Válogatás és felkészülés Dunaújvárosban
A magyar válogatott játékosai mellett a helyi csapatok labdarúgóinak is komoly lehetőséget jelenthet a május 3-án, Dunaújvárosban sorra kerülő mini futball válogató.
Rangos kispályás labdarúgó tornát rendez május 3-án a Dunaújvárosi Labdarúgó szövetség és az Országos Mini-Futball szövetség a vidámparki kis műfüves pályán, ahol a Magyar Kispályás Labdarúgó Válogatott, a Karmacsi Autó, a Dunaferr Vasas, valamint a Mészi-Frucht együttesei mérik össze egymással erejüket. A rendezvény fontos állomás lesz a magyar kispályás labdarúgó válogatott felkészülésében az augusztusban megrendezésre kerülő székesfehérvári Európa-bajnokságra, hiszen erős, jó csapatok ellen gyakorolhatja a taktikát és a játékot nemzeti együttesünk.
A torna emellett remek lehetőséget biztosít azoknak a játékosoknak is, akik bizonyítani szeretnék, hogy a válogatott mellett a helyük, vagyis nem csak nemzeti csapatunk, hanem a viadalon résztvevő másik három együttes is nagyon komolyan veszi majd a májusi viadalt.
A torna menetrendje
2016. 05. 03. 18:00 Magyar Válogatott – Karmacsi Autó FC
2016. 05. 03. 18:30 Dunaferr Vasas – Mészi-Frucht
2016. 05. 03. 19:00 Mészi-Frucht – Magyar Válogatott
2016. 05. 03. 19:30 Karmacsi Autó FC – Dunaferr Vasas
2016. 05. 03. 20:00 Mészi-Frucht – Karmacsi Autó FC
2016. 05. 03. 20:30 Magyar Válogatott – Dunaferr Vasas
A rovat további hírei: Sport
DSTV: tornászok köszöntése
2025. jún. 11.
A DKSE és a torna szakosztály mellett városunk vezetése is köszöntötte a lipcsei Európa-bajnokságról hazatért dunaújvárosi tornászokat a Pap Zoltán Tornacsarnokban. A dunaújvárosi sportolók ismét remekül szerepeltek a viadalon. Hangkép.
Fehérorosz bekket igazolt a DAB
2025. jún. 11.
A harminc esztendős Yegor Kudin a HK Gomel együttesétől ékezik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóihoz a 2025/2026-os szezonra.
Forma-1 - Jövőre július 26-án lesz a Magyar Nagydíj
2025. jún. 10.
Jövőre július 26-án rendezik majd meg a Forma-1-es Magyar Nagydíjat az addigra teljes mértékben felújított Hungaroringen - derült ki az autós gyorsasági világbajnokság szervezőinek kedd reggeli közleményéből, amelyben hivatalosan is bejelentették a 24 futamból álló 2026-os versenynaptárat.
Dunaújvárosi ezüst a kontinensviadalon
2025. jún. 10.
A DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára a szekszárdi Jámbor Lottival szerzett ezüstérmet a portugáliai Maraton Európa-bajnokság tizenkilenc kilométeres számában.
Előnyben a DFC
2025. jún. 09.
Hátrányból fordítva aratott 2-1-es győzelmet az ISA Haladás elleni osztályozó első felvonásán a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Egy érkező, egy maradó az Acélbikáknál
2025. jún. 08.
Elkezdte bejelenteni új igazolásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, melynek kerete jelentősen átalakul a 2025/2026-os szezonra.
Kovács-Seres Hunor triplázott az Ob-n
2025. jún. 08.
Három bajnoki címmel, és több dobogós helyezéssel zárták a szegedi nyíltvízi országos bajnokságot a DKSE tehetséges úszói.