Az 1980-as években a szovjet-ukrajnai Pripjaty igazán modern, mutatós település volt; legalábbis a kor – és a rendszer – lehetőségeihez mérten. Mintavárosnak szánták ugyanis.
Olyan színvonalúnak tervezték, hogy méltó legyen ahhoz, aminek kiszolgálására alapították. Ez a szomszédban megvalósítandó óriásberuházás volt: a szovjet ipar reménybeli csúcsteljesítménye, a Csernobili Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőmű.
Pripjaty születésének dátuma 1970. február 4-e. A ledózerolt kis falu, Szemihodi helyén ekkor indult meg az építkezés. A város az erőmű építőinek, majd működtetőinek otthona lett. 1985 végén már majdnem ötvenezren lakták. Aztán pár hónap múlva, szinte egyik napról a másikra teljesen lakatlan lett. 1986. április 26-án a három kilométerre lévő atomerőműben történt robbanás hozta el végzetét. Harminchat óra múlva minden városlakót evakuáltak. Pripjaty élt 16 évet. Ma ember nem, csak farkas, hiúz, jávorszarvas bolyong a szellemvárosban.
Az erőműnek nevet adó kis mezőváros, Csernobil egy fokkal szerencsésebb volt. Az időjárásnak is köszönhetően a katasztrófa helyszínétől jóval távolabb, tizenöt kilométerre fekvő településre sokkal kevesebb nukleáris szenny jutott. Ennek ellenére hat nap után az ott élőket is ki kellett telepíteni. Több mint 12 ezer ember hagyta el kényszerűen az otthonát. Ma, ellentétben Pripjaty városával, mégis van élet a településen: ott van elszállásolva az a 3500 ember, akik a város sugármentesítésén dolgoznak, de csak kéthetes turnusokban, aztán mennek a zónán kívüli, nem fertőzött területre. És – láss csodát – Csernobilnek ma már ötszáz állandó lakója is van. Ők az idők során a sugárveszélyt is vállalva hazatértek. Visszahúzta őket a szülőföld.
A katasztrófa közvetlenül harminc ember, tűzoltók és az erőműben dolgozók halálát okozta. Négy helikopterpilóta a mentés során halt meg. A további áldozatok, a sugárfertőzésben később meghaltak számát valószínűleg sosem tudjuk meg. A romokon több hónapig százezrek dolgoztak, sokan megfelelő védőöltözet nélkül. Az így szolgálatra kényszerített katonák és munkások közül ezrek hallhattak meg – de sorsuk ismeretlen. A szovjethatalom ugyanis a kórházi dokumentumokat titkosította.
A mai zárt övezet, a tiltott zóna egy részét a remények szerint néhány évtized múlva talán ismét lakhatóvá lehet tenni. A terület majdnem fele viszont örökre néptelen marad…
