Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 16. Gusztáv
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

DUDIK harmadik nap - Ének az esőben

Kultúra
DUDIK
fesztivál
koncertek
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2016. jún. 12., 15:02

Sok eső, kevés fesztiválozó. Ezek jellemezték a tegnap a Dudikot, na meg Kis Grofó, aki a dugig megtelt sátorban adta elő művészetét.

Rájárt a rúd a fesztiválozókra tegnap, éppen a lefelé igyekvőkre szakadt rá az ég, Kállay Saunders András és zenekara pedig kénytelen volt alig néhány ember előtt koncertet adni, hiszen mindenki igyekezett fedezékbe húzódni, a két nagysátorban emiatt aztán elég nehezen lehetett elférni. Ezt Kis Grofó biztosan nem bánta, ő ugyanis éppen az egyikben lépett fel fél kilenckor, de nem kételkedünk benne, hogy ugyanekkora tömeg lett volna szép időben is, így népszerűsége csúcsán. Később visszatért azért az élet a rendes kerékvágásba, a Wellhello nagyszínpados koncertjén már több százan vettek részt, Fluor és Diaz pedig hozták a kötelezőt és nem hagytak ki egy slágert sem, a látogatók legnagyobb örömére. A Groove Coverage rövid időn belül másodjára látogatott el hozzánk, ezúttal is odatették magukat, sokan ropták disco-slágereikre. Ma van a zárónap, este érkezik az igazi örömzenét játszó Intim Torna Illegál, őket a város nagy kedvence követi, hazalátogat ugyanis a Quimby, a nagyszínpad programját pedig a Halott Pénz zárja. A kitartóbbakat pedig az Animal Cannibals invitálja bulizásra a nagysátorban.

2. Galéria
Dunaújváros
rendezvény
koncert
DUDIK
wellhello

facebook megosztás

A nagyszínpad programja talán még soha nem volt ilyen erős, a szombati nap fő fellépője ugyanis egy igazi világsztár, a Groove Caverage volt. Előttük azonban még fellépett Dunaújváros egyik nagy kedvence, a már szinte hazajáró Kállay Sanders Band és a sokak által bálványozott Wellhello is. Ugyanezen a napon a sátorszínpadon Kis Grofó húzta a talpalávalót.

Ónodi Zoltán
DUDIK 2016 - Harmadik nap - fotó: Ónodi Zoltán

Ónodi Zoltán - 2016. jún. 12.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: lírai muzsika a Kortárs Művészeti Intézetben

2024. dec. 18.

Koncerttel folytatta társművészeti sorozatát a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D), derül ki a DSTV összegzéséből. Jégbe zárt fájdalom címmel két zeneszerző, Bánkövi Gyula és Kutrik Bence műveiből hallhattak lírai-szép válogatást a muzsika szerelmesei. Hangkép.
 
Szavazz Angelikára a legjobb jazz-énekesnők mezőnyében!

2024. dec. 17.

A dunaújvárosi előadó is szerepel a Jazz.hu tematikus portál évzáró webvoks-versenyében: a jazz műfaj legjobbjairól dönthet a közönség – egészen december 27-ig! Várják a szavazatokat!

DSTV: a rómaiak is szerették a sajtot? Naná!

2024. dec. 16.

Érdekes használati tárggyal folytatódott A hónap műtárgya sorozat az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény új kiállításában kapott helyet római kori sajtkészítőedényt mutatta be Buza Andrea régész-muzeológus. Hangkép.

DSTV: évzáró kínálat a József Attila Könyvtárban

2024. dec. 15.

A programokról már olvashattak, következzen a DSTV összegzése: év végét, illetve a 2025-ös esztendő első napjait érintő, fontos eseményekről adott hírt a József Attila Könyvtár. Ingyenes beiratkozás, amnesztia és limitemelés csalogatja a betű barátait. Hangkép.

Adventi ajándék a Dunaújvárosi Vegyeskartól (galériával)

2024. dec. 14.

Sikerdarabok és borzongatóan szép debütáló kórusmű, nagy klasszikusok és szívbemarkoló ritkaságok, a végén torokszorítóan gyönyörű közösségi élmény: az advent ünnepéhez illő koncerten lépett közönség elé a Dunaújvárosi Vegyeskar.

Kispál és a Borz: évbúcsúztató újdonságokkal és házibulival

2024. dec. 13.

Újdonságokkal és házibulival zárja az évet a Kispál és a Borz december 30-án az MVM Dome-ban.

Hangolódj könyvekkel az ünnepekre!

Hangolódj könyvekkel az ünnepekre!

2024. dec. 11.

A József Attila Könyvtár decemberben az ünnepi felkészüléshez ajánl olvasnivalót – és színes programokkal is készülnek. Mindenkit szeretettel várnak a téli bekuckózás előtt!

  • További hírek

Friss hírek

  1. Kedvezményes moziélmény az intézményi dolgozóknak

  2. ICA-D: tárlatvezetés (és forró tea) csalogat

  3. FitCity Dunaújváros: zumbával kezdték az évet

  4. Apró figyelmesség városunk csöppségeinek

  5. Átadták a kórház új, modern MR vizsgálóját

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Embedded thumbnail for "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

"Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

Embedded thumbnail for Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Forró teával köszönték meg a jeges munkát

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  4. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő