A tűzoltóság története - Kiállítás a múzeumban
Szent Flórián katonái címmel új tárlat nyílt az Intercisa Múzeum második emeletén, mely a tűzoltóság történetét mutatja be részletesen.
Amióta van tűz, létezik a tűzoltás is, már a kezdetektől fogva, melynek tárgyai mind megjelennek a kiállításon is, emelte ki Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója megnyitó beszédében. Mint mondta, nem csak a régi időkben, de ma is mindannyian felnézünk a tűzoltókra, és csodáljuk bátorságukat. A kiállításon több egyenruhát, tűzoltókocsi makettet is megtekinthetnek az érdeklődők, de láthatnak emelt medencés kocsifecskendőt is, vagy szolgálati érmeket is a római kori időktől kezdve a közelmúltig. Továbbá a Lego cég rengeteg építőkockát adományozott, akik kérték, hogy az összeillesztésüket a Móra Ferenc Általános Iskola diákjai végezzék, az elemeket pedig a kiállítás után ők kapják. A kiállítás a múzeum második emeletén tekinthető meg, ahol a múzeum és a tűzoltóság szakképzett előadói vezetik körbe a látogatókat. A kiállítás május 5-ig látogatható, de a múzeum tervei között szerepel egy, a rendőrség és a csendőrség mindennapjait bemutató kiállítás is.
Orosz Csaba, a Dunaújvárosi Hivatásos Tűzoltóság parancsnoka köszöntőjében inkább a szív oldaláról közelítette meg a kiállítást, hiszen a tűzoltóknak nagyon régi és szép múltjuk van. Régóta szeretett volna egy kiállítást a városban és örül, hogy végre meg tudják mutatni a város lakóinak az érzést, amiben ők is élnek. Mint mondta, a tűzoltók mindig a barátság, a bátorság és az összedolgozás jelképei lesznek.
A kiállítás megnyitójára ellátogatott Dr. Berki Imre, a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának igazgatója is, aki szintén üdvözölte a kiállítást, mely az árvizek és tűzvészek ellen védő szent nevét viseli. Szent Flórián minden legendájában kiáll bajtársaiért és megmenti őket a tűztől, akárcsak a mai tűzoltók. Nem szabad elfelejteni, hogy mi magyarok mennyit tettünk a tűzoltás fejlődéséért, hiszen magyar találmány a légzőkészülék, a szárazoltó és a gőzfecskendő is. Végül egy Szent Flóriánhoz intézett imával zárta köszöntőjét. A kiállításon részt vett még Magosi Lajos tűzoltó ezredes, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója is, a megnyitót a Központi Tűzoltózenekar rézfúvós kvintettje zárta, Kiss Zoltán vezetésével.
A rovat további hírei: Kultúra
Nyáron is nyitva a József Attila Könyvtár
2025. júl. 22.
Rövidített nyitvatartás lép életbe július végétől, de addig is rendszeres programokkal várják a betű barátait az intézményben. Különleges válogatással is kirukkoltak!
DSTV: dacolva az elemekkel
2025. júl. 21.
A rossz idő sem szegte kedvét az MMK táborozóinak a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Bár az udvarról az épületbe költöztek, nagy kedvvel vetették magukat a kézműveskedésbe a tematikus sorozat résztvevői – és a színházra az idő is megjavult! Hangkép.
DSTV: Belgiumba készül a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. júl. 20.
A meghívásról már olvashattak, most következzen a DSTV összegzése arról, hogy Belgiumban léphet közönség elé a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Csapatunk a rangos Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál programjában szerepelhet augusztus első felében. Hangkép.
DSTV: évadzáró a zenélő cukrászdában
2025. júl. 19.
Változatos és gazdag kínálat jellemezte a Zenélő Jakó Cukrászda sorozatát az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. A kezdeményezés sikeres koncerttel ért véget – de persze csak az idei évadra, hiszen ősztől biztosan folytatják! Hangkép.
ICA-D: csodás városfelfedező "Betekintés"
2025. júl. 18.
Ahogy ígérték: egyszerre hallatlanul izgalmas és roppant tanulságos bemutató lett a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása. Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, vagyis a Dunaújváros köztereire álmodott terveiket. Még egy héten át látható: kötelező program!
Interaktív időutazás a kőtárban
2025. júl. 18.
Irány Intercisa, és a római kor: interaktív időutazásra várják az érdeklődőket a római kori kőtárban szombaton délután. Római sisakot készítenél? Ott a helyed!
A Művészetek Völgyében vendégeskedik a Viadana Kamarakórus
2025. júl. 17.
A sikeres tavaszi visszatérés után rangos meghívásnak tesz eleget az együttes, Taliándörögdön lép közönség elé a Viadana. Különleges helyszínen, különleges repertoárral csalogatnak szombaton délután!