Dunaújváros Hetilap

A Jobbik így orvosolná a parkolási problémákat

doszerk - 2016. április 20. 18:25

Ötven új parkolóhelyet lehetne kialakítani a Római városrészben- erről beszélt Barta Endre, a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselőjelöltje a mai sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, több lakóval is beszélt a 4-es körzetet érintő problémákról, valamint azokról a területekről, amelyeken mielőbb változtatni szükséges. Segítségükre volt több közös képviselő is, köztük Grőb János.

- Az ő közreműködésükkel sikerült pontosan felmérni az igényeket. Szakemberek bevonásával megoldási tervet dolgoztunk ki a felmerült problémákra, ilyen például a közbiztonság, a parkolás, vagy a meg nem valósult fejlesztések- mondta Barta Endre.

A mostani sajtótájékoztató témája a parkolási problémákat érintette. A jelölt megjegyezte, üdvözítőnek tartják az Apáczai Csere János utcai nagyparkoló felújítását, de ez még nem jelent megoldást. Azt mondta, tarthatatlan, hogy az itt élőknek körözni kell, hogy szabad férőhelyet találjanak, és sokszor szabálytalan parkolásra kényszerülnek.

- Szakértőkkel bejárást tartottunk a körzetben. Ötven új parkoló kialakításának lehetőséget találtuk a körzet egészére vonatkozóan.

Barta Endre arról beszélt, hogy a Jobbik önkormányzati képviselőjének, Pintér Tamás segítségével a munkálatokra fedezetet is találtak a költségvetésben. A jelölt hozzátette, megválasztása esetén, ezt az előterjesztést be is nyújtaná a polgármesternek.

A rovat további hírei: Közélet

A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)

A hit jelképe – fellobbant a láng az első adventi gyertyán a Városháza téri ünnepen (galériával)

2025. dec. 01.

Újra adventi fénybe öltözött Dunaújváros főtere – elkezdődött az ünnepvárás szép időszaka. Fényfüzérek csillogása, gőzölgő, lelket is melengető ételek és italok, programok sora vár mindenkit az Adventi Forgatagon, ahol a közös adventi gyertyagyújtás sem maradt el.

Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen

Hagyományos ünnepi díszítés Újtelepen

2025. dec. 01.

Városszerte elkezdődtek az ünnepre készülődő csinosítgatások – felkerültek a girlandok, fényfüzérek és egyéb látványosságok. És mint azt már jól megszokhattuk, Újtelepen is fénybe borul a körzet szerencsés fenyőfája. Ám idén – rendhagyó módon – két örökzöld is díszbe öltözik.

Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!

Az ünnepi időszakban is várják a véradókat!

2025. nov. 30.

Az év utolsó hónapjára fordulva sem csökken az egészségügy vérigénye, és mivel a vér csak vérrel pótolható, egyértelmű, hogy szükség lesz az önkéntesek közreműködésére. Szerencsére egyre többen tudják: vért adni menő! Segítsen, aki tud, ajándékozzon életet!

Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján

Megemlékezés a pentelei kitelepítés 75. évfordulóján

2025. nov. 29.

Szomorú évfordulót ünnepel a Pentele Baráti Kör közössége hétfőn: idén lesz 75 éve, hogy Pentelérő kitelepítették az osztályellenségnek bélyegzett lakosokat. Az ünnepi eseményen a DSTV műhelyének közreműködésével készült visszaemlékezést is bemutatják.

Szakemberek segítenek a bajbajutottaknak

Szakemberek segítenek a bajbajutottaknak

2025. nov. 28.

Égető téma apropóján tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, dr. Kovács Adél, a Nemzetközi Pályázati Iroda vezetője, valamint Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője csütörtökön.

Barta Endre alpolgármester: "Minden ott kezdődik, hogy odafigyelünk egymásra"

Barta Endre alpolgármester: "Minden ott kezdődik, hogy odafigyelünk egymásra"

2025. nov. 28.

Egy év értékeléséről, közéletről, hangulatokról és sok-sok apró, de annál fontosabb emberi gesztusról beszélgetünk. Bár a politikai tér ma gyakran elidegenítő és tehetetlenséggel teli, Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester szerint a valódi munka még mindig ott kezdődik, ahol az emberi szó és az odafigyelés találkozik.

DSTV: sikeres gyűjtőakció

DSTV: sikeres gyűjtőakció

2025. nov. 28.

Fontos, hogy támogassuk rászoruló, nehéz helyzetben élő embertársainkat. A DSTV összeállítása nemes kezdeményezést mutat be: a Magyar Élelmiszerbank Egyesület országos akciója keretében városszerte gyűjtöttek – az adományok elosztását az Útkeresés Segítő Szolgálat is segíti. Hangkép.