Hétalvók napja
Az álomszuszékok a saját napjukra ébredtek: róluk, a hétalvókról is megemlékezünk ma. De elsősorban arról a hét alvó szentről, akik nyomán a lustálkodók ragadványnevüket kapták.
A hittörténet szerinti „Hét Szent Alvó” emléknapja a mai. A szír eredetű legenda úgy meséli el, hogy ők, a III. századi keresztény ifjak az ókori kis-ázsiai város, Ephezus szülöttei voltak, s hitük miatt üldöztetés volt a sorsuk. Decius római császár idejében a rájuk vadászó katonák elől egy barlangba menekültek. Miután a császár a barlangot befalaztatta, az ifjak álomba estek. Csak két évszázad múltán ébredtek fel. Ezt követően a feltámadás igazságát hirdették az eretnekek között.

Miután a csoda híre elért az akkor uralkodó Theodosius császár palotájáig, küldöttség ment Ephesusba. Az ifjak a császár és egy püspök előtt bizonyságot tettek a csodáról. Vallomásuk után ismét elaludtak, immár örökre… Erről a VI. századi Európában a toursi Szent Gergely tudósított elsőként, s ennek hatására került emléknapjuk a francia katolikus misenaptárba. Ezt átvéve hazánkban is meghonosodott az alvó szentek tisztelete. Nyomukat őrzik a pálos misekönyvek és a Szelepchényi-kódex. Emléknapjuk július 27-e.

Hazánkban egyetlen képi ábrázolásuk ismert, s ez épp megyénkben lelhető fel: a székesfehérvári görögkeleti szerb templom XVIII. századi freskója őrzi vonásaikat. Jó két évszázada még a zágrábi és kassai jezsuita diákok róluk szóló színdarabot adtak elő, s egy árokszállási népköltő, Varga Lajos versbe is foglalta a Hét Szent Alvó történetét, amely legenda a „hosszú álomból” való visszatérést, a hit szerinti feltámadást jelképezi.
Az emléknaphoz kötődő baljós hiedelem: ha ezen a napon esik, hét héten át szakadatlanul esik majd az eső…
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: élmények Latin-Amerikából
2025. dec. 03.
Távoli régió világát idézte fel az Intercisa Múzeum programja, derül ki a DSTV összegzéséből. Dr. Pólyi Csaba nyugalmazott nagykövet osztotta meg élményeit és tapasztalatait Latin-Amerikáról a magyar diplomácia szemszögéből a közelmúltban. Hangkép.
DSTV: zenei sorozatot szervezett az ICA-D
2025. dec. 01.
A kortárs zenének szentelt sorozatot a mögöttünk hagyott hónapban a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D), derül ki a DSTV összegzéséből. A program egyik elemeként Nagy Ákos zeneszerző beszélgetéssel körített lemezbemutatójának adott otthont az intézmény. Hangkép.
Játék műfaji határok nélkül a könyvtárban
2025. nov. 30.
Jazz a könyvtárban címmel folytatódik a József Attila Könyvtár társművészeti sorozata, a koncertre kedden várják a műfaj szerelmeseit nagy szeretettel és két kiváló muzsikussal.
DSTV: ezer szín a Bartók aulájában
2025. nov. 29.
A természet, és de pláne a természetfotók iránt érdeklődőknek feltétlenül érdemes ellátogatni a Bartók Kamaraszínház aulájába, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ott látható kiállítás keretében a Mezőföld Természetfotó Egyesület 11 tagja mutatkozik be – lenyűgöző képekkel. Hangkép.
DSTV: széktárlat a múzeumban
2025. nov. 26.
Különleges vándorkiállítás érkezett az Intercisa Múzeumba, derül ki a DSTV összegzéséből. A Néprajzi Múzeum tárlata a rendkívül egyszerű, ámde hihetetlenül összetett és változatos tárgyak, a székek világába kalauzolja az érdeklődőket. Székfoglaló hangkép.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A boldogság ügynöke"
2025. nov. 23.
Vajon mérhető-e az emberi boldogság? A bhutáni-magyar rendezőpáros filmje egy negyvenes éveiben járó "boldogságügynök", Amber Gurung életét követi nyomon. Újabb különleges alkotással folytatódik a KineDok sorozata kedden – a közelgő ünnepek előtt de pláne kihagyhatatlan!
MMK: irodalmi teadélután
2025. nov. 22.
Folytatódik az Írisz Versszínpad sorozata a Munkásművelődési Központ színháztermében hétfőn délután.









