A ménkű ideje

2016. július 2. (szombat) 8:07 - Várkonyi Balázs

A pusztán egy öreg, életerejét vesztett birkahodály terpeszkedik. Zsúpszalma födelét annak is föltépte a tomboló szél. Pedig az nem csak egy hodály: emlékmű. Az egykori kitelepítettek emlékét őrzi.

A vihar gyorsan érkezett. Kíméletlenül csapott le. Jéggel jött az égi áldás, kilyuggatta a palatetőt, aztán a szél az északi traktusról szinte egyben tépte le a még megmaradottat. Tévériport láttatta a pusztítást, de azt is, hogy a segítők már nagyrészt elkészítették az alkalmi fedelet. Jöttek mindenfelől: szomszédok, távolabb lakók, meg tűzoltók, tették a dolgukat, a ház lakója, a magányos asszony könnyes szemmel nézte őket. A bajban nem maradt egyedül.
Vagy száz kilométerrel odébb, Kónyapusztán Mihályék nem voltak ilyen szerencsések. Pusztai magányukban ugyan kit hívtak volna segítségül? A szél alattomosan közelített feléjük: az erdő köziben araszolt, aztán ahogy kiért a bokra-sincs lapályra, felbőgött, orkánná vadult. Vitte a villanydúcot, nekiment a tanyaháznak, a végfalba kapaszkodott, egyszerűen kilökte, végigszántott a fedélszéken, sunyi módon megemelte a tetőt, pattant a gáncsfa, lazult a szelemen, röpültek a cserepek ezerfelé. És az álmok is, Mihályék álmai. A vihar múltán ott álltak reményeik forgácsai fölött.

A pusztán egy öreg, életerejét vesztett birkahodály terpeszkedik. Zsúpszalma födelét annak is föltépte a tomboló szél. Pedig az nem csak egy hodály: emlékmű. Az egykori kitelepítettek emlékét őrzi. Azokét, akiket oda vertek be, hogy évekre az otthonuk legyen. Az ötvenes évek egy jelképe a tépett süvegű vályogépület.
A kuláküldözés áldozatainak a héten volt emléknapján fölütöttem egy különös könyvet. A címe: Telepessors. Egy tanárnő szavai visznek a múltba, amikor még Zsákai Pirinek hívták. „Ma is látom magam. Állok az istálló falánál, szutykosan, éhesen, mezítláb. Orrfacsaró bűz, döglegyek kórusa. A díszlethez méretes, elszemtelenedett patkányok tartoznak még. El-elsurrannak mellettem, a szívverésem is eláll. Éhes vagyok. Mindig és rettenetesen. Bámulom a távolban kéklő erdőt. Ott a kék erdőben lakodalmat tartanak. Látom a sok finomságot az asztalon. Ettől még éhesebb vagyok. Ábrándozásomból az őr zökkent ki a rohadt kutyájával. Elzavar. Szidja az anyámat, a fajtámat, én pedig futok. Magamban én is az anyját szidom. Tegezem. Ugrott a kék erdő, a lagzis finomságokkal és a rubintos hintóval. Maradnak a patkányok, a döglegyek meg az éhség.

… A hodály másik felében a birkák bégetnek. Átordítok: fogjátok be a pofátokat! Sírva fakadok. Elképzelem a házat, a diófát, amitől nem engedett az ávós elbúcsúzni. Megvert. Hiányzik apám. Amikor letartóztatták, és kikísérték a dzsiphez, az egyik civil belerúgott. Ki véd meg engem?”
A nyolcéves Piroska agya a sok szörnyű élmény mellett a kevéske jót is megőrizte: „A vasútállomáson egy Posta nevű család lakott. Példás bátorsággal továbbították leveleinket, juttatták be a táborba a vonatból kidobott csomagokat. Ugyanilyen segítőkész volt a juhász Blága család, akik egy darabig a tábor mellett maradhattak a telepen. Sokat kockáztattak ők is.”
Akik portáját hat és fél évtized múltán szétverte vihar, a jólelkű juhász leszármazottai. Tanyájuk, meg a hodály – mementó. Arról szól, hogy soha többé!

A rovat további hírei: Mesél a múlt

Dunaújváros mesél: Skanzen a "kapuban"

Dunaújváros mesél: Skanzen a "kapuban"

2020. július 12. (vasárnap)

Újabb szép találattal, az ISD Dunaferr Zrt. főkapuja melletti kiserdőben megbújó ipartörténeti gyűjteményről szóló írással kényeztette követőit a DunaújvárosMesélPontHu. Most néhány jellemző szemelvény következik – de az egész összeállítást jó szívvel ajánlom!

A "Dunaújváros" Dunaújvárosban

A "Dunaújváros" Dunaújvárosban

2020. július 05. (vasárnap)

Ezúttal tematikus összeállítással kedveskedett követőinek a DunaújvárosMesélPontHu: a várostörténeti blog kollekciójának fókuszába a Dunaújváros nevű hajó került. Szemelvények itt – de az egész összeállítás remek, jó szívvel ajánlom!

Dunaújváros mesél: Út a vasmű freskójáig

Dunaújváros mesél: Út a vasmű freskójáig

2020. június 24. (szerda)

Szépséges találattal folytatódott a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog sorozata: a Népszabadság 1970-es lapszámában Domanovszky Endre festőművész elevenítette fel a Dunai Vasmű főbejáratát ékítő freskó születésének körülményeit. Szemelvények kedvcsinálókét – de ajánljuk a teljes összegzést!

Dunaújváros mesél: Új kikötő

Dunaújváros mesél: Új kikötő

2020. június 17. (szerda)

Remek korabeli riportot "talált" a DunaújvárosMesélPontHu – a Béke és Szabadság című képes hetilap hasábjain 1954-ben napvilágot összegzés az új kikötő életébe nyújt bepillantást – szokás szerint néhány kedvcsináló részlet következik, de jó szívvel ajánljuk az egész elolvasását is!

 Dunaújváros 70: remek online összeállítással jelentkezett a József Attila Könyvtár

Dunaújváros 70: remek online összeállítással jelentkezett a József Attila Könyvtár

2020. május 05. (kedd)

Visszaemlékezések, remek képek és fontos dokumentumok, hangképes összeállítással koronázva – pazar kollekcióval ünnepelte a városépítés kezdetének 70. évfordulóját az intézmény. A végén a film kötelező darab minden lokálpatriótának!

Boldog születésnapot, Dunaújváros!

Boldog születésnapot, Dunaújváros!

2020. május 02. (szombat)

Foltos, alig kivehető kép az első dokumentált felvételek egyike a városépítés kezdeteiről – a Duna-parti sikló építését örökíti meg. Itt és így kezdődött az új város építése 1950. május 2-án – összeállításunk Garancz István korabeli naplójának részleteivel eleveníti fel a 70 éve történteket. Boldog születésnapot, Dunaújváros! 

Dunaújváros mesél: Az ember és a gyár

Dunaújváros mesél: Az ember és a gyár

2020. február 14. (péntek)

Csodálatos kincset talált a DunaújvárosMesélPontHu várostörténeti blog: a Jelenkor című  irodalmi és művészeti folyóirat 1986-os számában Bertha Bulcsu író életútinterjúja olvasható Borovszky Ambrussal, a Dunai Vasmű legendás vezérigazgatójával. Az alábbiakban az interjú bevezetőjét idézzük – kedvcsináló céllal; egy valódi főszereplő szemüvegén át elevenedik meg a városépítés hőskora!