Átadták a csúcstechnológiával működő dunaújvárosi erőművet
A Hamburger Hungária, az osztrák Prinzhorn Csoport tagja ma ünnepélyesen felavatta a dunaújvárosi papírgyár területén épített új, 45 milliárd forintos - 150 millió eurós - befektetéssel épült erőművet.
A 45 milliárd forint - 150 millió euró - értékű, kapcsoltan hőt és villamos energiát előállító erőmű szilárd tüzelőanyagokat, többek között a papírgyártás során keletkező hulladékokat, valamint biomasszát és szenet használ fel. A csúcstechnológiát képviselő létesítmény olyan mennyiségben termel hő- és villamos energiát, ami a papírgyár működtetéséhez szükséges, és biztosítja a korábban lerakókba kerülő termelési hulladék hasznosítását is.
Az átadóünnepségen dr Szabó László külgazdasági és külügyminiszter-helyettes kiemelte: a beruházás azt szolgálja, hogy minél kevesebb energiával minél nagyobb újrahasznosítási százalékkal minél hatékonyabb termelést lehessen elérni és mindez úgy valósult meg, hogy közben munkahelyek jöttek létre, nőtt az ország exportpiaca és nem sérültek a környezettudatosság, és a környezetvédelem alapelvei sem.
Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős államtitkára hangsúlyozta, hazánk ahhoz a 21 országhoz tartozik, melyek úgy növelték a gazdasági teljesítményüket, hogy közben nem nött az energiafelhasználásuk, de csökkent a károsanyag-kibocsátásuk. Kiemelte, hogy az energiastratégia három dolgot kíván biztosítani: egyfelől versenyképes árat a piaci szereplők számára, másfelől az energiaellátás biztonságát, és ennek hosszú távú fenntarthatóságát. Ennek egyik legfontosabb eszköze, mint mondta az, hogy csökkentjük a fogyasztást és olyan beruházásokat valósítunk meg, melyek az energiahatékonyságot növelik.
Dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő elmondta, hogy a Hamburger Hungária a város legnagyobb ipari vállalatai közé tartozik és egyike azoknak a nagy cégeknek, melyekre a helyi kis- és középvállalkozások építeni tudnak. A Modern Városok Program keretében tett miniszterelnöki látogatásra visszatérve elmondta, hogy a több tízmilliárdos berúházásokról szóló megállapodás aláírása azt a célt is szolgálja, hogy Dunaújváros a modern ipari városok sorába tudjon állni. Ennek a célnak a megvalósításához pedig szükség van a nagyvállalatokra, többek között a Hamburger Hungáriára is.
„Elkötelezettek vagyunk Magyarország iránt: büszkén mondhatom, hogy az elmúlt években végrehajtott mintegy 430 millió eurós beruházásainknak köszönhetően Dunaújváros, és így Magyarország Európa egyik papírgyártási központja lett.” - mondta Cord Prinzhorn, a Prinzhorn csoport vezérigazgatója. „Az itt gyártott csúcsminőségű csomagolóeszközök 80 százalékát – mintegy 75 milliárd forint értékben – Közép-Kelet-Európába, részben a csoporthoz tartozó 14 másik országban működő társvállalatainknak exportáljuk.
Az új erőmű új munkahelyek teremtésével is jelentősen hozzájárul a környék gazdaságának erősödéséhez: az építkezés időszakában a beruházás átlagosan 300 főnek adott munkát, míg üzembe helyezést követően mintegy 60 közvetlen, kiemelkedően magas fizetéssel járó munkahelyet biztosít. Ezzel a Prinzhorn Csoport munkavállalóinak száma Dunaújvárosban meghaladja az 550-et. Az erőmű ezen felül számos további Dunaújváros környéki és magyarországi vállalkozás szolgáltatásait is igénybe veszi.
A rovat további hírei: Közélet
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!
2025. okt. 12.
Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.
Az égi műhelybe távozott Németh István órás
2025. okt. 11.
Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.
Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)
2025. okt. 10.
Idén már 26. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de ezúttal is díjazták az "Első Fecskéket", valamint a jubiláló virágosítókat is.













