A felelős állattartásért
Kiselőadások segítségével ismerkedhetnek meg a fiatalok a felelős állattartás legfontosabb tudnivalóival az MMK nyári táborában.
Felsorolni se tudjuk, hogy mennyi minden vár az MMK nyári táborának lakóira, akikre megannyi sportfelszerelés kipróbálása mellett különböző kreatív foglalkozások, s rengeteg más egyéb program foglalja le őket a tábor ideje alatt. Kováts Rózsa az intézmény és a tábor vezetője a szórakozás mellett fontosnak tartja, hogy a kicsik időben tudatosítsák magukban a megfelelő állattartás szabályait. Tavaly hatalmas siker övezte a dunaújvárosi Duna Dog Center Kutyaiskola "Felelős állattartás" előadását, ami idén is szerves részét képzi a tábor életének.
Minden pénteken Czibere Cecília oktató felvilágosító előadásában lehet részük a gyerekeknek. Mivel az iskola közel egy órás bemutatóján az ott tanult diákok is részt vesznek, így több különböző kutyafajtával ismerkedhetnek meg a kicsik, akik a 80 kilós német dog mellett, dalmata, juhászkutya, beagle és staffordshire bullterrierrel is közelebbről találkozhatnak. A vállalkozó szelleműek feladatokat is oldhatnak meg a képzett ebekkel: behívást, láb mellett követést és az alap pozíciókat is végeztethetik a kutyákkal. A helyes állattartás, etetés mellett a kutyatámadás esetén használatos tennivalókat is részletesen átveszik. A rendezvény szervezői természetesen mindenben igyekeznek segíteni, így a gyerekek különböző kérdéseit észrevételeit is igyekeznek a lehető legteljesebben megválaszolni.
A rovat további hírei: Közélet
Munkálatok miatt lezárják a Martinovics egy szakaszát – változik a buszközlekedés!
2025. ápr. 11.
A DVG Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy távhővezeték csere miatt a Martinovics utca egy szakaszának lezárására kell számítani április 14. és 23. között. Itt az összes fontos tudnivaló!
Életmentő fiatalok a Kultik Moziban
2025. ápr. 11.
32 csapat részvételével zajlott az 54. felmenő rendszerű elsősegély verseny a moziban s a mozi előtti téren. A megnyitó alkalmával szervező Vöröskereszt részéről Feth Katalin köszöntötte a fiatalokat, míg az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester osztotta meg a gondolatait.
Nehéz év lesz, kevesebb gyerkőccel, de rendben kezdenek majd az óvodai csoportok
2025. ápr. 10.
Fontos dátumokon vagyunk túl: április elején voltak az óvodai ismerkedős napok, a napokban pedig a beiratkozás volt aktuális a Dunaújvárosi Óvoda tagintézményeiben. Kevesebb a gyerek, több a sajátos nevelési igényű beiratkozó – nehéz év lesz.
Muki: szolgált, pihent, felújították, újra lefestették
2025. ápr. 10.
Gondolták volna, hogy a közkedvelt Muki mozdony idén már 131 éves? És azt, hogy a Vidám Parkból a Vasmű útra is már 11 éve költöztették? Az sem ma volt, és az idő vasfoga is kezdte már újra megkoptatni – a napokban lefestették és kitakarították.
Itt a tavasz, elkezdődött a lomtalanítás!
2025. ápr. 10.
Amint arról már előzetesen is hírt adtunk, idén is folytatja az önkormányzat a városrészenként meghirdetett lomtalanítási sorozatot. Az első állomás Újtelepen volt múlt szombaton – tonnákban mérhető sikerrel.
Tovább színesedett az ÖKO-nap Újtelepen
2025. ápr. 09.
A külön tárgyalandó lomtalanítási akció, valamint a véradás és BikeSafe akciója mellett még rovarhotelt is avattak, mi több, jelképesen egy méhlegelő virágcsomagját is elültették a Városvédők Újtelepért Egyesület immár hagyományos programján múlt szombaton.
Sitt Happens – avagy közös trauma feldolgozás Lengyel Tamással
2025. ápr. 09.
Lehet-e traumatikus élmény egy házfelújítás? A hallgatóság erre a kérdésre is választ kaphatott Lengyel Tamás Sitt Happens című egyéni estjén. A Jászai Mari-díjas színész másodjára látogatott el a Kultik Moziba, ahol a közönséggel együtt élte újra otthonfelújításának tragédiáit.