Gyergyószárhegyi művész Baracson
A jelenkori székelység egyik legismertebb művésze, Angi István keze alatt formálódik Baracs község legújabb szobra, amelyet a tavaly átadott szoborparkban állítanak fel.
A különleges „jelenség” a kackiás bajszú, hosszú szakállú, érdeklődő tekintetű ember, akiről már a külső jegyek alapján eldönthető, igazi művész lélek. A Gyergyószárhegyről érkezett Angi István, aki a szomszédjában lévő Lázár-kastély művészei között nőtt fel, már kilenc éves korában kalapácsot, vésőt fogott a kezébe, hogy megismerkedjen a kőfaragás mesterségével. Közben nyitott szemmel járt az egykor szebb időket megélt kastélyban tevékenykedő festők, grafikusok, szobrászok között, akiktől elleste tudományukat, aztán a saját arculatára formálta. A fenyők országában később a fafaragás mesterségét megtanulva készültek első szobrai, hangszerei, majd saját kovácsműhelyében elkészítette a rá jellemző késeit, bicskáit. Közben kitanulta az ácsmesterséget, így egyre több székelykapu nőtt ki kezei alól, melyek Magyarországon is több helyen láthatók.
Mint elmondta, a fával úgy kell foglalkozni, mint a nőkkel, ha kell, finom mozdulatokkal simogatva őket, de szükség esetén nem árt az erős kéz sem. Európa számos országában láthatók festményei, szobrai. Pihenésre soha nincs ideje, állandóan úton van. Most Baracs állomásozik, ahová Horváth Béla tanár jóvoltából jutott el, akivel több évre visszanyúló barátság köti. Fából készít szobrot, melyhez az ihletet a magyarság őstörténete, a helyi emberekkel történő beszélgetés, és saját művészi arculata adja, így a székely motívumok között megbújva megtalálhatók a csak rá jellemző formák is. Nagy fába vágta a vésőjét akkor, amikor megtervezte a közel három méteres alkotást. Miközben repülnek a forgácsok, ő már a jövőt tervezi, hiszen a pár nap alatt annyira megszerette Baracsot, hogy elmondása szerint biztosan a jövő évben is a község vendége lesz, ahol művészeti táborban fogja megtanítani mozdulatait az érdeklődő gyermekek és felnőttek számára.
A rovat további hírei: Kultúra
Nyáron is nyitva a József Attila Könyvtár
2025. júl. 22.
Rövidített nyitvatartás lép életbe július végétől, de addig is rendszeres programokkal várják a betű barátait az intézményben. Különleges válogatással is kirukkoltak!
DSTV: dacolva az elemekkel
2025. júl. 21.
A rossz idő sem szegte kedvét az MMK táborozóinak a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Bár az udvarról az épületbe költöztek, nagy kedvvel vetették magukat a kézműveskedésbe a tematikus sorozat résztvevői – és a színházra az idő is megjavult! Hangkép.
DSTV: Belgiumba készül a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. júl. 20.
A meghívásról már olvashattak, most következzen a DSTV összegzése arról, hogy Belgiumban léphet közönség elé a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Csapatunk a rangos Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál programjában szerepelhet augusztus első felében. Hangkép.
DSTV: évadzáró a zenélő cukrászdában
2025. júl. 19.
Változatos és gazdag kínálat jellemezte a Zenélő Jakó Cukrászda sorozatát az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. A kezdeményezés sikeres koncerttel ért véget – de persze csak az idei évadra, hiszen ősztől biztosan folytatják! Hangkép.
ICA-D: csodás városfelfedező "Betekintés"
2025. júl. 18.
Ahogy ígérték: egyszerre hallatlanul izgalmas és roppant tanulságos bemutató lett a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása. Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, vagyis a Dunaújváros köztereire álmodott terveiket. Még egy héten át látható: kötelező program!
Interaktív időutazás a kőtárban
2025. júl. 18.
Irány Intercisa, és a római kor: interaktív időutazásra várják az érdeklődőket a római kori kőtárban szombaton délután. Római sisakot készítenél? Ott a helyed!
A Művészetek Völgyében vendégeskedik a Viadana Kamarakórus
2025. júl. 17.
A sikeres tavaszi visszatérés után rangos meghívásnak tesz eleget az együttes, Taliándörögdön lép közönség elé a Viadana. Különleges helyszínen, különleges repertoárral csalogatnak szombaton délután!