Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 26. Edina
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Nemzetek Csatája - Ütős este elé nézünk

Sport
küzdősport
Dunaújváros
Nemzetek Csatája

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2016. jún. 24., 22:41

Szombaton este 19 órakor csattannak el az első pofonok a Dózsa mozi előtti téren a Nemzetek Csatája küzdősport gálán, ahol a komoly nemzetközi mezőnyben több dunaújvárosi versenyző is ringbe lép.

A Nemzetek Csatája küzdősport gála ütős kis estének ígérkezik, ahol a komoly nemzetközi mezőnyben ringbe lép városunk kick-box világbajnoka, Muskotály Bálint, valamint Győrfi Csaba, Nédó József, Vidákovics Patrik, Szappanos Dávid, és Mozsár Pál is, akikre az Ugandából, Ausztriából, Szlovákiából és Törökországból érkező ellenfelek várnak.

Mint azt a főszervezőtől, Rozman Istvántól megtudtuk, a rendezvény a jól sikerült tavalyi gála folytatása, de most keményebb programmal igyekeznek meglepni a szurkolókat. Címmérkőzésen láthatjuk majd Győrfi Csabát is, aki ugyan tétmérkőzésen több éve nem lépett szorítóba, most mégis vállalta a megmérettetést:

- Ugandai ellenfelemmel szemben nagyszerű erőben leszek szombaton estére! Az utóbbi másfél hónap kemény munkával telt, amelyben a nehézséget az okozta, hogy az utóbbi három évben nem léptem tétmeccsen kötelek közé. A mostani összecsapásra, mely címmérkőzés lesz, heti nyolc, vagy kilenc edzéssel készültem, mely időszakban a súlyomra is figyelnem kellett. Kezdetben még 81 kilót mutatott a mérleg, melynek le kellett mennie 75-re. Ez eléggé megviseli a szervezett, ezért a tegnapi napom kimondottan nehéz volt, amikor a mérlegelés történt, hiszen egész nap nem ihattam. Mostanra a nehéz fogyasztási időszakon túl vagyok, ma már pótolhattam a hiányzó folyadékot, így a kondícióm és az energiám is rendben van. Abban bízom, hogy a külső hőmérséklet a találkozómig lejjebb megy, hiszen a meleg az afrikai ellenfelemnek kedvezne. A meccsre kidolgoztuk a vélhetően nyerő taktikát, így abban bízom, hogy hozni fogom a mérkőzést. Arra készülök, hogy nem kell végigküzdeni az összes menetet, és az összecsapást idő előtt, mondjuk a második menet végén, vagy a harmadik közepén lezárom. De ha ez nem sikerül, akkor pontozással leszek jobb ellenfelemnél. Nagyon bízom a dunaújvárosi szurkolók bíztatásában, akik között számos jó ismerősöm, barátom, tanítványom van.

A dunaújvárosi Muskotály Bálint győzelemre készül, hiszen kick-box világbajnokunk számára is remekül sikerült a felkészülési időszak, melyben fogyókúrára sem volt szükség:

- Vegyes érzelmekkel várom a szombat esti színre lépést, hiszen a várakozás mellett izgalom is van bennem, mivel öt éve nem volt éles meccsem. Színvonalas, izgalmas, és a végét tekintve győztes ütközetre számítok. A felkészülésem, melyet Szeri Attila edző barátom segítségével végeztem el rövid, de annál sikeresebb volt. Szerencsére a súlyommal nem volt gond, mely most 80 kilogramm, így beleférek súlycsoportomba. Ellenfelemnek azonban, aki három, négy kilóval volt több az előírt súlynál, keményen fogyókúráznia kellett. Az utolsó napokban komoly kesztyűzésekkel egészítettük ki az edzéseket, amelyek jól sikerültek, így kellő önbizalommal várom Törökországból érkező ellenfelemet. Róla tudni kell, hogy remek fizikai adottságai vannak, valamint más sportágakban, így a kevert harcokban mozog otthonosan. Mivel az MMA-ban is küzdött, így a földharcokban lehet jártasabb, mint az álló bunyóban. Inkább a fizikai, mint a technikai felkészülése mondható remeknek. Arra számítunk, hogy intenzíven kezd majd, melyre nekem meg van a megfelelő válaszom. Szeretném, ha a felépített taktikám sikerülne, mert akkor a második menetben átvenném az irányítást. A célom, hogy a dunaújvárosi közönség biztatása mellett győzelemmel örvendeztessem meg a kilátogatókat.

A rovat további hírei: Sport

Vereséggel kezdtek a magyarok

Vereséggel kezdtek a magyarok

2024. júl. 27.

Végig futott az eredmény után, s bár többször is egalizált, végül 10-8-as vereséget szenvedett női vízilabda válogatottunk a hollandok ellen az olimpiai torna első találkozóján.

Egyéni csúcsok és döntős helyek

Egyéni csúcsok és döntős helyek

2024. júl. 27.

Az országos serdülő bajnokságon is igyekeztek kihozni magukból a maximumot a DKSE tehetséges úszói.

Kovács Zsófia nem indul az olimpián

Kovács Zsófia nem indul az olimpián

2024. júl. 26.

Sajnos nem vehet részt a párizsi ötkarikás játékokon a csütörtöki pódiumedzésen megsérült Kovács Zsófia.

Párizs 2024 - Vereség a franciáktól a nyitányon a női kézilabdázóknál

Párizs 2024 - Vereség a franciáktól a nyitányon a női kézilabdázóknál

2024. júl. 25.

A magyar válogatott 31-28-ra kikapott a címvédő és világbajnok franciáktól csütörtökön a párizsi olimpia női kézilabdatornájának első fordulójában.

DSTV: Klujber Katrin izgatottan várja a kezdést

DSTV: Klujber Katrin izgatottan várja a kezdést

2024. júl. 25.

Örömteli esemény, hogy vasárnapra is jutott egy olimpikon köszöntés – a dunaújvárosi születésű Klujber Katrin a magyar női kézilabda válogatott tagjaként utazik az olimpiára. Az egykori DKKA játékos jelenleg az FTC színeiben játszik, izgatottan várja az ötkarikás játékokat. Hangkép.

A fővárosban kezd a Kohász

A fővárosban kezd a Kohász

2024. júl. 25.

Idegenben kezdi és idegenben is fejezi be a 2024/2025-ös bajnoki szezon küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.

DSTV: Párizsra figyelve

DSTV: Párizsra figyelve

2024. júl. 24.

Szombat délelőtt a csónakháznál folytatódott az olimpiai köszöntések sora – a dunaújvárosi Hajdu Jonatán párosban Adolf Balázzsal utazik majd az ötkarikás játékokra. Az esemény részeként a szakosztály és a DKSE vezetése kérdezte a sportolót és az edzőket az elvégzett munkáról, a felkészülésről, s persze az olimpiai reményeikről. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Fogadóórát tart Szabó Zsolt

  2. Szakmai tájékoztatás a gyermekvédelemről

  3. Fejlesztések éve a 7-es választókerületben

  4. Az első lépés a válogatott felé

  5. Újra fókuszban az Európai Unió pályázatai

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Caldo Pizza & Étterem

DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő