Dunaújváros Hetilap

Átadták a Dunaújváros Ifjúságáért Díjat

Molnár Emese - 2016. május 19. 12:14

A fiatalokért, a gyerekekért végzett kiemelkedő munkája elismeréseként Klamerusz Ilona Mária és Márkliné Huszárik Mária vehette át Cserna Gábor polgármestertől a Dunaújváros Ifjúságáért Díjat.

A csütörtöki közgyűlés elején ünnepélyes keretek között adták át ezeket az elismeréseket. Az önkormányzat az ifjúsági korosztály nevelésében, az ifjúságvédelemben, illetve a fiatalok számára nyújtott szolgáltatások szervezésében kiemelkedő munkát végző személyek és közösségek elismerésére alkotta meg ezt a díjat, amelyet idén Klamerusz Ilona Mária pedagógusnak és Márkliné Huszárik Mária igazgató-helyettesnek adományozta.

Klamerusz Ilona Mária

1982-ben szerezte meg tanítói diplomáját. Ezt követően, 1990-től a Kőrösi-Csoma Sándor Általános Iskolában, majd annak jogutódjában, az Arany János Általános Iskolában tanított, s lett annak meghatározó személyisége. A gyerekek felé mindig szeretettel, empátiával fordult, mai napig tartja a kapcsolatot volt tanítványaival. Nevelő-oktató munkáját lelkiismeretesen, odaadással, a gyermeki személyiség tiszteletben tartásával végzi. Munkája mellett folyamatosan törekszik szakmai tudásának elmélyítésére, gazdagítására továbbképzések elvégzésével. Freinet-pedagógusként aktívan részt vesz a Magyarországi Freinet Egyesület munkájában. Az informatikaoktatás mellett a környezetvédelemnek is elkötelezett híve. Tanítóként folyamatosan keresi a kihívásokat, lendületével, ötleteivel színesebbé, változatosabbá teszi a nevelőmunkát. Tehetséggondozó tevékenységének köszönhetően tanítványait rendszeresen felkészíti matematika és sportversenyekre. Emellett kiemelt figyelmet fordít a felzárkóztatásra szoruló gyermekek iránt, akiknek segítésekor megtalálja a kihívás örömét, mint a nevelési problémák megoldásában. Bizakodó, vidám életfelfogásával, humorérzékével, jó együttműködő és problémamegoldó képességével, valamint önzetlen segíteni akarásával nem csak a gyermekközösség, hanem a felnőtt kollektíva meghatározó egyénisége. Rendkívül jó a kapcsolata a tanítványaival, a szülőkkel, a gyerekeknek rendszeresen szervez iskolán kívüli programokat. Kulturális tevékenysége kiemelkedő, melynek során könyvek terjesztésével, színházlátogatásokkal, játszóházak szervezésével próbálja a gyermekeket is nyitottá tenni a kultúra szeretetére, tiszteletére. Évekig a diákönkormányzat vezetőjeként is töretlen lelkesedéssel szervezett a diákok számára tartalmas, érdekes elfoglaltságokat. Szabadidejéből is szívesen áldoz a gyermekekre: rendszeresen viszi tanítványait kirándulásokra, túrákra, táborokba. Példamutató elismerést érdemel, hogy pályájának 40. évében önként jelentkezett a pedagógusminősítésre, melynek a szakértők egybehangzó véleménye szerint kiválóan megfelelt.

