Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 14. Bódog
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Már a következő lépést tervezik

Közélet
gyógykezelés
Dunaújváros
műtét
Pecsét István

facebook megosztás

Pálinkás István - 2016. júl. 02., 13:52

"Tényleg megható számomra, hogy mennyien állnak mellettem Dunaújvárosban és másutt is.” – mondta Pecsét István egynapos pihenőjét követően a sikeres műtétje után a Kínai FUDA központból, majd azzal folytatta, amit adománygyűjtő kampánya során is hangsúlyozott.

- Nem adom fel, küzdök, amit úgy is mondhatnék, hogy nem engedek a ’48-ból. Szerdai műtétem során levették a szövetmintát a daganatból, ám ez kevés lesz így a DNS frakcionáláshoz. Az itteni orvosokkal, patológusokkal megbeszéltem, hogy 2014 novemberi transzplantációm során is vettek tőlem szövetmintát, majd 2005 áprilisában, a daganateltávolító műtétemkor is. Ezek nagyméretű, nagy áttéttel bíró nyirokcsomók voltak sajnos. A következő lépés tehát ezért az, hogy ezeket a mintákat a budapesti I. Patológiai Intézetből ide kell szállíttatni. Egy harmincszor húszszor húszas dobozból fog megérkezi jövő héten, csütörtök környékén a szövetminta, ebből tudják majd megcsinálni a teljes DNS-frakcionálást, amiből olvassák majd, hogy milyen génmutációm van. Erre próbálnak majd célzott gyógyszert adni, vagyis, ha az van, amire már van gyógyszer, akkor tudnak adni, mert ennek a ráknak különböző válfajai vannak. A lényeg tehát, hogy gyógyszeresen is felvegyük a harcot azért, hogy ne folyton sebészileg kellejen hozzáférni. Vannak tapasztalataik, vannak már, akiknek tudtak adni, s olyan is, akinek nem. Az enyém egy nagyon szélsőséges eset, nem is találkoztak még ilyennel, mert nincsen meg a rák kiindulási gócpontja, mivel transzplantáltak. Tehát csak az áttét van. Így csak találomra tudják, ezért a teljes génfrakcionálást megcsinálják. Mindenki áldását adta erre a sebésztől a patológusig, úgyhogy várjuk a jövő hetet. Sokszor elmondom, mert így érzem, hogy köszönöm mindenkinek, aki érdeklődik és támogatott, mert így is támogat a pozitív gondolataival.

A rovat további hírei: Közélet

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik már (galériával)

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik már (galériával)

2025. dec. 15.

Karácsony ünnepe alig karnyújtásnyi távolságra van tőlünk – vasárnap meggyújtottuk a harmadik adventi gyertyát is a koszorúkon. Az Adventi Forgatag ezen az elmúlt hétvégén is érdekességeket tartogatott, mindkét nap meg telt a tér mosolygós városlakókkal.

"... ha ez nem lenne a szívügyem, már régen feladtam volna!"

"... ha ez nem lenne a szívügyem, már régen feladtam volna!"

2025. dec. 13.

Orosz Csaba, a 10-es számú választókörzet – Pentele, Táborállás, Pálhalma és az északi lakópark – önkormányzati képviselője. Egykori tűzoltóparancsnok, ma sok más mellett az arborétum megújulásának motorja, valamint a város egyik legaktívabb közösségépítő személyisége.

Mezőföldvíz: látható, de nem veszélyes a víztorony dőlése

Mezőföldvíz: látható, de nem veszélyes a víztorony dőlése

2025. dec. 12.

Tételes tájékoztatással szolgált a Martinovics utcai víztorony szabad szemmel is látható dőléséről a Mezőföldvíz Kft. – a közleményt a téma érzékenységére tekintettel betűhíven közöljük!

Sokszáz fiatal mozizott ingyen a Kultikban

Sokszáz fiatal mozizott ingyen a Kultikban

2025. dec. 12.

A Kultik Mozi idén is folytatta az egyik legszebb hagyományát az önkormányzat és az Útkeresés Segítő Szolgálat közreműködésével. Csütörtök délután sokszáz gyerkőc láthatta a „Lilo és Stitch – A csillagkutya” című mesét – az élményt pedig újfent pattogatott kukorica és üdítő tette teljessé.

Karácsonyi díszben pompázik a körforgó

Karácsonyi díszben pompázik a körforgó

2025. dec. 12.

Városunk egyik legforgalmasabb körforgóját évek óta a Pannon Oktatási Központ és Magángimnázium közössége díszíti fel karácsony közeledtével – idén is csodás látványt nyújt a közlekedőknek. A körzetszépítést Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester is megköszönte az iskolának.

Ünnepi percek után fontos döntések a közgyűlésen

Ünnepi percek után fontos döntések a közgyűlésen

2025. dec. 11.

Az esztendő utolsó tervezett ülését tartotta városunk közgyűlése most csütörtökön délelőtt. A fontos döntések előtt ünnepélyes keretek között adta át Pintér Tamás polgármester a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat.

Dr. Al-Sheraji Mohamed érdemelte a rangos önkormányzati elismerést

Dr. Al-Sheraji Mohamed érdemelte a rangos önkormányzati elismerést

2025. dec. 11.

Kitűnő sebészt díjaztak, dr. Al-Sheraji Mohamed vette át az egészségügyi szféra legrangosabb önkormányzati elismerését. A "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat Pintér Tamás polgármester adta át az ünnepi közgyűlés előtt a több évtizede a pályán dolgozó sebésznek a Városházán ma délelőtt.

  • További hírek

Friss hírek

  1. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  2. Fiatal kapus érkezett a focistákhoz

  3. Véradókat várnak az újtelepi városvédők

  4. Esküvő kiállítás a Mondbach-kúriában

  5. Megjött az engedély, itthon játszhatnak az Acélbikák

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

DSTV: Mágnás Miska a Bartókban

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Top hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő