Dunaújváros Hetilap

Kérdőívvel tudakozódik a Jobbik

Molnár Emese - 2016. április 11. 10:34

Egy kérdőívvel kívánja kikérni az állampolgárok véleményét a Jobbik Magyarországért Mozgalom olyan kérdéskörökben, mint az oktatás, egészségügy és a korrupció.

Erről tartott sajtótájékoztatót a párt városunkban. Volner János, a Jobbik alelnöke, frakcióvezető-helyettese azt mondta, február elején indították el a nemzeti konzultációsorozatot, amelynek keretében szakmai és érdekvédelmi szervezettel egyeztetve kívánják összeállítani a kérdőívet, és amelyben három terület problémáit érintenék. Az egészségügy problémája, hogy elvándorolnak az orvosok, ápolók, és alulfinanszírozott a rendszer. Az oktatás kapcsán azt mondta, hogy túlterheltek a tanárok és a gyerekek. Valamint fontos téma még a korrupció megakadályozása. Barta Endre, a Jobbik képviselőjelöltje is arról szólt a sajtótájékoztatón, hogy meg kell fékezni a kormányt, békét kell teremteni a zűrzavaros Európában, és nem szabad hagyni olyan helyi ügyeket, mint a zöld SZTK, az élményfürdő, vagy a közvilágítási projekt.

A rovat további hírei: Közélet

A szerződés után kezdődhet az átképzés!

A szerződés után kezdődhet az átképzés!

2025. máj. 01.

Újabb szakaszába lépett az Európai Unió közvetlen pályázati projektje, a SteelCityZen, amelyben Dunaújváros konzorciumvezetőként fogja össze 9 ország 11 városát. A program munkahelyteremtésről és átképzésről szól. Az aktuális részletekről Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester számolt be.

Dr. Kemény János lett a Dunaújváros Díszpolgára cím kitüntetettje (galériával)

Dr. Kemény János lett a Dunaújváros Díszpolgára cím kitüntetettje (galériával)

2025. ápr. 29.

Évtizedes praxis, legendás életút – a népszerű gyermek-háziorvos vehette át a város születésnapján rendezett ünnepség keretében az önkormányzat meghatározó elismerését a Bartók színháztermében ma délután. Az ünnepségen felavatták a város tánckultúrája előtt tisztelgő szobrot is az intézmény melletti parkban.

24 tonna lomtól szabadult meg a Barátság városrész

24 tonna lomtól szabadult meg a Barátság városrész

2025. ápr. 28.

A tavaszi lomtalanítási sorozat a mögöttünk hagyott hétvégén, szombaton folytatódott. Szántó Péter önkormányzati képviselő Mezei Zsolttal és Tóth Kálmánnal közösen segítette és koordinálta a Barátság városrészben lakókat.

Díszpolgári díjátadó és szoboravatás a város születésnapján

Díszpolgári díjátadó és szoboravatás a város születésnapján

2025. ápr. 28.

A Dunaújváros Díszpolgára cím ünnepélyes átadásával, valamint a Táncos című szobor avatásával ünnepeljük a város születésnapját a Bartók Kamaraszínházban, majd a színház melletti ligetben kedden délután. Mindenkit szeretettel várnak! Meghívó.
 

DSTV: húsvéti haltelepítés

DSTV: húsvéti haltelepítés

2025. ápr. 26.

Bár húsvétkor a legtöbb család asztalán a főtt sonka dominált, a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület jóvoltából biztosan halat is fogyasztottak a dunaújvárosiak. Az ünnep előtt ismét halat telepítettek a horgászterületekre, derül ki a DSTV összegzéséből. Hangkép.
 

Gazdasági kérdésekben közérthetően

Gazdasági kérdésekben közérthetően

2025. ápr. 25.

Folytatódott a méltán népszerű Dunaújvárosi Estek programsorozata a Városháza „C” szárnyában. A sorozat áprilisi vendége Surányi György korábbi jegybankelnök volt csütörtökön délután – előadását nagy érdeklődés övezte. A jelenlévők fontos pénzügyi kérdésekre is választ kaphattak.

A Barátság városrészben folytatódik a lomtalanítás

A Barátság városrészben folytatódik a lomtalanítás

2025. ápr. 24.

Amint arról már beszámoltunk, az elmúlt évek gyakorlatát folytatva városrészi bontásban tart az önkormányzat tavaszi lomtalanítási sorozata.  A következő állomás a Barátság városrész lesz – szombaton!