Road - Szinte már hazajárnak Újvárosba
A Road zenekar a szombati nap egyik fő fellépője, 22:15-kor kezd a Rádió Rock Színpadon. A 2004 óta megállás nélkül koncertező zenekar énekesével, basszusgitárosával, Molnár Mátéval beszélgettünk.
A Road visszatérő vendég a fesztivál színpadán, a két évvel ezelőtti, utolsó malomvölgyi Rockmaratonon épp akkor csapott le egy hatalmas vihar, amikor a banda színpadra állt:
- Legendásan meredek buli volt, három és fél dalt tudtunk csak eljátszani, mert szinte vízszintesen esett az eső, a szél megtépázta a színpadot. Akkor már lehetett érezni valamit, hogy nem lesz jó, mikor annyira vizes volt a színpad, hogy a Goya egyszer hanyatt esett, a következő dalnál pedig az Imire rádőlt a színpadi díszlet, egy 2x2 méteres vas merevítőkkel rögzített molinó, ami jól hátba is vágta, de szerencsére nem lett nagyobb baj. A dolog odáig fajult, hogy a teljes színpadi technika leállt a vihar miatt, így ez egy örök életre szóló emlék maradt nekünk a Rockmaratonnal kapcsolatban, amin most már persze csak nevetünk, de akkor miután lejöttünk a színpadról kicsit nehezebben viseltük a dolgot. Szóval életünk legrövidebb és legveszélyesebb koncertje a Rockmaratonhoz köt bennünket, reméljük ettől nem lesz se rövidebb, se veszélyesebb koncertünk soha életünkben.
Persze nem csak ijesztő emlékeik vannak a fesztiválról, a Road már visszatérő fellépőnek számít az idén 26. alkalommal megrendezésre kerülő Rockmaratonon, így sok szép emlékkel is gazdagodtak az évek során.
- A Rockmaraton tényleg egy maratoni jellegű fesztivál, nekünk az tetszik benne leginkább, hogy kivétel nélkül csak a rock, punk, metál érából jönnek zenekarok és nem csak azok, akikkel már évekkel ezelőtt megismerkedett a közönség, hanem nagyon sok olyan zenekar is van, akiket mi is szeretnénk élőben megnézni, meghallgatni és ezek között természetesen sok a magyar, fiatal, feltörekvő banda Nincs üresjárat, csak olyanok játszanak, akik "sorstársak" és abban a műfajban mozognak amiben mi is. Ebből adódóan természetesen a közönség is olyan emberekből áll, akik erre a műfajra kíváncsiak, ezt szeretik, ezt élik.
De nem csak magáról a fesztiválról vannak kellemes élményeik, hanem városunkról is, hiszen nekik sem ismeretlenek a dunaújvárosi rock-színtér fontosabb szereplői és helyszínei.
- A nagyon kedves dunaújvárosi emlékeink közé tartozik a Neck Sprain zenekarral való koccintások, dumálások Janó Misivel, Nagy Levivel. Volt egy hangszerbolt is, ahová amikor Érden, Törökbálinton stúdióztunk, akkor többször lejöttünk Dunaújvárosba egy-két cuccért, onnan kölcsönöztünk például erősítőt vagy, ami épp kellett. A Galéria Jazz Klubban is már két ízben játszottunk teltház előtt, mindkét buli nagyon jól sikerült, nagyon jól éreztük magunkat, és szeretünk a városban játszani, örülünk, hogy van megint egy olyan hely, ahová el lehet menni klubszinten is zenélni a tavaszi, őszi turnék során. Most már újra egy állandó célpont, állandó állomás lett nekünk Dunaújváros is ennek a kellemes kis helynek köszönhetően.
Mint mondta, a koncert dallistája elég vegyes lesz, szeretnének azoknak is kedvezni, akik azokat a dalokat kedvelik, amik ismertebbek és nagyobb kedvencek, de természetesen lesznek olyanok is, melyek az elmúlt időszakban kicsit háttérbe szorultak vagy nem annyira ismertek tőlük. Mi mindenesetre kíváncsian várjuk, és mindenképpen ott leszünk szombaton este 10 után a Rádió Rock Színpadánál.
A rovat további hírei: Kultúra
Rosti a Restiben – bővített kínálattal
2025. szep. 08.
Két kiállítással, köszöntőkkel, ráadásként beszélgetéssel és muzsikával folytatódik a népszerű sorozat a Vasmű úti egységben – a programra szerdán délután várják az érdeklődőket a Resti Bisztróban.
Mozgalmas térfoglalás a kultúra barátainak (galéria)
2025. szep. 07.
A tételes beszámoló később következik, de villanásokat máris mutatunk: remek programmal, színes kínálattal csalogatta a betű barátait a József Attila Könyvtár immár hagyományos megmozdulása – a KönyvTér eseményeinek idén is a Városháza tér adott otthont szombaton délután.
DSTV: római piknik a ligetben
2025. szep. 07.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása: nagy sikerrel rendezte meg az ókori Róma világát idéző közös időutazását a Dunamenti Regionális Népfőiskola és az Intercisa Múzeum. A programnak a Petőfi liget adott otthont a közelmúltban – színes programmal csalogatták a vendégeket. Hangkép.
Hamarosan újra startol a Zenélő Cukrászda sorozata
2025. szep. 03.
Nem várhatnak tovább az édes élmények, immár a negyedik évad kezdődik a Vasmű úti egységben – pénteken délután várják a vendégeket. Ráadásul rendhagyó nyitánnyal csalogatnak!
DSTV: díszes tál lett a hónap műtárgya a múzeumban
2025. szep. 03.
Folytatódott az Intercisa Múzeum gyűjteményének kincseit bemutató népszerű sorozat, derül ki a DSTV összegzéséből. A hónap műtárgya ezúttal egy díszes salátástál lett – érdekes jellemzőit Kronászt Margit történész-muzeológus vázolta. Hangkép.
Különleges koncertmenü és sok kiegészítő program csalogat a KönyvTér kavalkádjába
2025. szep. 02.
A részletes programot már összegeztük,. ezúttal a Városháza téren szombaton esedékes minifesztivál gazdag zenei kínálatáről, valamint a kísérő eseményeiről ejtünk szó! És persze mindenkit biztatunk a személyes jelenlétre: napsütés, jó idő, remek produkciók sora, irány a KönyvTér!
DSTV: a színek szabadsága a Restiben
2025. aug. 30.
Folytatódott a bemutatók sora a Resti Bisztróban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Rosti iskola diákjainak alkotásaiból rendezett kiállítások után ezúttal Komli Tünde önálló tárlatát láthatják a Vasmű úti egység vendégei A szabadság színei címmel. Hangkép.









