Lövések a Martinovicson

doszerk - 2016. április 18. 12:05

Információink szerint több lövést is leadott valaki a Martinovics utcában ma reggel, vélhetően légpuskából. A bejelentés után a rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre. A városi rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés kísérlete miatt, ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást.

Elkeseredett poszt látott napvilágot ma reggel a Facebookon, miszerint egyik olvasónk éppen reggeli kávéját fogyasztotta a Martinovics utcai lakásának erkélyén, amikor elsütött légpuska hangjára lett figyelmes, majd kisvártatva tompa puffanásokra. Kilencet számolt ebből, négy közvetlenül az erkélye felé irányult, öt másik, máshová. Értesítette a rendőrséget, akik nagy erőkkel vonultak a helyszínre és elmondása szerint megkezdték a vizsgálódást, felvették a jegyzőkönyvet az esetről. A DO megkereste a megyei rendőrkapitányság sajtóosztályát, ahol a hozzájuk beérkezett bejelentés tényét kérdésünkre megerősítették, de egyéb információval még nem tudtak szolgálni az üggyel kapcsolatban.

Friss!

A megyei rendőrségi sajtószóvivő friss jelentése szerint az ügyben a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés kísérlete miatt ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást.

Nem hivatalos forrásból azt is megtudtuk, hogy a rendőrök nem találtak lövedékek által okozott becsapódási nyomokat, így elképzelhető, hogy nem légpuskával, hanem úgynevezett airsoft fegyverrel lövöldözött valaki.

A rovat további hírei: Sziréna

Szundi vezetés közben? Szigorúan tilos!

Szundi vezetés közben? Szigorúan tilos!

2025. júl. 09.

A csapadékos időjárás nemcsak az útviszonyokat rontja, hanem a sofőrök éberségére is kihat – az elmúlt napokban országszerte több olyan közlekedési baleset is történt, ahol a járművezetők elaludtak, vagy elbóbiskoltak vezetés közben. Rendőrségi tipptár a megelőzésért!

Vihar után: címről címre haladva dolgoztak a tűzoltók

Vihar után: címről címre haladva dolgoztak a tűzoltók

2025. júl. 07.

Folyamatosan munkálkodtak a viharkárok elhárításán a lánglovagok Fejér vármegyében – kora délután óta több mint 120 bejelentéssel érkezett az erős széllökésekkel kísért, városunkat is érintő zivatarcellák miatt. Jelentős az anyagi kár – de személyi sérülés szerencsére nem történt.

Baleset és teljes útzár a 62-es főúton

Baleset és teljes útzár a 62-es főúton

2025. jún. 30.

A főút Dunaújváros felé vezető szakaszánál történt közúti közlekedési baleset – egy teherautó és három személykocsi ütközött kora délután. Gyorshír.

Tovább él a vörös kód, meghosszabbították a hőségriasztást

Tovább él a vörös kód, meghosszabbították a hőségriasztást

2025. jún. 26.

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján döntött – péntekig biztosan él a legmagasabb szintű figyelmeztetés az extrém hőség miatt.

Országos tűzgyújtási tilalom a hőség miatt!

Országos tűzgyújtási tilalom a hőség miatt!

2025. jún. 25.

Az egész országot sújtó kánikula és tartós csapadékhiány miatt hazánk teljes területén tűzgyújtási tilalom lép életbe mától. Tilos tüzet gyújtani a magyarországi erdőkben, a vasút és közút menti fásításokban és a kijelölt tűzrakóhelyeken is. Továbbá a parlag-, tarló- és gazégetés szintén nem engedélyezett a fokozottan tűzveszélyes időszakban. Felhívás.

Meteo extra: újra él a hőségriasztás!

Meteo extra: újra él a hőségriasztás!

2025. jún. 24.

Harmadfokú hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos az ország egész területére vonatkozóan – a riasztás ezúttal csütörtökön éjfélig érvényes. Felhívás és tipptár a hajtás után!

Tűz ütött ki a város külterületén

Tűz ütött ki a város külterületén

2025. jún. 21.

Aljnövényzet, fű, száraz gaz és bozótos ég Dunaújváros külterületén, derült ki a katasztrófavédelem gyorsjelentéséből.