Az első kiállítás a Pannon Galériában
A Pannon Oktatási Központ aulájában nyílt kiállítás két festő műveiből, így már a kertvárosiaknak is lett egy színhelyük, ahol rendszeresen bemutathatják alkotásaikat. A galéria ötletgazdája a városrész önkormányzati képviselője, Sztankovics László volt.
A városban tucatnyi helyen állíthatnak ki az alkotók, sok helyszínen várják a helyi művészeket, hogy bemutassák műveiket, de ezek közül egyik sem a kertvárosban található. A galéria ötletgazdája és a városrész önkormányzati képviselője, Sztankovics László éppen ezért kezdeményezte, hogy a Pannon Oktatási Központ új, és jelenleg is bővítés alatt álló aulájában legyen lehetőségük a helyi művészeknek megmutatni magukat és alkotásaikat.
Elsőként két kertvárosi alkotó kapott lehetőséget erre, Fehér "Kathryn" Katalin és Für Károly. Előbbi közgazdászként és vállalkozóként dolgozik, tájképei közt akad már zsűrizett kép is, hiszen több kiállításon is megmérette magát. Für Károly főleg akril képeket állított ki, ő néhány éve kezdett festeni, látásmódja pedig időnként kifejezetten expresszív. Róluk Ordas István, a kiállítás megnyitója elmondta, a klasszikus, naiv festészet jellemző rájuk, képeikből árad a derű és a frissesség, nem hódolnak a folyton változó stílusoknak, tájképeik pedig saját hangulatukat tükrözik, a pillanatnyi impressziókat ragadják meg némi expresszionista elemmel kiegészítve, és nagy öröm, hogy a festészet sokaknál túllép az egyszerű hobbi határán és így létrehoznak olyat, amit érdemes kiállítani. A kiállított akril és olajfestmények jól áttekinthetőek, és remek hangulatot árasztanak, érdemes megtekinteni őket.
A rovat további hírei: Kultúra
Őszi szünet a gyermekkönyvtárban
2024. okt. 29.
Az ősz színességét idéző kínálattal csalogatja a diákokat az őszi szünet időszakában a József Attila könyvtár: a programsorozat a Cimborák foglalkozásával már ma megkezdődött – de a hét végén is várja a betű barátait az intézmény.
DSTV: acélszobrok az ICA-D kiállításán
2024. okt. 29.
Az acélipar sajátos törékenységére is reflektál a XVI. Dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelep kiállítása a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D), derül ki a DSTV összegzéséből. A Vasakarat című tárlat négy alkotótelepi művész közelmúltban készült alkotásait mutatja be. Hangkép.
DSTV: "A fiú" próbája a Bartókban
2024. okt. 28.
Világhírű író művét viszi színpadra a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. Florian Zeller A fiú című novelláját Dicső Dániel rendezésében láthatja majd a közönség – a fontos témákra reflektáló darab próbái a napokban kezdődtek.
Értékes római kori kincsek kerültek elő a legutóbbi feltárások során
2024. okt. 20.
Pintér Tamás polgármester és az Intercisa Múzeum munkatársai sajtótájékoztató keretében mutatták be azokat a római kori leleteket, amelyek a Mondbach kúria előtti terület feltárása során láttak napvilágot.
DSTV: könyvek az olvasás szolgálatában
2024. okt. 20.
A könyvek csodavilágába kalauzolja a nézőt a DSTV összeállítása. Nekünk, felnőtteknek jobb esetben már nem okoz gondot elolvasni és értelmezni a szavakat, mondatokat, de a gyerekek esetében más a helyzet. Létezik azonban segítség. Hangkép.
"Rohadjon meg az összes" – kötetbemutató az Utószó sorozatában
2024. okt. 18.
Pimaszul fiatal író nagyon erős első kötettel: Schillinger Gyöngyvér vendégeskedik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) élő irodalmi antológiájának sorozatában. Kötetbemutató hétfőn, várják a betű barátait.
DSTV: étkezési szokások a római korban
2024. okt. 18.
A gasztronómia témái kerülnek szó szerint terítékre az Intercisa Múzeum sorozatában, derül ki a DSTV összeállításából. A Múzeumok Őszi Fesztiválja helyi programja keretében a római kori étkezési kultúráról hallhattak előadást az érdeklődők. Hangkép.