Dunaújváros Hetilap

Orbán Viktor Dunaújvárosban

doszerk - 2016. május 31. 9:15

A Modern Városok Program keretében Dunaújárosba érkezett Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, akit Cserna Gábor polgármester fogadott a Városházán. A miniszterelnök ismertette a megállapodás részleteit, amely több mint húszmilliárdos fejlesztést jelent a városnak.

A kormány 2015 tavaszán hirdette meg a Modern Városok Programot. Ennek keretében a kormányfő az ország mind a huszonhárom megyei jogú városba ellátogat, ahol a városvezetőkkel a fejlesztési elképzelésekről, a támogatási lehetőségekről tárgyal.

Megérkezésekor a miniszterelnök rögtön egy régi ismerősével találkozott

Ennek részeként érkezett hozzánk is a miniszterelnök és Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter, akik a polgármester mellett dr. Dorkota Lajossal, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgárával, dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselővel és Szepesi Attila gazdasági ügyekért felelős alpolgármesterrel ültek a tárgyalóasztalhoz.

Cserna Gábor polgármester már korábban elmondta, több hónapos egyeztető munka után öt témakörbe csoportosították a fejlesztési elképzeléseket, terveket.

Az elsőbe tartozik a sport, a kultúra és a rekreációs fejlesztések, a tömegsport támogatása, az uszoda korszerűsítése, a Szalki-sziget további fejlesztése, a horgászati és vízi turizmus fejlesztése. A másodikba az intézmények energetikai korszerűsítése tartozik. A harmadik témakör a közlekedésfejlesztés, az úthálózat, a tömegközlekedés infrastruktúrájának korszerűsítése. A negyedik csomag a gazdaságfejlesztés, a déli iparterület átalakítása logisztikai központtá. Az ötödik terület a környezetfejlesztés, a löszös partfal rekonstrukciója, a hulladékgazdálkodás korszerűsítése, a közműhálózat fejlesztése.

Többek között ezekről is tárgyalnak a miniszterelnökkel és Lázár Jánossal, amelynek végén együttműködési megállapodást is kötnek. Erről már sajtótájékoztató keretében számol be Orbán Viktor miniszterelnök és Cserna Gábor polgármester. 

A sajtótájékoztató keretében Orbán Viktor miniszterelnök és Cserna Gábor városunk polgármestere aláírta a Modern Városok Program Dunaújvárosra vonatkozó megállapodását.

A megállapodás aláírását követően Cserna Gábor polgármester köszöntötte a sajtótájékoztatóra egybegyűlteket, majd beszédében elmondta, hogy a város fejlődő pályára állítása annak a politikának köszönhető, amelyet az „Előttünk a város, mögöttünk a kormány” jelmondatuk fejez ki a legtalálóbban. Kiemelte, hogy a városvezetés és a nagyfoglalkoztatók közötti kapcsolat korrekt, a vállalkozások jelentős fejlesztéseket hajtottak végre Dunaújvárosban. Az elmúlt időben a városban végbement fejlesztésekre kitérve elmondta, hogy a  kormány segítségének köszönhetően a Szent Pantaleon Kórház megőrizhette súlyponti szerepét a térségben, az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően műtő blokkal, technológiai tömbbel gyarapodott, és a közelmúltban, szintén pályázati forrásból, eszköz- és műszerparkját újította fel. Uniós forrást elnyerve ma már megyei jogú városhoz méltó főtérrel büszkélkedhetünk, és új köntöst kapott Közép-Európa egyik legsűrűbben lakott városrésze, a Római városrész. Az önkormányzat komoly összegeket fordított a löszfal védelmére, továbbá kiemelte, hogy felsőoktatási intézményünk 2016-tól az alkalmazott tudományok egyetemeként működhet.

Cserna Gábor elmondta, hogy a város kezet nyújt az elesett sorsú, avagy fogyatékkal élő polgárainknak.

– Magyarország önkormányzatai között talán mi vagyunk az egyedüliek, akik évente két alkalommal alanyi jogon járó pénzbeli juttatással segítünk idős polgárainkon. Az elmúlt évek átgondolt fejlesztéseinek eredménye, hogy Dunaújváros természeti kincse, a Duna-part és a Szalki-sziget számos, immár országos hírnévnek örvendő rendezvénynek ad otthont - fogalmazott a polgármester.

