A Művész jazzklubjának legutóbbi fellépője Balogh Roland volt, aki a Los Angeles-i Six String Theory gitárversenyen első helyezést ért el. Négy hónapon keresztül megszállottan készült az a két darab, amelyekkel megnyitotta a gitárviadal valamennyi zsűritagjának szívét-lelkét.
Többektől hallani olykor, ha kezdődik a montreux-i jazzfesztivál, megkérdezik, hogy magyarok indulnak-e? S ha igen, akkor többen jelzik: akkor ők most inkább nem próbálkoznának. Balogh Roland életében 2009-ben tört meg a jég. Most pedig a dunaújvárosi Művész Jazz Klub teraszán beszélt arról, hogy négy hónapon keresztül megszállottan készült az a két darab, amelyekkel megnyitotta a Los Angeles-i Six String Theory gitárverseny valamennyi zsűritagjának szívét-lelkét. Köztük John Scofield, Pat Martino és Mike Stern mellett Lee Ritenour és Nir Felder is egyöntetűen első helyet szavazott neki és produkciójának.
- Igazából az akkordszóló átiratával győztem meg őket. Tökéletesítettem, mert maximalista és fanatikus vagyok. Nem szeretek csak úgy, félvállról leülni videó elé. Olyan dolgokat találok ki, amik nekem is kihívást jelentenek. Addig gyakorlom, amíg úgy nem megy, ahogy akarom.
Hogy mindez mennyire volt érezhető a Művész Kávézó jazzklubjának legutóbbi fellépőinek, a Plutó által jegyzett csapatmunkán, ahhoz nem csak a zongoránál ülő ikertestvér iránti szeretet, a zenésztársak iránti alázatos elkötelezettség sütött szavaiból és játékából, hanem a mások iránti figyelem is. Továbbá a Plutó-szerzeményekhez fűződő nívós assziszt.
- A versenyre elküldött videók kritériumai közt szerepelt, hogy nem lehet benne leállás, vágás, látniuk kell teljes egészében, hogy én játszom benne. A technikára voltak kíváncsiak, arra, hogyan kezelem a gitárt, mennyire vagyok kíváncsi, meg a lelkemre. A videó által jutottam be, és nekem valóban példaképeim a szakmai zsűri neves tagjai. Ők döntöttek úgy, hogy a jazzgitár kategóriát és a fődíjat is nekem ítélik.
A fődíj egy Los Angeles-i utazás, majd pedig egy tokiói turné.
- Azt mondom inkább, hogyan nem tudnék zene nélkül élni. Sehogy. Más hangszert el sem tudok képzelni magamnak. Tanultam picit zongorázni, de a hangformálásban a gitárban tudom kiönteni a szívemet. Volt, hogy napi tíz órát gyakoroltam nyáron, reggel tíztől, este tízig és csak enni mentem ki. Csak így tud élni egy zenész, így tud világsikereket elérni. Nem kell mindenkinek ennyi gyakorlás, de nem árt. Amikor tizenegy évesen gitározni kezdtem, az ikertestvéremmel mindketten fejlődtünk egy év alatt annyit, mint egy általános zenész három-négy év alatt. Ez az Istentől van, a szorgalom meg nekünk kellett. Hitünk a mai napig megvan és mertem nagyot álmodni.
