Új játszótér a Móriczban
A bálok, a papírgyűjtések bevételeiből és egyéb adományokból egy új játszóteret építettek a Móricz iskola udvarán, amelyet péntek délelőtt vehettek birtokba a gyerekek.
Az eddig használaton kívüli hátsó udvarra telepített mászókák és csúszda által új funkcióval és újabb játékra alkalmas térrel bővült az iskola közösségi tere. A diákok már több hete készültek az avatóra. Az alsósok verseket és rigmusokat faragtak, amelyet a 4.a-sok szervezésében ki is doboltak, míg a 7.a osztályosok több állmásból álló akadályversenyt szerveztek a kisebbeknek.
Az ünnepélyes átadón is a negyedikesek szerepeltek. Trombitával és dobszóval köszöntötték legújabb kincseiket, majd az iskola igazgatónője, Jakabné Józsa Klára és a Szülői Szervezet képviseletében Matussné Füleki Hella vágta át a nemzeti színű szalagot. Ezt követően az iskolások boldogan vették birtokukba a játékokat, valamint siettek, hogy az akadályokat teljesítsék, mert azért is nyalánkságokat lehetett kapni, a pontverseny mellett.
A Szülői Szervezet elnöke, Szárszó Ildikó elmondta, hogy a játszótér megvalósítása egymillió forintba került, amelyre egy évig gyűjtöttek. A farsangi bálok és a szülő-pedagógus bál bevételén kívül a papírgyűjtésekből és adományokból gyűlt össze ez az összeg. Ezen felül több felajánlást is kaptak, volt, aki a munkájával tudta segíteni a játszótér elkészültét, tehát bátran kijelenthető, hogy közös és példás összefogás eredményeként született meg ez közösségi tér.
A rovat további hírei: Oktatás
Új diplomásokat köszöntöttek az egyetemen
2025. júl. 01.
Összesen 327 magyar és 57 külföldi hallgató tett sikeres záróvizsgát Dunaújvárosban. A frissen végzett egyetemistákat a városvezetés nevében Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester köszöntötte s kívánt nekik sok sikert a pályafutásuk következő szakaszára.
DSTV: lakatoltak a zeneiskola búcsúzói
2025. jún. 30.
Kitört a vakáció a Sándor Frigyes Zeneiskolában is, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ünnepélyes évzáró ünnepség keretében a hagyományoknak megfelelően idén is felkerültek a lakatok az intézmény melletti szoborra. Hangkép.
DSTV: ballagás a Szabó Magda iskolában
2025. jún. 29.
A legutóbbi ballagással lezárult egy korszak a BIROK Szabó Magda Tagintézményében, derül ki a DSTV összegzéséből. Az iskolából a tanév végén egy osztály ballagott – az az osztály, amely még a Szilágyiban kezdte meg a tanulmányait. Hangkép.
DSTV: elballagtak a Rosti gimnazistái is
2025. máj. 17.
Ahogy az év végéhez közeledve mindenütt, a Rosti iskola gimnazistái is ballagással búcsúztak intézményüktől a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az esemény több okból is különleges volt. Hangkép.
DSTV: elballagtak a Rudas végzősei
2025. máj. 16.
Az intézmény és a végzős diákok számára is fontos mérföldkő a ballagás, derül ki a DSTV összegzéséből. A Rudas középiskolában 4 osztály 104 diákja vett búcsút a közelmúltban az alma matertől. Hangkép.
A diákcserét ünnepelték a Dózsa iskolában
2025. máj. 15.
Bensőséges ünnepség színhelye volt a fennállása 45. évét ünneplő Dózsa György Általános Iskola a napokban abból az alkalomból, hogy éppen 25 éve indult útnak Németországba a partnerintézmény meghívására az első dózsás diákcsoport.
DSTV: a legkisebbeknek is nyitva a kőtár
2025. máj. 15.
Ahogy minden évben, úgy idén is tartogatott érdekességeket a gyerekek számára a Körlánc elnevezésű kezdeményezés. Az óvodás csoportok ezúttal az Intercisa Múzeum római kori kőtárába látogattak el – izgalmas foglalkozások sora várta a kicsiket. Hangkép.











