A jelenkori székelység egyik legismertebb művésze, Angi István keze alatt formálódik Baracs község legújabb szobra, amelyet a tavaly átadott szoborparkban állítanak fel.
A különleges „jelenség” a kackiás bajszú, hosszú szakállú, érdeklődő tekintetű ember, akiről már a külső jegyek alapján eldönthető, igazi művész lélek. A Gyergyószárhegyről érkezett Angi István, aki a szomszédjában lévő Lázár-kastély művészei között nőtt fel, már kilenc éves korában kalapácsot, vésőt fogott a kezébe, hogy megismerkedjen a kőfaragás mesterségével. Közben nyitott szemmel járt az egykor szebb időket megélt kastélyban tevékenykedő festők, grafikusok, szobrászok között, akiktől elleste tudományukat, aztán a saját arculatára formálta. A fenyők országában később a fafaragás mesterségét megtanulva készültek első szobrai, hangszerei, majd saját kovácsműhelyében elkészítette a rá jellemző késeit, bicskáit. Közben kitanulta az ácsmesterséget, így egyre több székelykapu nőtt ki kezei alól, melyek Magyarországon is több helyen láthatók.
Mint elmondta, a fával úgy kell foglalkozni, mint a nőkkel, ha kell, finom mozdulatokkal simogatva őket, de szükség esetén nem árt az erős kéz sem. Európa számos országában láthatók festményei, szobrai. Pihenésre soha nincs ideje, állandóan úton van. Most Baracs állomásozik, ahová Horváth Béla tanár jóvoltából jutott el, akivel több évre visszanyúló barátság köti. Fából készít szobrot, melyhez az ihletet a magyarság őstörténete, a helyi emberekkel történő beszélgetés, és saját művészi arculata adja, így a székely motívumok között megbújva megtalálhatók a csak rá jellemző formák is. Nagy fába vágta a vésőjét akkor, amikor megtervezte a közel három méteres alkotást. Miközben repülnek a forgácsok, ő már a jövőt tervezi, hiszen a pár nap alatt annyira megszerette Baracsot, hogy elmondása szerint biztosan a jövő évben is a község vendége lesz, ahol művészeti táborban fogja megtanítani mozdulatait az érdeklődő gyermekek és felnőttek számára.
