Jön a zuhé - Riasztást adtak ki megyénkre is

doszerk - 2016. május 3. 14:30

A felhőszakadás veszélye miatt tíz megyére és a fővárosra is elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták: délután intenzívebb, akár ismétlődő jellegű záporokra, néhol zivatarokra a Dunántúl nagy részén és a Duna-Tisza-közén van nagyobb esély. A felhőszakadás veszélye miatt Budapesten és Pest megyében, valamint Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna és Veszprém megyében citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. E szerint az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt akár 25-30 milliméternél is több eső hullhat.

Hozzátették: szerdán főként a középső országrészben lehet ismételten zivatarokra, egymást követő záporokra számítani, amelyekhez a nagy mennyiségű (20-30 milliméternyi) csapadék mellett már viharos (akár óránkénti 60-80 kilométeres) szél is társulhat. A Dunántúlon a zivataroktól függetlenül is megerősödhet a szél. A jelenlegi veszélyjelzés szerint szerdára Budapestre és Pest megyére, továbbá Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád és Tolna megyére adtak ki ugyancsak elsőfokú figyelmeztetést a felhőszakadás veszélye miatt.

Az előrejelzés szerint kedden többnyire 17-22 Celsius-fokig melegszik a levegő, de a tartósan borult, csapadékos helyeken ennél hűvösebb is lehet. Késő estére 9 és 15 fok közé hűlhet le a levegő. Szerdán a legalacsonyabb hőmérséklet 7 és 12, a legmagasabb hőmérséklet a Dunántúlon 12 és 17, másutt 17 és 22 fok között alakul.

-MTI-

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: még mindig nehéz az iskolatáska

DSTV: még mindig nehéz az iskolatáska

2025. okt. 01.

Az oktatás ugyan sokat változott az elmúlt években, ám hiába volt valaki 20-30 évvel ezelőtt iskolás, talán együtt tud érezni a legtöbb középiskolással. S hogy miért? Mert a középiskolások az idejük javarészét továbbra is az iskolapadban töltik, derül ki a DSTV összegzéséből. Hangkép.

Újra nyílt napot tart a LEAF SE

Újra nyílt napot tart a LEAF SE

2025. szep. 29.

Az egyesület kiképzőpályáján rendezi meg második szülinapi és nyílt napját a LEAF Sportegyesület szombaton délelőtt tíz órától.

Hűvös reggelek, változékony napok

Hűvös reggelek, változékony napok

2025. szep. 29.

Egyértelműen őszies marad térségünk időjárása a DO meteorológiai szakértőjének friss prognózisa szerint. Ráadásul reggelente kifejezetten hideg idő várható, a hét második felében a szélvédett helyeken simán fagyhat is hajnalra.

Egy este, amit nem akarsz kihagyni

Egy este, amit nem akarsz kihagyni

2025. szep. 29.

Vannak esték, melyek örökre belénk égnek – egy különleges pillanat, a kedvenc dalunk első akkordja, a színpad fényei, a tömeg morajlása. Egy koncert nem csupán zenehallgatás, hanem élmény, ami egyszerre mozgatja meg a testet és a lelket. (X)

DSTV: autók nélkül a környezetért

DSTV: autók nélkül a környezetért

2025. szep. 28.

Dunaújváros idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű programsorhoz, amely hagyományos zárórendezvénye idén is a Petőfi ligetben megtartott „Európai Autómentes Nap” volt. Hangkép.

DSTV: önkéntes ikrek

DSTV: önkéntes ikrek

2025. szep. 27.

Különleges véradás helyszíne volt az egyik áruház a közelmúltban. A véradók sorában két fiatal is ott volt – ez még nem érdekesség, az viszont az, hogy az önkéntesek ikrek. Az eseményen sokszoros véradót is köszönthettek, a különleges vendégek mellett is sokan segítettek három emberen. Hangkép.

Hogyan lesz olcsóbb a drágább kerítés?

Hogyan lesz olcsóbb a drágább kerítés?

2025. szep. 25.

"Olcsó húsnak híg a leve" – tartja a mondás, és ez sok esetben nyert már bizonyítást. Egyszerű a képlet: ha a silány minőséget választjuk, előbb megy tönkre, nagy lesz a karbantartási költsége, így végül többe kerül a leves, mint a hús. (X)