Cserna Gábor arról is szólt, hogy az önkormányzat támogatja a kormány törekvéseit a migráns áradat kezelésében. Kétszer is biztosítottak rendkívüli anyagi támogatást a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság személyi állományába tartozó, a magyar államhatáron szolgálatot teljesítő munkatársainak és itthon maradt hozzátartozóinak. Városunkban több mint 12 ezer polgár támogatta aláírásával a kötelező betelepítési kvóta elleni aláírásgyűjtést.

- Az elmúlt hónapokban öt fejezetből álló komplex fejlesztési tervet dolgoztunk ki, hogy Dunaújváros Megyei Jogú Város a hazai települések között egyre jobb helyezést érjen el és a sikeres, modern városok közé tartozzunk. Otthonos és családias közösséget alkossunk, ahol van munkalehetőség és javulnak az életkörülmények, ahol Dunaújváros polgárai megbecsült embernek érzik magukat, ahol szépülnek az utcák, a terek, az épületek, ahol pezseg az élet. Köszönettel fogadjuk a Kormány támogatását. A „Modern Városok Program” együttműködési megállapodása megnyitja az utat Dunaújváros Megyei Jogú Város fejlődése és megújulása felé- zárta gondolatait a polgármester.

Orbán Viktor részletesen beszámolt a Modern Városok Program keretében megvalósuló fejlesztésekről, beruházásokról, amelyek több mint húszmilliárd forintból valósulhatnak meg.

  • Ötszáz hektáron új áruforgalmi csomópontot hoznak létre a városban.
  • Az elektomobilitás jegyében a képzési irányt szeretnék fellendíteni, melynek szellemi központja a Dunaújváros Egyetem lesz, ahol külön munkacsoportot hoznak létre ezen szakterület fejlesztésére.
  • Az új nemzeti busz-stratégia keretében a városban közlekedő - jelenleg dízelüzemű - buszokat elektromos buszokra cserélik le.
  • Négymilliárd forintért újfelújításokat hajtanak végre, hogy a kistérségi településeket jó minőségű utakkal kapcsolják össze a várossal, és így erekkel kössék be Dunaújváros ipari fejlődésébe.
  • A város testén éktelenkedő sebként emlegetett Zöld SZTK-t pedig vagy felújítják, vagy lebontják és egy új épületet húznak fel a helyén, melyre egymilliárd forintot biztosít a kormány.
  • Az élményfürdőt, mely jelenleg banki tulajdonban van, a Program keretében biztosított hárommilliárd forintból visszavásárolják és a Fabó Éva Sportuszodával egyetemben felújítják.
  • A Szalki-szigeten a vízminőség javítására 900 millió forintot ad a kormány, vízközmű felújítási programra pedig 1,2 milliárdot.
  • A miniszterelnök elmondta, hogy a 2017-es költségvetésben szerepel egy új sportcsarnok felépítésére kétmilliárd forint. A csarnok befogadóképessége 1800 fő lesz.
  • A Vidámparkot 380 millió forintból kalandparkká építik, mely kiváló tere lehet a szabadidős tevékenységeknek. Továbbá 700 millió forintból felújítják a radari sporttelepet is.
  • A városi vasútállomás helyén új tömegközlekedési központ épül, ahová a Volán és aMáv járatai futnak majd be, erre hárommilliárd forint áll majd rendelkezésre.
  • Az Intercisa Múzeum átköltözik a Monbach Kúriába és a múzeum épületében szálloda kerül kialakításra közel hárommilliárd forintból.
  • Százmillió forintból pedig megújul a városi arborétum.

Orbán Viktor kulcskérdésnek nevezte, hogy Dunaújváros be tud-e illeszkedni majd a modern ipari városok körébe, hiszen a jövőben új ipari forradalomnak lehetünk szemtanúi, melyet a digitalizáció határoz majd meg. A városnak ebben a folyamatban elért sikere az egész magyar gazdaságnak fontos lesz. Elmondta, hogy a ma még "gáz-alapú" várost villamosáram-alapúvá kell tenni, tehát a városnak a paksi fejlesztésben kulcsfontosságú szerepe lesz. Kiemelte, hogy a városban jelenleg 6,5 százalék a munkanélküliség, mely a választási ciklus végére vélhetően hat százalékra csökken majd. Itt jegyezte meg, hogy Dunaújváros fejlesztése a Fidesz-KDNP számára mindig becsületbeli ügy volt, hiszen, mint hagyományos iparvárost  a megújulás útjára kellett állítani.