Márkliné Huszárik Mária

A Dózsa György Általános Iskola szociális és gyermekvédelmi ügyekért felelős igazgatóhelyettese 1996 óta dolgozik az iskolában. Itt és a Szilágyi iskolában látja el igazgatóhelyettesként a gyermekvédelemmel, tanulók szociális ügyeivel kapcsolatos feladatokat. Pedagógiai tevékenysége középpontjában a segíteni akarás áll. Szívósan keresi azokat a gyerekeket, akiknek segíteni kell, vagy lehet. És segít, ha kell anyagilag, élelemmel, ruhával, vagy jó szóval, törődéssel. Gyógyíthatatlan beteg tanulójuk az ő közbenjárásával kapott otthoni használatra számítógépet, de hónapokig látogatott Lyme-kóros kislányt, gondoskodott beteg, magatehetetlen anyukáról és fiáról. Fáradhatatlanul, ellenszolgáltatás nélkül segít pótolni a sok-sok elmaradást egy-egy hosszasan hiányzó tanulóval. Minden lehetőséget felkutat, felhasznál a problémák mielőbbi megoldására, a félresiklott személy helyes útra való visszaterelésére. A NAT bevezetése óta szinte minden induló tanfolyamra jelentkezett és sikeresen elvégezte, hiszen fontos számára az önképzés, fejlődés. Indulás óta sikerrel pályázik az Útravaló tehetséggondozó programba, melyben ő maga is mentor. Minden tanévben volt több olyan halmozottan hátrányos helyzetű tanuló, aki részesülhetett a közalapítvány ösztöndíjában. A város középiskoláival közös pályázatban vesz részt az iskola, melyet szintén ő koordinál. Ez a program az „Út a szakmaválasztáshoz”, melyben a jó tanuló, ám szociálisan rossz körülmények között élő diákoknak nyerhetnek havi rendszerességgel ösztöndíjat. A Sió támogatási programban is évek óta pályázik az iskola az ő vezetésével, aminek következtében minden év elején új iskolatáskákkal ajándékozhatják meg a rászoruló anyagi nehézségekkel küzdő tanulókat. Több éve eredményes jótékonysági akciója a nehéz sorsú családok és a Családok Átmeneti Otthonában élő gyermekek karácsonyi ajándékozása és karácsonyfához juttatása. Szakmai tudásával a pályakezdőket is segíti. Többször végzett mentori tevékenységet végzős szociálpedagógiai szakos hallgatók számára. Nyári szabadsága alatt saját meggyőződése alapján gyermekvédelmi ügyeletet tart. Ajtaja mindig nyitva áll a segítséget kérő gyermekek, szülők előtt egyaránt.

A rovat további hírei: Közélet

Visszatér a dunaújvárosi autóvásár április 6-án

Visszatér a dunaújvárosi autóvásár április 6-án

2025. már. 26.

Az elmúlt évek egyik legjobban sikerült kezdeményezése Mezei Zsolt alpolgármesterhez köthető: április első vasárnapján ismét lesz dunaújvárosi autóvásár! Az akció 2024-ben már bizonyított, decemberben azt ígérték, folytatódik. Így is lesz.

Közös akciót kezdenek a Duna védelméért

Közös akciót kezdenek a Duna védelméért

2025. már. 25.

Természetes vizeink megóvása fontos feladatunk. A víz nélkül nincs élet, édesvizeink pótolhatatlan értékek, amelyeket gondoznunk kell. Példaértékű összefogás rajzolódott ki Dunaújvárosban a Duna-part megtisztítására – a Kék Duna Környezetvédelmi Projekt szemléletformáló akciójához rengetegen csatlakoztak – köztük a város önkormányzata is.

Jubileum: 50 éves a Duna-parti Tagóvoda (galériával)

Jubileum: 50 éves a Duna-parti Tagóvoda (galériával)

2025. már. 25.

A Duna-parti Tagóvoda idén lesz 50 éves, s ahogy azt születésnap vagy jubileum apropóján illik, jó hangulatú ünnepséggel tisztelegtek a jeles évforduló előtt. A nagyszabású eseményre meghívták más tagóvodák közösségeit és Barta Endre önkormányzati képviselőt is.

100 éves lett Julianna néni – sok boldogságot!

100 éves lett Julianna néni – sok boldogságot!

2025. már. 23.

Igazán kerek évforduló, 100. születésnapja alkalmából köszöntötte az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester a konyári születésű Szabó Lajosnét, Julianna nénit. A 100 éves szépkorú hivatalosan is városunk egyik legidősebb polgára – fiai körében fogadta a jókívánságokat.

DSTV: a diakonisszák története

DSTV: a diakonisszák története

2025. már. 23.

Különleges kiállításra várja az érdeklődőket az evangélikus templom galériájában március végéig, derül ki a DSTV összeállításából. A diakonniszák életét bemutató tárlatból kiderül, kik is voltak ők, és milyen szerepet töltöttek be a történelemben. Hangkép.

Tegyünk együtt a menstruációs szegénység ellen!

Tegyünk együtt a menstruációs szegénység ellen!

2025. már. 22.

Világszinten ismert probléma a menstruációs szegénység. Hazánkban is különböző akciókkal szeretnék enyhíteni a gond súlyosságát, viszont ehhez szükség van külső támogatásra is. Az Útkeresés Segítő Szolgálat és az Érted vagyunk 1987 Alapítvány folyamatosan várja a női higiéniai termékeket és a felajánlásokat. 

Helyben is fontos a víz világnapja

Helyben is fontos a víz világnapja

2025. már. 21.

Minden évben március 22-én ünnepeljük a víz világnapját – ennek apropóján osztotta meg gondolatait elkötelezett zöld politikusként Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Sajnos érezni már a klímaváltozás hatásait, a városi vízháztartás azonban biztonsággal üzemel.