A sárpentelei „Bózsi” törpeautója
111 éve ezen a napon a fővárosi Ganz gyárból kigördült az első magyar automobil. Ettől számíthatjuk a magyar autógyártás kezdetét. Az iparkrónikában Sárpentele is szerepet kapott…
Apró, de különös szerepet: egy tehetséges fiatalember sárpentelei háza az 50-es években vázlatokkal volt tele. Műhelye örök kísérletezőről árulkodott. Horváth “Bózsi” József egy magyar kisautó tervein dolgozott.
A KGST feladatmegosztása szerint hazánk személyautót nem gyárthatott. Az iparirányítás ezt úgy próbálta megkerülni, hogy 1953-ban szabványon kívüli törpeautók tervezését határozta el. Horváth József „cserkész” módjára egymaga kezdett munkába.

1955-ben a szakminisztérium három neves konstruktőrt delegált Székesfehérvárra, hogy a városi Motorjavító Vállalatnál megkezdődjék a mintapéldányok kikísérletezése. Józsefnek épp a fehérvári üzem volt a munkahelye – bevitte hát a terveit. Sikert aratott, és a következő évben a Horváth-csapat keze alól kikerült az Alba Regia. Egy másik kisautó is született, a Zappel „Csöpi” József vezetésével készült Balaton. Az 1956. május elsejei felvonuláson láthatta először a közönség a város két autóját.
Ugyanakkor vonult fel a Debrecenben készített, majd Fehérvárra került Úttörő, és a német BMW Isetta is – amelyről egy szakértő azt mondta: úgy néz ki, mintha egy hűtőszekrény és egy motor vadházasságának lenne a gyümölcse… A fehérváriak tetszését persze leginkább a két „saját” márka nyerte el. Az elfogultság érthető volt: a város büszkeségeként emlegették a vállalatot, ahonnét a kisautók kikerültek. Ez a repülőgép javító üzem utódja volt, ahol olyan kiváló szakembergárda dolgozott, hogy érdem volt oda bekerülni.
A magyar törpeautók sorsát egy 1957-es döntés pecsételte meg: az iparirányítás sokkal inkább a mopedgyártásban látott fantáziát, s annak fejlesztését határozta el. A kisautókaland így véget ért.
Az évfordulóhoz visszatérve: az 1905. május 31-én az első útjára indult jármű a legendás Csonka János tervei szerint készült postaautó volt. A kiváló konstrukció megbízhatóságáról a postások szava szól: Doxának becézték. Hatvanhat darab készült belőle, és a legtöbb még huszonöt év múlva is kiválóan teljesített.
A rovat további hírei: Kultúra
Megnyílt Kim Corbisier emlékkiállítása
2025. szep. 26.
Tragikusan korán, mindössze 27 évesen elhunyt művésznő emlékére nyitott tárlatot a Kortárs Művészeti Intézet – a dunaújvárosi kötődésű Kim Corbisier alkotásai díszítik az intézmény falait. A csütörtöki megnyitó eseményen a belga-magyar kulturális kapcsolati háló fontossága is fókuszba került.
Megnyílt a World Press Photo kiállítás Budapesten
2025. szep. 26.
Megnyílt a World Press Photo kiállítás csütörtökön Budapesten, a Biodómban.
DSTV: ösvényfestő cimborák
2025. szep. 25.
Ösvényfestést szervezett a közelgő születésnapra készülve a Cimbora Klub, derül ki a DSTV összegzéséből. A József Attila Könyvtár közössége minden évben várja a lelkes különítmény akcióját – a közelmúltban is garantált volt a jókedv a délutáni elfoglaltságon. Hangkép.
Violin: aranyeső után gazdag őszi kínálat
2025. szep. 23.
A nyár is bővelkedett eseményekben, e hetekben pedig javában tartanak az új tanév első foglalkozásai a Violin Alapfokú Művészeti Iskola táncos csoportjainál. Új tagokat is toboroznak, de vannak olyan együttesek, amelyek kategóriájuk világbajnokságára készülnek.
DSTV: képregényes kavalkád az ICA-D tereiben
2025. szep. 22.
A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összeállítása: új helyszínen rendezték a 6. Dunaújvárosi Képregényfesztivál elnevezésű seregeszemlét – az összetartás vendégeit a Kortárs Művészeti Intézetbe (ICA-D) várták. Hangkép.
DSTV: "Három nő, egy eset" a Bartók színpadán
2025. szep. 21.
Kortárs színmű ősbemutatójára készül a Bartók Kamaraszínház, derül ki a DSTV összegzéséből. Lackfi János Három nő, egy eset című darabját viszi színre a társulat, a napokban a szerző jelenlétében kezdődött a próbák sorozata. Hangkép.
ICA-D: "Kitöltetlen" – Kim Corbisier emlékkiállítása
2025. szep. 20.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kiállítást rendez Kim Corbisier életművéből válogatva, az intézmény idei kiállítási évadának kiemelt eseményeként. Az emlékkiállítás különleges belga-magyar együttműködés keretében valósul meg, a tárlat megnyitójára jövő csütörtökön várják a vendégeket.