Orbán Viktor kiemelte, hogy a városban 505 közfoglalkoztatott dolgozik a Dunaújvárosi Hátrányos Helyzetűek Foglalkoztatásáért Közhasznú Nonprofit Kft. programjában, amely segíti az érintettek visszaállítását, visszavezetését a munka világába. A Roma Nemzetiségi Önkormányzat és az önkormányzat által néhány éve elindított közfoglalkoztatási programot országos szintűvé szeretnék kibővíteni.

-Molnár Emese, Brousil Csaba-

Miniszterelnöki látogatás Dunaújvárosban

Miniszterelnöki látogatás Dunaújvárosban - fotó:

A rovat további hírei: Közélet

Csőtörés a Dózsa iskolában – ma biztosan nem lesz tanítás

Csőtörés a Dózsa iskolában – ma biztosan nem lesz tanítás

2024. nov. 25.

Csőtörés miatt elmarad a tanítás a Dózsa iskolában, adta hírül az intézmény közösségi oldalán megjelent tájékoztató. Gyorshír, de igyekszünk mihamarabb további részletekkel szolgálni!

Keddtől lesz útlezárás a Szórád Márton úton

Keddtől lesz útlezárás a Szórád Márton úton

2024. nov. 25.

Véglegesítette a város egyik fő közlekedési útvonalával kapcsolatos közleményét a DVG Zrt. Várhatóan december közepéig módosul a forgalmi rend a Szórádon – méghozzá keddtől!

A vasmű válsága: egy évig bírta a kormány által erőltetett "megmentő"

A vasmű válsága: egy évig bírta a kormány által erőltetett "megmentő"

2024. nov. 24.

Terjedelmes összegzést tett közzé a város önkormányzata a térség legnagyobb foglalkoztatójának helyzetéről a nagy közösségi portál hivatalos felületén. A vasmű helyzetének megoldása nem tűr halasztást, írják.

November 26-án nyit a Béke városrészi posta

November 26-án nyit a Béke városrészi posta

2024. nov. 23.

Egészen pontosan kettő esztendő telt el azóta, hogy bezárt a Dunaújváros 8-as, azaz a Béke városrésziek postája, ami a SPAR áruházban üzemelt. Akkor azt mondta a Magyar Posta, hogy ideiglenes az intézkedés, meg hogy spórolnak.  

Újabb csodaszép karácsonyra készülnek

Újabb csodaszép karácsonyra készülnek

2024. nov. 22.

A Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet krónikus belgyógyászati osztályát, az ott fekvő betegeket támogatja idén a "Jót, Szívből – Dunaújvárosért" akciócsoportja a Karácsony Mindenkié elnevezésű jótékony kezdeményezéssel.

Közvetlen uniós pályázatok: keressük a forrásokat, a tudást és a kapcsolatokat

Közvetlen uniós pályázatok: keressük a forrásokat, a tudást és a kapcsolatokat

2024. nov. 22.

Több győztes pályázat kapcsán sokat beszéltünk már a közvetlen Európai Unió kínálta források lehetőségéről Dunaújvárosban, arról, hogy városvezetésünk igyekszik kihasználni ezeket a közvetlen projekteket. Már csak azért is, mert más forrásokhoz Magyarország, így városunk sem juthat hozzá. A kérdés, hogyan tekintsünk erre lehetőségre?

Elkerülhetetlen az adóemelés, de a dunaújvárosi polgárok terhei nem növekednek

Elkerülhetetlen az adóemelés, de a dunaújvárosi polgárok terhei nem növekednek

2024. nov. 21.

Ötvenöt napirendi pont szerepelt a képviselők előtt a csütörtöki közgyűlésen, köztük több fajsúlyos kérdés. Tárgyalta és elfogadta a testület az építményadó megemelését úgy, hogy az csak a vállalkozásokat fogja érinteni. De még a döntések előtt ünnepelt a közgyűlés.