Túl korán jelentek meg a kullancsok

doszerk - 2016. április 1. 15:58

Már most érdemes odafigyelni a kullancsokra, ugyanis a Népegészségügyi Főosztály már több jelzést kapott idén Komárom-Esztergom megyében – hívta fel a figyelmet Harsányiné Patkó Enikő a főosztály vezetője.

Hozzátette, nem csupán az erdőkben, hanem a kertekben és a parkokban is megjelenhetnek a vérszívók.

A szokásosnál korábban felbukkantak idén a kullancsok. Azok számára, akik sokat tartózkodnak a természetben mindenképpen érdemes beoltatniuk magukat a vérszívók által terjesztett gennyes agyhártyagyulladás ellen – javasolta a főosztályvezető. A Lyme-kór ellen nincs védőoltás, ezért minden kint tartózkodás után nézzük át magunkat, illetve egymást, és amennyiben kullancsot találunk, a lehető leggyorsabban távolítsuk el, majd pedig figyeljük a sebet – mondta Harsányiné Patkó Enikő.

-OPH-

A rovat további hírei: Mozaik

A pergola új arculata: a modern kültéri élettér titkai

A pergola új arculata: a modern kültéri élettér titkai

2025. szep. 11.

Ahogy a kényelmes benti környezetet egyre inkább szeretnénk a szabad térbe is átültetni, a korábban inkább szőlőlugasokra hajazó pergolák napjainkban már egészen más szerepet töltenek be. (X)

Így lehet igényelni energetikai tanúsítványt CSOK-hoz

Így lehet igényelni energetikai tanúsítványt CSOK-hoz

2025. szep. 10.

Gondolta volna, hogy az otthonteremtés jövője összefonódik az energiatakarékossággal? Magyarországon a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) ösztönzi a háztartásokat arra, hogy fenntartható és energiatakarékos otthonokat hozzanak létre. (X)

Csodás égi játék helyett és mellett remek közösségi élmény (galériával)

Csodás égi játék helyett és mellett remek közösségi élmény (galériával)

2025. szep. 10.

Sokan voltak kíváncsiak a Duna-parton a vasárnap esti holdfogyatkozásra, de az időjárás – vagy konkrétabban: a felhők – miatt jó ideig adós maradt a fantasztikus látvánnyal égi kísérőnk. Viszont: végig remekül szórakoztunk.

DSTV: az élő muzsika utazó követe

DSTV: az élő muzsika utazó követe

2025. szep. 10.

Egyre kevesebb olyan hely van az országban, ahol élőzenés produkciók dobják fel a vacsorák vagy esték hangulatát, derül ki a DSTV összegzéséből. Vannak azonban, akiknek továbbra is igényük van az ehhez hasonló élményekre – és szerencsére akadnak még olyan zenészek is, akik kifejezetten ebben a közegben érzik jól magukat. Ilyen például Liszkai Lukács. Hangkép.

 

DSTV: nyári kihívások a mentőkutyásoknál

DSTV: nyári kihívások a mentőkutyásoknál

2025. szep. 09.

Komoly alapozással készült az őszi megméretésekre a LEAF Kutyás Kutató-Mentő Sportegyesület, derül ki a DSTV összegzéséből. A nyár viszonylag nyugalmasan telt, de az év második fele nagyon sűrűnek ígérkezik – a négylábúak és persze felkészítőik számára is. Hangkép.

 

Nyárias nyitány, változékony folytatás

Nyárias nyitány, változékony folytatás

2025. szep. 08.

Előbb sok napsütést elszórtan csapadékkal, majd záport, zivatart ígért némi napsütéssel a DO időjárási szakértője. Lassan, de biztosan búcsúzhatunk a nyártól – megfagyni a héten azért még biztosan nem fogunk.

Akkus szegélynyíró: hogyan dolgozz vele gyorsan és hatékonyan?

Akkus szegélynyíró: hogyan dolgozz vele gyorsan és hatékonyan?

2025. szep. 08.

Legyen a kerted tükörsima és profi az akkus szegélynyíró hihetetlen szabadságával! Az eszköz vezetékek nélkül, könnyedén, akár nehezen elérhető helyeken is kiválóan alkalmazható. (X)