Pongrác, Szervác, Bonifác. Őket hívjuk a májusi fagyosszenteknek. Alakjukhoz a népi kultúrában számos időjárásjósló szokás kapcsolódott, ugyanis ezeken a napokon különös figyelmet fordítottak arra, hogy előidézzék a jó termést és megvédjék azt a fagykároktól.
A rettegett fagyosszentek
A rovat további hírei: Mozaik
Evangélikus nindzsa az oltár mögül
A TV2 egyik nagysikerű műsora a Ninja Warrior, amely idén új részekkel jelentkezik. Nem egy mindennapi versenyzőt láthatunk majd a képernyőn, városunk evangélikus lelkésze, Stermeczki András is megméreti magát az igen nehéz akadálypályán.
Újvárosból ismét a csúcsra!
A Nagy Duett 2018-as, immáron hatodik évadának hat hetes sorozatát végül a közönség szavazatai alapján a Balázs Andi - Horváth Tamás páros nyerte. A második Tápai Szabina és Takács Nikolás párosa lett, harmadikként pedig Csobot Adél és Rózsa György végzett.
Harminc fok és zivatarok
A következő napokban is folytatódik a változékony, meleg nyári idő. Többször lehetnek záporok, zivatarok, de a maximumok továbbra is 30 Celsius-fok körül alakulnak az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzése szerint.
Mozgás az egészségért
A Jószolgálati Otthon Közalapítvány udvarán már évek óta különböző sporteszközök várják az ellátottakat. Ezt az edzőparkot bővítik most további három géppel.
Bejárják a világot a Jószoliért
Elindult földkörüli útjára Pribil Sándor Zoltán és Major János. A két motoros száz nap alatt több, mint húszezer kilométert tesz majd meg, közben pedig a Jószolgálati Otthon Közalapítványnak gyűjtenek adományt szerte a világon.
Kánikulával kezdődik a nyár
Pénteken néhol akár 34 fok is lehet, majd egy-két fokkal enyhül, de június első napjaiban is marad a meleg időjárás. A hétvégén ismét többfelé várható zápor, zivatar - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
Motorral a Föld körül Dunaújvárosból
Két fiatalember, Sulkowsky Zoltán és Bartha Gyula 1927-ben nekivágott a világnak, és egy oldalkocsis motorkerékpáron körbe utazta a Földet. Kilenc évet töltöttek nyeregben, öt földrész 68 országában jártak, és mire 1936-ban egy életre való tapasztalattal hazatértek, már közel 170 ezer kilométert hagytak a hátuk mögött. Azóta nem volt magyar motoros, aki példájukat követte volna… eddig.

