Nyáron a Liget lesz a jazzélet központja
Törzsvendégekkel, alkalmi látogatókkal vált igazi színfoltjává a Művész Jazz Klub városunknak. Valamint az országnak is, hiszen a hírnevet a fellépők névsora szolgáltatta az első évben, és a közönséghűség, ami egyaránt szól a nívónak és az értékteremtésnek.
Mádai Balázs ötletgazda még annak ellenére sem kívánja megtörni a sikerszériát, hogy tudja, a színház aulájának akusztikája nem éppen a legjobb: nagyon nehéz behangosítani, a tér oszlopokkal szaggatott és födémáttörése van. Ennek ellenére néhányszor nem tekinthettek el a benne való koncertrendezéstől, mert a fellépők létszáma is megkívánta.
Bízva a jó időben idén négy koncert várható a Ligetben, a teraszon. Elsőként július 8-án Balázs József kvintettje lép fel, aki már többször volt itt például az East Gipsy Banddel. Most saját csapattal érkezik, Zana Zoltán (szaxofon), Czvikovszky Gábor (trombita), Pecek Lakatos Krisztián (bőgő), Balázs Elemér (dob) társaságában. Július 15-én Komjáti Áron borzolja meg érzékeinket, akit az egyik legizgalmasabb és roppant virtuóz gitárosként jegyeznek a fiatalok között.
A tavaly negyedszázados jubileumát ünneplő Trio Midnight július 22-én lép fel nálunk. Őket már nem csak hírből ismerjük, hiszen tagonként megfordultak a Művészben. Tény, hogy már tavaly szerették volna őket a világverő formációban megszólaltatni, hiszen mindenféle komment felesleges Balázs Elemér (dob), Egri János (bőgő), Oláh Kálmán (zongorán) hármasához.
A Liget programban július 29-én utolsóként, de egyáltalán nem utolsósorban érkezik három, már életében legendává vált muzsikus, Babos Gyula, László Attila, Tátrai Tibor gitártrió. A jazz, a blues és klasszikus zenei tradíciókban is otthonosan és áldásos kreativitással működő virtuózok jelenléte garancia a maradandó estére.
Ezen kívül, május 13-án Serei Dániel érkezik a jazzklubba, aki a fiatalabb korosztályt képviseli. Május 20-án Tóth Viktor (alt szaxofonos) saját zenekarával lép fel. Június 3-án a Balogh Gyula kvartett tér vissza – meglepetésvendéggel.
Horváth Plutó József saját zenekarával június 17-én koncertezik.
A rovat további hírei: Kultúra
Dunaújvárosi lapok az Arcanum archívumában
2024. nov. 16.
Új szolgáltatással bővítette kínálatát a József Attila Könyvtár: a várostörténet iránt érdeklődők ingyenesen elérhetik az intézményben Magyarország legnagyobb periodika adatbázisát – az Arcanum Digitális Tudománytárban a dunaújvárosi lapok tartalmai is fellelhetők.
Tárlat a varázslatos természet képeiből
2024. nov. 16.
A Szent Pantaleimon Általános Iskolában nyílt rendkívül színes tárlat. A kiállítás különlegessége, hogy a művész Takácsné Csór Marianna, az intézmény logopédusa. A Varázslatos természet című kiállítást december elejéig láthatják az iskola látogatói.
DSTV: nagyregény-bemutató az Utószó sorozatában
2024. nov. 16.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése: Darvasi László befejezetlen regényfolyama, a "Neandervölgyiek" bemutatójára várta az irodalom iránt érdeklődőket a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) Utószó című sorozata. Hangkép.
Mélyenszántó dráma a Bartók bemutatóján
2024. nov. 14.
Világhírű író művét vitte színpadra a Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza. Hazánkban először láthatják a nézők a színpadi adaptációját Florian Zeller A fiú című novellájának, a produkciót Dicső Dániel rendezte.
Kihirdették az Év Természetfotósa 2024 pályázat díjazottjait
2024. nov. 14.
Kihirdették a Saubermacher - Az Év Természetfotósa 2024 pályázat díjazottjait.
Hiába mondtak mást, forradalom volt
2024. nov. 13.
A rendszerváltás előtt ’56-ról egyáltalán nem, vagy csak teljesen másképp lehetett beszélni, mint ahogyan azt ma már megtehetjük. Farkas Lajos történész szerint az akkori eseményeket úgy kell bemutatni, ahogy voltak.
Türelmes és pontos – ilyen egy restaurátor
2024. nov. 12.
Az Intercisa Múzeum berkein belül elképesztően sokszínű az a szakmai paletta, amelyet az ott dolgozók képviselnek. A napokban megismerhettük Léhi Krisztina restaurátor munkáját is.