Az álomszuszékok a saját napjukra ébredtek: róluk, a hétalvókról is megemlékezünk ma. De elsősorban arról a hét alvó szentről, akik nyomán a lustálkodók ragadványnevüket kapták.
A hittörténet szerinti „Hét Szent Alvó” emléknapja a mai. A szír eredetű legenda úgy meséli el, hogy ők, a III. századi keresztény ifjak az ókori kis-ázsiai város, Ephezus szülöttei voltak, s hitük miatt üldöztetés volt a sorsuk. Decius római császár idejében a rájuk vadászó katonák elől egy barlangba menekültek. Miután a császár a barlangot befalaztatta, az ifjak álomba estek. Csak két évszázad múltán ébredtek fel. Ezt követően a feltámadás igazságát hirdették az eretnekek között.

Miután a csoda híre elért az akkor uralkodó Theodosius császár palotájáig, küldöttség ment Ephesusba. Az ifjak a császár és egy püspök előtt bizonyságot tettek a csodáról. Vallomásuk után ismét elaludtak, immár örökre… Erről a VI. századi Európában a toursi Szent Gergely tudósított elsőként, s ennek hatására került emléknapjuk a francia katolikus misenaptárba. Ezt átvéve hazánkban is meghonosodott az alvó szentek tisztelete. Nyomukat őrzik a pálos misekönyvek és a Szelepchényi-kódex. Emléknapjuk július 27-e.

Hazánkban egyetlen képi ábrázolásuk ismert, s ez épp megyénkben lelhető fel: a székesfehérvári görögkeleti szerb templom XVIII. századi freskója őrzi vonásaikat. Jó két évszázada még a zágrábi és kassai jezsuita diákok róluk szóló színdarabot adtak elő, s egy árokszállási népköltő, Varga Lajos versbe is foglalta a Hét Szent Alvó történetét, amely legenda a „hosszú álomból” való visszatérést, a hit szerinti feltámadást jelképezi.
Az emléknaphoz kötődő baljós hiedelem: ha ezen a napon esik, hét héten át szakadatlanul esik majd az eső…

