Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Nem lesz üresjárat a Rockmaratonon - Itt a napi bontás

Ónodi Zoltán - 2016. április 15. 7:54

Komoly felhozatallal indul városunkban a Rockmaraton idén nyáron is, és végre szemezgethetünk a koncertek között, hiszen a rendezők kiadták a napi bontásokat.

Legutóbbi cikkünkben hírül adtuk, hogy a Rockmaraton összes fellépőjét kihírdették. Ez azt jelenti, összeállt a tabella. Már akkor tudni lehetetett, hogy pár hét és megkapjuk a pontos koncertdátumokat is. Hát elérkeztünk ehhez a csodás naphoz is, hisz a fesztivál szervezése közzétette a pontos napi bontást. Bele-bele tekintve azt kell megállapítanunk, hogy bár az első nap csak két színpad lesz hangos a négyből mégis nagyon erős kezdésben lesz részünk.

A Nagyszínpad fellépő listáján a külföldi nagy nevek sorakoznak, komoly a felhozatal, az arcon pörgés garantált. Egy két név ízelítőnek: Megadeth, The Casualties, Bad Religion, Napalm Death és a Farkas Zotya által nagy sikernek örvendő Ektomorf együttes. A szervezők igyekeztek elosztani a nagyágyúkat, minden nagszínpados napra jut minimum egy nagy durranás.

Szemlézve a Nagyszínpad II. nevű pódiumot, vegyes a felhozatal a hazai nagy nevekből. Itt a punktól egészen az ősmetálig minden stílus helyet kap a kilenc nap alatt. Itt játszik majd a Hétköznapi Csalódások, az Alvin,, Rudán Joe és a Blind Myself és a Pokolgép. Ezen a pódiumon már a beköltözős napon is szól majd a muzsika, nem kisebbek tolják majd, mint az Akela, Kalapács Józsi vagy a Pitbull.

A Sátorszínpad I. szintén az a tér, amely végig üzemel majd a fesztivál ideje alatt, itt a húrokon a keményebb műfaj is bemutatja tudását. A Ragadozók zenekar nyitja meg a sátor programját, zárásig pedig az Éhenkórászoktól kezdve a Tisztán a cél felé-ig több együttes is csap a húrok közé, míg a Dorothy formáció zárja majd a sort.

A Sátorszínpad II. csak a második napon kezdi meg működését, többek között a The Morning Star együttes is itt kap helyet egy ütős koncertre, sőt egy igazi rocklegenda, a Stress is itt lép majd fel. Feszes lesz a menetrend ebben a sátorban is, csak győzzük majd füllel a sok-sok koncertet.

Elnézve a napi bontásokat, nem fognak unatkozni a fesztiválozók. Minden korosztálynak sikerült a kedvére tenni az idei összeállítással is. Tökéletes helyszín, jó felhozatal, kell még más? Igen, a Dunaújváros Online külön rovatba gyűjti össze a Rockmaraton cikkeit, videóit. Itt értesülhetsz az együttesekről, legfrissebb hírekről. Hamarosan elkezdjük feldolgozni a bandákat, stílusokat, napokat.

(A képek forrása: Rockmaraton Facebook oldal)

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: könyvmolyok hete az MMK-ban

DSTV: könyvmolyok hete az MMK-ban

2025. júl. 02.

Különleges csapattal kezdte meg a nyári táborok sorát a Munkásművelődési Központ, derült ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény árnyas ligete a könyvmolyokat várta, akik nemcsak az olvasás, de az olvasónaplók készítése terén is jeleskedtek. Hangkép.

Remek évadzáró a Dunaújvárosi Vegyeskarral (galériával)

Remek évadzáró a Dunaújvárosi Vegyeskarral (galériával)

2025. júl. 01.

Csodás zenés időutazás, pazar műsor, kirobbanó siker: újra az Intercisa Múzeum immár fedett kertje adott helyszínt a Dunaújvárosi Vegyeskar évadzáró hangversenyének. Telt házas koncert kerekedett még múlt pénteken – megérdemelt vastapsokkal.

Violin: fényes fesztiválsiker után vizsgák

Violin: fényes fesztiválsiker után vizsgák

2025. júl. 01.

Idén már három csoporttal vettek részt a baracsi SZÉZSI Színjátszó Fesztiválon a Violin Alapfokú Művészeti Iskola színi tagozatának növendékei – a sikeres szereplések után a közelmúltban egymást érték a vizsgaelőadások a Bartókban.

Visszaszámlálás: közeleg a Rockmaraton – a volt vasműsöknek ingyen!

Visszaszámlálás: közeleg a Rockmaraton – a volt vasműsöknek ingyen!

2025. jún. 28.

A tavalyi nagy és szó szerint tüzes jubileumi visszatérés után újra a Szalki-szigetre költözik a  Rockmaraton Fesztivál: a fergeteges programot kínáló tombolda jövő szerdán nyitja meg kapuit a rock/metal zene rajongói előtt! A szervezők nemes gesztust  is tettek – hadd szóljon!

Szép évadzáróra készül a Dunaújvárosi Vegyeskar

Szép évadzáróra készül a Dunaújvárosi Vegyeskar

2025. jún. 26.

Ismét az Intercisa Múzeum kiváló akusztikájú kertje biztosít helyszínt a Dunaújvárosi Vegyeskar évadzáró hangversenyének. A koncertre pénteken várják a kórusmuzsika híveit.

Újra zene szól a cukrászdában

Újra zene szól a cukrászdában

2025. jún. 25.

Gazdag programmal, de rendhagyó időpontban, ezúttal csütörtökön várják a Zenélő Cukrászda sorozatának következő előadására az érdeklődőket a Vasmű úti bázison.

DSTV: Wesley-tárlat a Cornerben

DSTV: Wesley-tárlat a Cornerben

2025. jún. 24.

Folytatódott a Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola bemutatóinak sora. A képzőművészeti tanszak növendékeinek munkáit a Cornerben állították ki – a megnyitót pedig szép műsorral tette emlékezetessé az intézmény közössége. Hangkép.