismerkedett meg férjével, Major Zoltánnal, aki főkönyvelő volt. Itt született meg első kisfiúk, Zolika. 1958 márciusában költözött a család Sztálinvárosba. Férje ikertestvére már itt lakott abban az időben.
Zsizsike a Sztálinvárosi Tanács gyámügyi előadója lett. Három éven keresztül óvta és vigyázta a nehézsorsú gyerekek életét, ami abban az időben különösen nehéz feladat volt. 1959-ben született második kisfia, Gábor. Aztán dolgozott az elemgyárban is, majd 1964-ben került végleges munkahelyére, az akkor még Felsőfokú Kohóipari Technikumba. Először az igazgató titkárnője volt, majd később átkerült a főiskola könyvtárába könyvtárosként. Itt is megszerezte a munkakörének megfelelő végzettséget, könyvtárosi szakvizsgát tett. A gépírói tudásának itt is nagy hasznát vette, hiszen nagyon sok jegyzet és diplomamunka került ki kezei alól. 1979-ben az Oktatási Miniszter Miniszteri Dicséretben részesítette, amely dicsérő oklevelet a miskolci egyetemen vehette át. Munkája megbecsüléseként, nyugdíjkorhatárát elérve még két évet dolgozott a főiskola könyvtárában, és 57 éves korában ment nyugdíjba. Lelkiismeretes munkája elismeréseként számtalan kitüntetést és jutalmat kapott. Két fiától négy unokával és három dédunokával büszkélkedhet.
