Több mint ötmilliárd gyermekétkeztetésre
Kétszázezernél több rászoruló gyerek kaphat nyáron ingyen ebédet – jelentette be Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár.
Hozzátette, júniustól minden önkormányzatnak kötelezően kell megszerveznie a hátrányos helyzetű gyermekek étkeztetését, azonban a kormányzat biztosítja az ehhez szükséges forrásokat.
Az idei évben 5,3 milliárd forintot fordít a kormányzat a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő, hátrányos helyzetű gyermekek tanítási szünetekben történő étkeztetésére. Czibere Károly a kőbányai Fekete István általános iskolában tartott sajtótájékoztatóján rámutatott, tavaly ez az összeg 3 milliárd forint volt. Hozzátette, jelentős változás, hogy az étkeztetést az önkormányzatoknak kötelezően kell biztosítaniuk.
A nyári gyermekétkeztetést 2016-től a tavaszi, őszi és téli szünidőre is kiterjesztik, emellett a jogviszonnyal nem rendelkező rászorulók is igényelhetik – sorolta a változásokat Czibere Károly. Rámutatott, a gyermekeknek joguk van az ellátáshoz. "Társadalmi érdek is a támogatás, mert a fiatalokra költött pénzek beruházást jelentenek a jövőbe" - emelte ki.
Az ingyenes étkezést a szülőknek igényelniük kell, ennek érdekében a kőbányai önkormányzat személyesen kereste meg a hátrányos helyzetű családokat - mondta Kovács Róbert polgármester. A kerületvezető hozzátette, Kőbánya 300 gyerek számára biztosítja kötelezően, tehát állami forrásból az étkeztetést, ugyanakkor saját forrásból további kétezer fiatal számára is lehetővé teszi ezt. Kiemelte, a lehetőségre folyamatosan jelentkezhetnek a rászorulók.
-OPH-
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.
Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!
2025. okt. 12.
Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.
Az égi műhelybe távozott Németh István órás
2025. okt. 11.
Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.
Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)
2025. okt. 10.
Idén már 26. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de ezúttal is díjazták az "Első Fecskéket", valamint a jubiláló virágosítókat is.
Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)
2025. okt. 09.
Zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda szerdán délelőtt és a remek hangulatú rendezvényen városunk közvetlen vezetése is részt vett.
A menhelyi állatoknak is jár a második esély
2025. okt. 09.
Az állatok világnapjához kapcsolódóan számos figyelemfelhívó programot szerveznek Dunaújvárosban is. Az állatok tisztelete és megbecsülése azonban nem csak egy napra korlátozódik – hosszú évekig kell felelősséget vállalni jólétükért. Így az Ebrendészeti Telep védencei is megérdemlik a szerető otthont.









