Itt vannak a felvételi ponthatárok
Nyilvánosságra hozták kedden este nyolc órakor az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat. A ponthatárokat futtató programot Palkovics László oktatási államtitkár és Maruzsa Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke indította el a fővárosi Infoparkban rendezett Pont Ott Partin.
Az idén felsőoktatásba jelentkező több mint 111 ezer diák mintegy 67 százalékát felvették valamelyik egyetemre, illetve főiskolára, majdnem 4 százalékkal többet mint tavaly - mondta Palkovics László oktatási államtitkár kedd este az MTI-nek a ponthatárok közzététele után.
A Dunaújvárosi Egyetem felvételi ponthatárai ITT érhetőek el! |
Az előző évhez hasonlóan az emberi erőforrások minisztere idén is 41 szakon előre meghatározta a magyar állami ösztöndíjas képzéshez szükséges ponthatárokat.
A felvi.hu honlapon megjelent ponthatárok szerint államilag finanszírozott nappali alapképzésben például a Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodás és menedzsment szakára 448, a magyar nyelvű nemzetközi gazdálkodás szakra 460 pont volt a határ. A pénzügy-számvitel szakra 450 pontot kellett elérni. A Budapesti Gazdasági Egyetemen a turizmus és vendéglátás szakon 428 pont volt a határ, míg a nemzetközi gazdálkodás szakhoz 460, a nemzetközi tanulmányok szakhoz 466 pontra volt szükség.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen 370 pont kellett a felvételhez a mérnökinformatikus, 341 pont az építészmérnöki, 350 pedig a villamosmérnöki képzésre. A mechatronikai mérnök szakon 458 pontot kellet elérni. A nemzetközi gazdálkodás képzésre 460 ponttal vették fel a hallgatókat.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen idén szükséges legmagasabb ponthatár 480 volt, ezt annak kellett elérnie, aki biológia-fizika szakos tanárnak kíván tanulni. A kommunikáció és médiatudomány szakra 456 pontra volt szükség. A jogász képzésben 460, a nemzetközi tanulmányok szakon 466, anglisztika szakon 418, pszichológián 446 pont kellett a bekerüléshez. A biológia szakon 363, földrajzon 321, gyógypedagógián 399, óvodapedagógus szakon 300 pontot kellett hozni.
Fotó:MTI
A Semmeweis Egyetemen az általános orvos képzésnél 441 pont volt a határ, a győri Szent István Egyetemen gazdálkodás és menedzsment szakon 458 pontot, építészmérnöki szakon 305 pontot kellett elérni.
A Debreceni Egyetemen az általános orvosi képzéshez 425, a jogászhoz, a kereskedelem és marketing és nemzetközi gazdálkodás szakokhoz 460 pontot kellett legalább elérni. Az Eszterházy Károly Főiskolán az emberi erőforrások szakon 461 pont volt határ.
A Miskolci Egyetemen anyagmérnöki képzésre és gépészmérnöki képzésre már 280 ponttal be lehetett kerülni, az angol nyelvű kereskedelem és marketing szakon 456 pont kellett.
A Szegedi Tudományegyetemen jogász képzésen 465, nemzetközi tanulmányok szakon 467 pont volt a határ. A Pécsi Tudományegyetemen kommunikáció és médiatudomány szakon 478, nemzetközi tanulmányok szakon 466, politológia szakon 428, pszichológia szakon 426 pontra volt szükség a bekerüléshez.
A győri központú Széchenyi István Egyetemen a gazdálkodási és menedzsment szakra 458 ponttal, az építészmérnökire 305 ponttal lehet bekerülni.
A Károli Gáspár Református Egyetemen pszichológia szakon 436 pontot, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kommunikáció és médiatudomány szakon 479, nemzetközi tanulmányok szakon 470, pszichológia szakon 435, jogász szakon 460 pontot kellett elérni.
A ponthatárokat a felsőoktatási intézmények és az Oktatási Hivatal közreműködésével, az Emberi Erőforrások Minisztériumának jóváhagyásával határozták meg.
Egy képzés ponthatárát az intézmény kapacitása mellett az befolyásolja, hogy hányan és milyen eredménnyel jelentkeztek oda. Minél több magas pontszámú jelentkező listáján szerepelt az adott szak az első helyen, annál magasabb volt ott a ponthatár.
-MTI-
A rovat további hírei: Oktatás
Búcsút vettek az egyetemisták a várostól
2016. máj. 21.
Fáklyákkal, bányászlámpákkal kísérve búcsúztak a várostól, a Dunaújvárosi Egyetemtől, az oktatóktól, társaiktól a felsőoktatási intézmény végzősei.
Az első karriernap és állásbörze az egyetemen
2016. máj. 20.
A most érettségizőknek, technikusi képzésre járóknak, fiatal álláskeresőknek rendezett karriernapot ma délelőtt a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum az egyetem épületében, ahol 32 céggel ismerkedhettek meg az érdeklődők.
Erdélyi utazás - Készülődnek a Petőfi iskola hetedikesei
2016. máj. 20.
Június elején a Petőfi iskola negyvenöt hetedikes tanulója és öt kísérőtanár Erdélybe látogat a Határtalanul pályázat keretében.
Tehetségnap az egyetemen
2016. máj. 19.
Hatodik alkalommal szervezték meg a Dunaújvárosi Egyetemen a tehetségnapot, ahol az idei évben csaknem ötven előadás közül választhattak az érdeklődök. Az előadók között az egyetem hallgatói mellett középiskolások és doktoranduszok is bemutatták tudományos munkájukat.
Határtalanul - Kincsek nyomában a Délvidéken
2016. máj. 18.
A magyar történelmi és kulturális kincsek nyomait kutatták fel Délvidéken a Dózsa iskola tanulói. A hetedik évfolyamos diákok és négy pedagógus a Határtalanul pályázat támogatásával május 3-6. között Horvátország magyar lakta területére látogattak el.
Állásbörze - Végzősökre vadásznak
2016. máj. 16.
A végzős szakképzett fiatalokat, technikusokat várják elsősorban a május 20-i Karriernap és Állásbörzére.
Karriernap és állásbörze az egyetemen
2016. máj. 13.
Sajtótájékoztatón számoltak be a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum állásbörzéjének részleteiről, amelyet május 20-én tartanak a Dunaújvárosi Egyetem épületében. Az eseményre a pályakezdő fiatalok mellett azokat is várják, akik pályamódosításon, illetve munkahely váltáson gondolkoznak.