Gorillaz - Vasárnap elődöntő hazai pályán
Eljött a bajnokság legfontosabb része, kezdetét veszi ugyanis az egyenes kieséses rájátszás. Az alapszakasz hibátlan megnyerése után hazai pályán fogadhatja ellenfelét a Gorillaz.
A tét óriási, főleg annak tükrében, hogy döntőbe jutás esetén hazai pályán, a Dunaújvárosi Stadionban rendezhetnék a finálét a Gorillák, lévén ők nyerték meg - zsinórban hatodszor - az alapszakaszt.
Négy győzelemmel és két vereséggel a Miskolc Renegades szerezte meg a negyedik helyet a tabellán, ezáltal a jogot a playoffban való megmérettetésre. Első két mérkőzésüket elbukták, de azóta sokat fejlődött a játékuk, importokat is igazoltak és zsinórban nyerték a többi meccset, magabiztos játékkal. Számos tehetséges és rutinos játékossal rendelkeznek, támadó oldalon több gyors emberükre kell majd fokozottan figyelnie az újvárosi csapatnak, védelmük pedig sebességben talán kevésbé, de erőben mindenképpen kihívást fog jelenteni. Tavaly szoros meccsen tudták felülmúlni őket a mieink idegenben, idén szükség lesz a meggyőzőbb játékra részünkről.
Persze az alapszakasz legtöbb pontját szerző és legkevesebbet kapó csapataként favoritnak számítanak a Gorillák, de korábbi bukott elődöntőkből már megtanulhatták, keveset számít az alapszakasz megnyerése, a rájátszásban minden a nulláról kezdődik.
Szikrázó és látványos összecsapásra van kilátás, melyen szurkolóink támogatására nagy szüksége lesz a csapatnak. A belépés ezúttal is INGYENES, büfé és szakértő kommentátor várja a nagyérdeműt.
Zúgjon a DEFENSE GO és a HAJRÁ GORILLÁK, a csapat mindenkit szeretettel vár a Bodri Pincészet Divízió I. elődöntőjére, június 26-án a Stadion melletti műfűre, 15 órától kezdődő mérkőzésünkre!
A rovat további hírei: Sport
A főpróba jól sikerült
2025. júl. 22.
Szoros csatában aratott egygólos győzelmet a Dorog elleni felkészülési találkozón a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.
Álomjátékkal vb-döntős a magyar válogatott!
2025. júl. 21.
Szenzációs játékkal aratott nagyon sima, hatgólos győzelmet az olimpiai bajnok spanyolok ellen a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott a szingapúri világbajnokság elődöntőjében.
Győzelemmel zártak a juniorok
2025. júl. 21.
Hetedik helyen végzett a dunaújvárosi Fehér Luca Blankával felálló magyar junior női kézilabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.
Megtalálták a Szent Grált
2025. júl. 20.
Idén is remek hangulatban rendezte meg hagyományos nyári táborát a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület a Nyalóka-szigeten.
Elődöntős a magyar válogatott
2025. júl. 19.
Folyamatosan javuló játékkal aratott háromgólos győzelmet a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott az olaszok elleni világbajnoki negyeddöntőben.
Hetedik helyért játszanak a juniorok
2025. júl. 19.
Nem sikerült legyőznie a házigazda Montenegrót, így "csak" a hetedik helyért játszhat a magyar junior női kézilabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.
DSTV: darts nyáron is
2025. júl. 18.
Dunaújváros egyik legaktívabb és legösszetartóbb közössége a dartskedvelők tábora. Nyári helyzetjelentést kértünk a Dunaújvárosi Darts Clubból. Hangkép.