"Gyökerek nélkül nem válik szabaddá semmi"
A Tóth Viktor Tercett tagjainak fiatal, friss, lendületes, saját szólózásaikat is meghazudtoló közös játéka jelezte, generációjukban még bőven rejlenek ütős lehetőségek.
A nagybőgő játszó Orbán György nem először járt a Művész Jazz Klubban:
- Amikor együtt játszunk, akkor is megvan a saját szabadságunk az improvizációs részeknél, ami mindenképpen megérinti a hallgatókat. Másutt is működik ez, de mi hárman valahogy egészen különösen illeszkedünk. Ezt a zenében lévő kommunikáció és a nyolc együtt töltött év is segíti, néha még magunk is meglepődünk, hogy mennyire egységes az együttes. Nekem is van egy sajátos utam, amit járok, de követem a szólistát, Tóth Viktorral (szaxofon) együtt mozgunk. Nekem úgy tűnik, nem rosszul.
A közönség tapssal, bekiabálással, az arcokról áradó örömmel honorálta a zenészek parádés játékát. Tóth Viktor szaxofonjátékát pedig bárki megirigyelhetné:
- Huszonnégy éve gyakorlok, nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy eddig is ezzel foglalkozhattam. Az ősök tisztelete számomra nagyon fontos. A negyvenes, ötvenes, hatvanas évek jelentik számomra a kiindulópont, mert annak a kornak van egy teljesen egyenes hajtása a jelenben is. A dzsezzisták akkor a szabadságról és a szabadságért muzsikáltak, ami mára egyre érvényesebb lesz. Az elfogadás és önmagad felszabadítása miatt kell újabb harcot folytatni. A másik elfogadása, az elnyomás ellen kell muzsikálni. Szerintem újra ébreszteni kell az embereket, elsősorban magunkat. A jazz alapvetően szabad, merthogy minden egyes ember szabad benne, ahogy a szerző is. Amikor a papírra fektetett dolgokat eljátsszuk, szabadon értelmezzük azokat. Én szeretek free-n fújni, de számomra fontos, hogy élő dolog legyen jelen: egy térben, közös levegőt szívjunk.
Működik?
- Nagyon befogadó, türelmes közönséggel találkoztam a Művészben. Talán olyan részeknél is, melyek nem olyan egyszerűen emészthetőek. Egy koncert alatt utazásra invitálom őket, ahogy magunkat is. Nincs számsorrend, nagy lapozások vannak a kottatárban. Azt gondolom, nagyon befogadóak voltak. Nem akartunk ilyet, olyat játszani, hanem azt, mai hármunkkal történt – ezt teljesítettük ki. Köszönjük!
A rovat további hírei: Kultúra
Szép fák, remek pályaművek – jól sikerült a fotópályázat első felvonása
2025. júl. 11.
Dunaújváros közgyűlése támogatta Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő kezdeményezését, s első alkalommal írta ki a „Dunaújváros fái a négy évszakban” című fotópályázatot. A tavaszi ciklus lezárult, díjazták is a beérkező pályaműveket.
DSTV: a velünk élő örökség
2025. júl. 10.
Sok látogatót vonzottak a Múzeumok Éjszakája című országos programsorozat városi helyszínei, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Intercisa Múzeum a római kori kőtár és fürdő mellett az intézmény központi épületében is gazdag kínálattal csalogatott. Hangkép.
Idén is jelentős csúcsokat hódított a Rockmaraton Fesztivál (galériákkal)
2025. júl. 09.
Négy nap dübörgés és fergeteg, a rock/metál műfajok híveinek őszinte örömére: idén is nagyot ment, és bár új csapat szervezte, és sajnos akadtak is döccenők, összességében mindenképpen pozitív élményt hozott a közönség körében a Rockmaraton Fesztivál a Szalki-szigeten.
Évadot zár a Zenélő Cukrászda
2025. júl. 09.
Az édes élmények kedvelői ráadásul szólóprodukciót hallhatnak a Vasmű úti egységben – Gyalus Boglárka énekel szombaton délután. A nyári szünet előtti utolsó alkalomra is nagy szeretettel várnak mindenkit.
DSTV: POK és SZIG a színpadon
2025. júl. 09.
Szép eseménynek adott otthont a Bartók színházterme a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Városunk két gimnáziuma, a Pannon és a Széchenyi színjátszó diákjai álltak a közönség elé, és mutatták be színdarabjaikat. Hangkép.
ICA-D: benépesülnek a város közterei a "Betekintés" terveivel
2025. júl. 08.
Egyszerre izgalmas és tanulságos bemutatót ígér a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása: Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, a város köztereire álmodott terveiket. A tárlat csütörtökön nyílik, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: a kőtárba is csalogattak
2025. júl. 08.
Az összefoglalót már olvashatták, most itt a DSTV első beszámolója az Intercisa Múzeum kínálatáról a "Múzeumok Éjszakája" sorozatában. Az intézmény két helyszínen várta a vendégeket, benépesült a római kori kőtár is. Hangkép.