Országos Cimborák, avagy Cimborák országos versenye

doszerk - 2016. május 24. 16:51

A Cimbora klub a kortárs irodalmi vetélkedőjének döntőjét idén városunkban tartotta, a József Attila Könyvtár adott helyet a komoly megmérettetésnek.

Országos programnak adott helyet a József Attila Könyvtár. A Cimbora klub kortárs irodalmi versenyének döntője zajlott az intézmény földszinti termében. A szombaton megrendezésre került döntőre több nagyvárosból érkeztek csapatok. Kiskunlacházáról, Törökszentmiklósról, Békéscsabáról, Érdről, Balatonalmádiból és természetesen Dunaújvárosból is képviseltették magukat a versenyzők. A zsűri elnöke Vig Balázs író volt, aki több kötettel is gyarapította a hazai gyermekirodalmat.

A vetélkedő négy fordulóból állt és egyénileg kellett a feladatlapokat megoldaniuk a jelentkezőknek. 2-6. osztályos tanulók vehettek részt a versenyben és közülük a legjobb harminc cimbora mérhette össze a tudását a városunkban tartott vetélkedőn. A jókedv és a baráti hangulat garantált volt. A kis közösség mindenhol jó hangulatot tud csinálni. A feladatok jöttek sorra, az igaz-hamis állítástól a kirakósig mindenféle játékos feladvány szóba került. A helyes megfejtésekért „puszikat” kaptak a csapatok.

Országos Cimbora klub vetélkedő

Országos Cimbora klub vetélkedő - fotó: Ónodi Zoltán

A rovat további hírei: Mozaik

DSTV: zöldítő fejlesztések

DSTV: zöldítő fejlesztések

2025. nov. 11.

A program híréről már olvashattak hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése. Virágágyások egy panelház tetején? Zöld tető és zöld falak egy óvoda épületén? Dunaújvárosban ez sem elképzelhetetlen! Hangkép.

Változóan felhős, csendes őszi hét – a végén lehet csapadék

2025. nov. 10.

Ködös reggeleket, borongós és napos nappalokat ígér a hétre a DO időjárási szakértője – számottevő csapadék térségünkben csak az időszak legvégén várható, pedig kéne nagyon már.

DSTV: megújult a Tündérkert Játszótér

DSTV: megújult a Tündérkert Játszótér

2025. nov. 10.

A beszámolóval már jelentkeztünk, most itt a DSTV összegzése arról, hogy sok-sok a Városvédők Újtelepért Egyesület és a nekik segítséget biztosító önkéntesek munkája nyomán befejeződött a Tündérkert Játszótér felújítása. A gyerekek szép és biztonságos közegben kapcsolódhatnak ki! Hangkép.

Zöld Kincsek Börzéje a Generációk Házában

2025. nov. 08.

Az Esze Tamás utcai Generációk Házában rendezik meg a Zöld Kincsek Börzéjét november 15-én délelőtt kilenc és egy óra között.

DSTV: együtt a tisztább városért

DSTV: együtt a tisztább városért

2025. nov. 04.

A díjkiosztóról már beszámoltunk, de most itt a DSTV összegzése: idén is remekül sikerült a Jót, szívből – Dunaújvárosért akciócsoport és a Decathlon Dunaújváros csapatának közös takarítási megmozdulása. A sok önkéntes munkája nyomán rengeteg szeméttől szabadult meg a város. Hangkép.

Mozgalmas nyitány után viszonylag nyugalmas őszidő

2025. nov. 03.

Eső és szél ma, aztán párás-ködös reggelek és derült napok szinte egész héten – ezt ígéri az előttünk álló időszakra a DO meteorológiai szakértője. Nem lesz túl izgalmas, de a csapadék változatlanul nagyon kéne: lehet, a hét végére be is fut!

DSTV: ovisokat avattak pantaleimonosokká

DSTV: ovisokat avattak pantaleimonosokká

2025. nov. 03.

Varázslatos világ nyílhat ki a gyerekek előtt, amikor átlépik az oktatási intézmények kapuit, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ovisok is csillogó szemekkel válnak részévé a közösségeknek – így történt a Szent Pantaleimon Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola ünnepségén is. Hangkép.